Magyar bölcselet külföldön

Full text search

Magyar bölcselet külföldön
Az első magyar gondolkodó, akinek életműve az országhatárokon túlra is utat talált, a 16. század elejéig élt ferences, Temesvári Pelbárt volt. Latin nyelvű munkái külországi nyomdákban láttak napvilágot; sok kiadást megértek, s közülük több, főleg a Rosarium című, filozofikus veretű prédikációs gyűjtemény Németországban, Németalföldön és másutt is közkézen forgott. Az elkövetkező századokban a magyar filozófiai élet sokat kapott és alig adott valamit az európai bölcseleti kultúrának; külföldet megjárt bölcselőink, még az olyan jelentékenyek is, mint Apáczai Csere János, inkább hazahozták koruk eszméit, mintsem maguk tettek volna hozzá valami eredetit és fontosat az egyetemes filozófiai műveltséghez. Az elmaradottság és az elzártság falait csak az utóbbi században tudta megbontani néhány gondolkodónk; így a katolikus bölcseletben Schütz Antalnak és még inkább Horváth Sándornak sikerült hírnevet szereznie. Pauler Ákos "tiszta logikája" szerzője számára tisztes megbecsülést szerzett a német filozófiai életben is. Talán a legszerencsésebben Palágyi Menyhért ismeretelméleti és természetbölcseleti életművének sorsa alakult. A hagyatékát őrző Palágyi Archívum Darmstadtban az 1920-as évektől biztosít helyet művei számára a szellemi élet vérkeringésében. Az egyetlen magyar gondolkodó, akit az egyetemes filozófiatörténet jelentékeny alakjának tekinthetünk, Lukács György. Őt már az 1910-es években megbecsülték a német szellemi életben esztétikai, művészetfilozófiai és irodalomelméleti írásaiért, marxista fordulata után pedig a nemzetközi kommunista mozgalomnak lett egyik vezető teoretikusává. Lukács írásai és alakja szinte jelképévé vált a marxizmus reneszánszát szorgalmazó nyugat-európai gondolkodók, a dogmatikus marxizmussal leszámolni akarók törekvéseinek. Így Nyugat-Európában az "új baloldal" vagy a frankfurti iskola második nemzedéke, az olasz marxisták zöme tekintette forrásának és klasszikusának Lukácsot, akinek életműve minden jelentős európai nyelven hozzáférhető.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir