Arany után

Full text search

Arany után
A hatvanas évek legnagyobb költői műve alighanem Madách Imre (1823-1864) drámai költeménye, Az ember tragédiája volt (1860). Madách filozófiai ihletésű romantikus kompozíciója az emberiség történelmének legáltalánosabb ellentmondásait vetítette ki, egyszerre egymással szemben s egymás mellett álló szereplőinek, Ádámnak és Lucifernek alakjába, s hatalmas, egész világot átfogó vízióban jelenítette meg tragikus kételyeit a történelmi haladást illetően.
Mellette, újítóként, elsősorban Vajda Jánost (1827-1897) lehet kiemelni: ő, aki népiesként indult, eljutott a modern szimbolizmusig. Vajda individualizmusa a kortárs szubjektivista filozófiák mély átéléséről tanúskodik, éleslátása a személyiség problémáit illetően egyértelműen modernnek tekinthető; szimbólumteremtő képessége pedig még egyszerűbbnek tervezett verseibe is hatalmas erőt sugároz (Az üstökös, Húsz év múlva, Nádas tavon stb.).
A század végére már erőteljesen érvényesült a népnemzeti iskola konzerváló hatása: Arany helyét epigonjai vették át, kik jóformán csak külsőségekben emlékeztettek a nagy példaképre. Azok közül, akik nem engedelmeskedtek e konzervatív tendenciának – s ők sem voltak kevesen -, megemlíthető Arany László (1844-1898) szép ironikus, byroni-puskini hatást mutató elbeszélő költeménye (A délibábok hőse, 1873), s a századvég két nagy "elátkozott" modern költője: Reviczky Gyula (1855-1889) és Komjáthy Jenő (1858-1895). Az ő költészetük annak ellenhatásaként jött létre, amit Aranyból a nemzeti konzervativizmus, elsősorban Gyulai Pál révén, csinált: a nemzetiséggel szembeállított "általános emberi" szemlélet, a szélsőséges szubjektivizmus, kiábrándultság, titokzatos, misztikus sorsértelmezési kísérletek jellemzők rájuk (Komjáthy: A homályból, 1895). Merész, zaklatott versépítkezésük miatt alighanem őbennük láthatjuk legközvetlenebbül a 20. századi költészet megelőlegezőit.

Vörösmarty Mihály utolsó útjáról így emlékezett meg Gyulai Pál: "Temetése nov. 21-én ment véghez... Pest emberi emlékezet óta nem látott ilyen népes temetést. Húszezer embernél több követte a koporsót s a fogatok számlálhatatlan sora lepte el az utczákat"
M. I.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir