Tájaink és vizeink védelme

Full text search

Tájaink és vizeink védelme
Csak az ipari civilizáció térhódításával döbbenünk rá, hogy tájaink évszázados, évezredes arculata szinte egycsapásra és visszafordíthatatlanul megváltozhat. A környezeti ártalmaktól való megmentésük érdekében – ekképp a környezetvédelemmel is szorosan összefonódva – Magyarországon eddig öt területet sikerült nemzeti parkká nyilvánítani (e területek nagy része egyben ún. bioszféra-rezervátum is), számos tájvédelmi körzetet és több tucatnyi természetvédelmi területet pedig fokozott védelem alá helyeztünk. Egyre aggasztóbb méreteket ölt vizeink szennyeződése is; a vízvédelmi körzetek kijelölésén és számos haladó intézkedés meghozatalán kívül még sokat kell tennünk megmentésükért.

Árvalányhajas sziklagyep – természetvédelmi terület a Csíki-hegyekben
Országunk geológiai múltjától tájainak mai arculatán és történelem alakította településein keresztül eljutottunk földünk legszűkebben vett jelenéig – amikor most már sajnos arról kell beszélnünk, hogy miképpen védjük meg mindazt, amit a természet és a környezetével egykor sokkal kíméletesebben bánó ember létrehozott. Miképpen védjük meg természeti környezetünket a benne élő állatokkal, növényekkel együtt, ha lehet, eredeti állapotában; ahol meg már nincsen ilyen, ott miképpen próbáljuk csökkenteni tevékenységünk ártalmait. Természet- és környezetvédelem – e fogalmakat tehát jó esetben csupán az emberi tevékenység hagyta lehetőségek választják el egymástól. Tájaink védelme címszóval ehelyütt most azt a gyakorlatban is elkülönülő feladatot tekintjük át, amelyet egyedülálló föld-és felszínalaktani képződményeink védelme, a nálunk is mindinkább visszaszoruló természetes erdők, rétek, nádasok, lápok megóvása ró ránk vizeikkel és történelmi emlékeikkel együtt. S hogy érzékeltessük e nehéz feladat összefonódását a környezetvédelemmel, vizeink védelméről is ehelyütt ejtünk szót.

A bugaci ősborókás

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir