A világi zene
A világi zene
Azért írtunk eddig kizárólag az egyházi zenéről, mert a zenei műveltséget Magyarországon is a templomokhoz kapcsolódó iskolák alapozták meg, s mert az európai magas művészet hatása először e téren mutatható ki. A világi zenéről gyérebbek az emlékeink. Tudjuk, hogy az "énekmondás", a "hősi ének", tehát a régi történetek énekes elbeszélésének hagyománya e korban is folytatódott. A honfoglalás, a későbbi századok történeti eseményei, Szent László legendás tettei is új témát adtak az énekmondóknak. Anonymus, a névtelen krónikaíró hivatkozik is rájuk, bár a művelt ember némi lenéző modorában beszél róluk, s éppen azért írja művét, hogy nemzete ne az efféle megbízhatatlan elbeszélésekből tanul a meg történetét. Ezek az énekmondók alkothatták a gyakran emlegetett "regösök" egyik csoportját. A névvel többféle szerepű és rangú világi énekest jelölhettek. Néha a szórakoztató (többnyire elítélt és kitiltott) csepűrágó-akrobata, mondhatni cirkuszi zenészt jelzi e név. Máskor azonban a társadalomban fontos szolgálatot tevő, a történeti, vagy tanulságos vagy mesés történeteket emlékezetbe idéző énekest hívják így, aki a királyi és főúri lakomákról sem hiányzott, de aki a város- és falulakók érdeklődő figyelmére is számíthatott. Amikor az oklevelek tanúsága szerint a király falvakat, birtokokat ajándékoz a regösöknek, biztosan az "előkelőbb" énekfajta művelőinek csoportjairól, családjáról beszél, azok helyzetét akarja rendezni az új, keresztény társadalomban.
A király számára fontos más zenészcsoport is hasonló elbánásban részesül. A trombitások és dobosok csapata a királyi vagy főúri katonaság részeként nyer megbecsülést és ellátást. Ők nemcsak jeladó hangszereikkel szolgálják a kommunikációt az akkori háborúban, hanem az udvari ünnepségek, reprezentációk ékessége és a hatalom szimbóluma is az általuk szolgáltatott menetzene. Letelepítésük, a birtokadományozások mutatják, hogy itt a családban öröklődő, jól szervezett csoportokban (szinte céhekben) továbbadott és gyakorolt tudásról van szó.
De hogy mit játszottak, arról semmi kottás emlék nincs: ezt a korabeli zenész "használati" zenének tekintette, melynek lejegyzésére nem kell pazarolni a drága pergament. Még kevesebbet tudunk a mindennapok zenéjéről, hiszen itt még oklevelek, krónikák tanúságára sem számíthatunk. Ismét a népzene jön segítségünkre. Alapos stíluselemzéssel, a szövegek, szokások tanulmányozásával, összehasonlító zenei anyagok bevonásával nem reménytelen megtalálni a 20. századi gyűjtésekben azokat a dallamokat vagy inkább dallamfajtákat, melyek valószínűleg a korai középkor hagyatékai. Ilyenek például a Szent Iván-éjszakai énekciklus egyes darabjai (pl. "Jelenti magát"), a regölés népszokásának keresztény elemei, az a lakodalmi hajnalköszöntő, melynek Kodály 12. századi spanyol párhuzamát találta meg ("Ne aludj el, két szememnek világa"), vagy az a moldvai lakodalmi ének és az a gyermekjátékdal, melyeknek közeli rokonai hallhatók a 12. századi francia Dániel-játékban ("Hegyen-völgyön járogatok vala", illetve: "Kis kacsa fürdik").
A verses Szent István-zsolozsma 12. századi feljegyzése
Csörgődobos kentaur alakja egy bronz kézmosókannáról (Kassa környékéről, 12. század)
D. L.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
