Szabó Dezső

Full text search

Szabó Dezső
Századunk első felének nagy tehetségű és hányatott életű író-ideológusa, Szabó Dezső (1879-1945), a végletek, az ellentétek embere. A század második évtizedében már radikális ellenzéki munkák szerzője, Ady rajongója. Gondolatvilága eklektikus, főleg Nietzsche eszméire támaszkodó; a történelemben a fajok harcát látja, és nagy szociális érzékenységgel, időnként demagógiával fordul a kisemberek, főleg a parasztság felé. Programregénye, Az elsodort falu a faji népiség programkönyve: a falu jelképesen a nemzet tisztasága, egy különös paraszti mitológia kiindulópontja, a magyarság számára a jobb- és a baloldaliság között nemzetmentő alternatívaként kínálkozó harmadik út. 1920 után szembefordul az úri Magyarországgal, mert egy olyan faji politikát remél, amely egyszerre jelent antiszemitizmust, idegenellenességet, az úri Magyarország elvetését, földreformot és a bűnös városi világ elutasítását a parasztromantika jegyében. A zsidó tőke és az arisztokrácia a magyarságtól egyaránt idegen elem, amelytől megszabadulva bontakozhat ki a magyar faj igazi fejlődése. A 30-as években Szabó Dezső a "hódító germán faj " ellen támad. Németellenes jobboldalisága ekkor számos követőt vonz köré. A népi írók mozgalmának indulása ugyanígy elképzelhetetlen Szabó Dezső regénye nélkül. És tény az is, hogy tanítványai-követői közül sokan a németellenesség konzekvenciáit a baloldalhoz való közeledésben vonták le, mások viszont a szélsőséges populizmus apostolaként írták nevét zászlajukra vagy utasították el mindenestől.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir