Magmás, üledékes és átalakult kőzetek

Full text search

Magmás, üledékes és átalakult kőzetek
A kőzetek nem mások, mint éppen az ásványok jellegzetes és többé-kevésbé állandó társulásai. Eredetük szerint magmás, üledékes és átalakult (metamorf) kőzetekről beszélünk. A magmás kőzetek a földköpeny olykor a földkérget is magába olvasztott anyagából, a magmából keletkeznek. Képződésük – a metamorf kőzetekével együtt – a lemeztektonika legfontosabb folyamataihoz kapcsolódik. Az alábukó kőzetlemez-szegélyek felett elhelyezkedő földköpenyrész megolvadó anyaga a kisebb nyomás irányába – felfelé – igyekszik; ha a repedések mentén a felszínre is jut, kiömlési, ha a mélyben megreked, mélységi kőzetté szilárdul. Hazai vulkáni hegységeink javarészt kiömlési kőzetekből: andezitből, riolitból épülnek fel; a riolit mélységi párja, a gránit a Velencei-hegység alkotója. A mélységi eredetű gabbró- és kiömlési párja, a bazaltkőzet inkább óceáni hátságokhoz kapcsolódik. Ilyen és hasonló kőzetek találhatók hazánkban Szarvaskőnél, míg a Balaton-felvidéki vagy a nógrádi bazaltok elvékonyodott szárazföldi kérgen törtek keresztül.
A kisebb-nagyobb nyomás és hőmérséklet – részlegesen vagy teljesen – át is alakíthatja a mélybe kerülő kőzeteket, s e folyamatnak magmás, üledékes, vagy akár korábban már átalakult kőzetek egyaránt áldozatául eshetnek. Így jönnek létre a többnyire lemezes, réteges szerkezetű s eredetükben sokszor nem is azonosítható metamorf kőzetek: kiterjesztett elnevezéssel palák. Legfontosabbakként a kevésbé átalakult márványt (a mi "süttői" vagy "piszkei" márványunk valójában csak enyhén átkristályosodott mészkő), a gneiszt, a lemezes csillámpalát és a leveles szerkezetű fillitet, kloritpalát említhetjük meg – a felszínen elsősorban a Soproni- és a Kőszegi-hegység alkotóiként.
Az üledékes kőzetek legnagyobb része a felszínen vagy felszínközelben (illetve tavak, tengerek mélyén) keletkezik, mégpedig olyan folyamatok során, amelyek akár egyszerre vagy egymás után is lejátszódhatnak. Az üledékes kőzetek egy része a felszíni kőzetek aprózódásának, mállásának lepusztulásterméke – lösz, homok, homokkő, márga, agyag, bauxit stb. -, más része szerves maradványokból alakul ki – szén, szénhidrogének, mészvázas élőlények milliárdjaiból összepréselődött mészkő -, s vannak bepárlódással (sókőzetek) vagy más szerves és vegyi úton keletkezett kőzetek is (dolomit, kovakőzetek stb.). Országunk területére az üledékes kőzetek a legjellemzőbbek és a felsoroltak közül mindegyik megtalálható.

A kvarc rendkívül alak- és színgazdag módosulatai a Mátrában számos helyen megtalálhatók. Rejtett (ún. "kripto-") kristályai közül a kalcedon a leggyakoribb (és a legsokfélébb): különböző színű és mintázatú változataiból elég, ha a jáspist vagy – a képen is bemutatott. Gyöngyöstarjánból származó – achátot említjük. Az achát nem más, mint szalagos színezésű kalcedon (az itt látható szép kék színben meglehetősen ritka); kizárólag magmás kőzetek üregkitöltéseként jelenik meg

Országunk legfiatalabb andezit-riolithegysége az Eperjes-Tokaji- (nálunk levő része a turistatérképeken "Zempléni-") hegység, amely az Északnyugati-Kárpátok északabbi és délebbi vulkánjait sajátos, észak-déli csapásával kapcsolja össze. A működésüket itt csak 10 millió éve befejezett tűzhányók nemcsak a legfiatalabbak, de talán a legbonyolultabbak is. A hegység ennek megfelelően igen változatos kőzetanyagát sokfelé bányásszák. Képünkön az erdőbényei Mulatóhegy andezitjét és a benne nagyon gyakori szideritet láthatjuk. A sziderit ("vaspát", vas-karbonát) e helyen igen különös módon nőtt: sárgásbarnás, több centiméteres, koncentrikus szerkezetű gömbök (ún. szferosziderit) formájában vált ki a kőzetüregek falain, a gömbökön meg különböző (általában romboéderes) kristályai települtek

A magas-börzsönyi kaldera déli peremének híres Szabó-kövei egykori vulkáni törmelékkőzet- (piroklasztit-) árak összecementálódott, majd kipreparálódott maradványai
K. D.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir