A reformáció irányzatai és képviselői
A reformáció irányzatai és képviselői
A reformáció meggyökereztetésében a vándorprédikátorok, majd az egyes gyülekezetek élére megválasztott lelkipásztorok mellett döntő szerepet játszott néhány művelt, országos hatású reformátor, akik szervezői és irodalmi tevékenységükkel a hazai protestantizmus szervezeti egységét és hitvallásos rendjét is igyekeztek megteremteni. Az ilyen jelentős hatású életművek sorában mindenekelőtt a magyar nyelvű szentírásfordítások készítőiről kell megemlékeznünk. Erdősi Sylvester János az 1540-es évek elején adta közre Újszövetség-fordítását, amelyet Heltai Gáspár Biblia-, később Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai követtek. Ebben a munkában azonban a legjelentősebb Károli Gáspár vállalkozása volt aki 1590-ben tette közzé teljes Biblia-fordítását, amely az elkövetkező századokban valamennyi magyar protestáns felekezet hivatalos fordításává lett.
A korai protestantizmus szellemi vezetői közül említést érdemel Dévai Bíró Mátyás, aki széleskörű prédikátori és egyházszervezői tevékénysége mellett számos vitairatot és teológiai értekezést írt. Sztáray Mihály a török által megszállt Dunántúl közösségeit látogatta és szervezte, közben pedig a reformátori eszméket népszerűsítő iskoladrámákat írt. A reformátor különleges típusa öltött alakot Huszár Gál személyében. Ő is járta az országot, prédikált, gyülekezeteket szervezett, hitvitákon vett részt, útjain azonban elválaszthatatlan kísérője volt nyomdája, amelynek segítségével saját prédikációit és reformátor társai munkáit is sorra megjelentette. Különösen hányatott sorsú, termékeny teológiai szerző volt Szegedi Kis István, a kálvinista tudományosság egyik első hazai képviselője. Az erdélyi magyar reformáció két legnagyobb alakja Heltai Gáspár és Dávid Ferenc voltak, akik Luther, majd Kálvin követőiként, végül az unitárius egyház alapítóiként írták be nevüket a reformáció történetébe.
A hitújítók tábora egyébként az első időktől megosztott volt. Kezdetben a lutheri tanítás volt a legnépszerűbb, hamarosan azonban a katolikus tanítással a teológiában és az istentiszteleti életben is következetesebben szakító reformátusoké lett a vezető szerep. Az unitáriusoknak a Szentháromságtanban vallott különvéleménye és a gyermekkeresztséget elutasító felfogása szélsőségesnek számított; míg a református és az evangélikus egyház egy idő után megbékélt egymással, az unitáriusok ellen közösen léptek fel. 1558-ban a tordai országgyűlés még tiltotta a református hitvallást; 1568-ban viszont mindegyik felekezet működési jogát elismerték. Időközben végérvényessé váltak a hazai protestáns közösségek közötti erőviszonyok: a reformátusok kerültek többségbe, főként az Alföldön és az erdélyi magyarok között; az evangélikusok a szász kerületekben, a Felvidéken és a Nyugat-Dunántúlon őrizték meg pozícióikat, az unitarizmus pedig Erdélybe szorult vissza. A 16. század végére az egyes felekezetek kidolgozták saját hitvallási irataikat, 1600 után pedig kialakították az egyházkerületek rendszerét, amely a továbbiakban a hazai protestáns vallásosság keretéül szolgált.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
