A zenei barokk és klasszicizmus

Full text search

A zenei barokk és klasszicizmus
Amikor a török megszállás alól felszabadult országnak annyi mással együtt zenei életét is restaurálnia kellett, e feladat 1700 körül már nemcsak újjáépítést, hanem új építést kívánt: az európai barokk zenegyakorlat meghonosítását. Nem csoda, ha ehhez külföldi ihletésre, mintára, sőt külföldi zenészekre volt szükség, mivel még a 17. században legfejlettebb felvidéki zeneélet sem volt elég alap ehhez az építkezéshez.

Esterházy Pál nádornak, a rezidenciális zeneélet megalapítójának, a Harmonía Caelestís alkotójának arcképe. Rézmetszet
Elsősorban az egyházak voltak hivatottak és alkalmasak a korszerűbb zenei műveltség betelepítésére. A 18. század elején néhány, a század közepén mind több katolikus püspökség gondolt arra, hogy a székesegyházi liturgiát méltó zenével ékesítse, s követte őket néhány fejlettebb város nagytemploma is. Pozsony, Pécs, Győr, Fehérvár, Pest, majd Veszprém, Szombathely, Eger alapítja meg zenei együttesét, eleinte zömmel idegenből szerződtetett zenészekkel. Milyen összetételű volt egy-egy ilyen zenei együttes, és milyen zenét játszott? Szerencsére nem vagyunk találgatásra utalva, mert a gazdasági feljegyzések és a megmaradt kottatárak elég világos képet adnak erről.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir