Kontinentális éghajlatunk jellemzői

Full text search

Kontinentális éghajlatunk jellemzői
Magyarország mai éghajlata mérsékelten szárazföldi, viszonylag hosszú meleg évszakkal. Az éghajlat legfőbb jellemvonásait, például az évi középhőmérsékletet, a hőingást, a csapadékot – mint korábban említettük – igen nagy mértékben meghatározza egyrészt Európában elfoglalt, másrészt sajátos, medencefenéki helyzete.
Ami európai helyzetünket illeti, meglehetősen távol vagyunk a mérséklő hatású Atlanti-óceántól, amelynek irányából a légtömegek java része érkezik; az Adria sokkal közelebb fekszik, de csupán a déli országrész éghajlatára van számottevő hatása. Mégis, a nagy víztömegeknek köszönhető, hogy telünk kissé enyhébb, nyarunk hűvösebb, mint nélkülük lenne. Európai helyzetünkből adódik a földrészünket befolyásuk alatt tartó, "akciós centrumként" ismert alacsony, illetve magas légnyomású területek hatása is. Ezek eregetik az esőt hozó ciklonokat és szárazságot okozó anticiklonokat.
Az ország Kárpát-medencében elfoglalt helyzete, valamint domborzata ugyancsak nagy befolyással van éghajlatunkra. A nyugat felől érkező, csapadékos légtömegek java része főn jelleggel kel át a hegységkereten, azaz igen sokszor "kiesik" magukat. Ennek következtében – főleg az Alföldön magas a napfényes órák száma (több mint 2000 évente; a nyugati határszéleken 2-300 órával is kevesebb). Télen gyakori viszont a köd, amely a medence fenekén megülő hidegebb légrétegekben alakul ki. A domborzatnak egyrészt a tengerszint feletti magasság szempontjából van szerepe; mint láttuk, országterületünk java része alacsony síkság, így hűvösebb, "hegyvidéki" éghajlat nagyobb területen csak a Mátrában és a Bükkben alakulhatott ki (itt viszont az évi középhőmérséklet akár 5-6 fokkal is alacsonyabb lehet). Másrészt egy-egy terület jellemző kőzettípusa, illetve növényzete – a kisugárzás, a hőháztartás vagy a fény visszaverése révén – szintén jelentősen befolyásolhatja környezete éghajlatát (gondoljunk például a Balaton-felvidék déli lejtőin termesztett szőlőkre!).
Magyarország évi középhőmérséklete – mint az ábrán is látható – 10 °C körül mozog. Évi átlagban és nyáron a Dél-Alföldön van a legmelegebb (itt júliusban több mint 22 °C-ra melegszik fel a levegő, a magashegységekben olykor a 17 °C-ot sem éri el), télen viszont a Dél-Dunántúl hűl le a legkevésbé (az északkeleti országrész -4-5 °C-os hidegével szemben csak fagypont alá). Az országban eddig a legnagyobb meleget (41,3 °C) Pécsett, a legnagyobb hideget (-35 °C) Görömböly-Tapolcán mérték. Az évi hőingás úgyszintén az Alföldön, mégpedig keleti részén a legnagyobb (25 °C körüli); az Alpokalján a legkisebb (21 °C).
A csapadék mennyisége – lásd a másik ábrán – évi átlagban a Délnyugat-Dunántúlon a legnagyobb (itt elérheti az 1000 millimétert is). A legtöbb belőle nyár elején hull, amikor a felmelegedő, felszálló levegő záporokban, zivatarokban adja ki nedvességét, és az Atlanti-óceán felőli nedves légtömegekből is több érkezik. Az őszi másodlagos csapadékcsúcs a Mediterráneum ekkor megerősödő ciklontevékenységével függ össze. Az ország legszárazabb része természetesen az Alföld: itt a Tisza középső vidékén évente 500 milliméter csapadék sem hull.

MAGYARORSZÁG FÖLDRAJZI SZÉLESSÉGÉNEK VÁLTOZÁSAI AZ ÓIDŐTŐL NAPJAINKIG

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir