Tanulóévek: Bécs, Párizs

Full text search

Tanulóévek: Bécs, Párizs
1925 őszétől a bécsi egyetem hallgatója. Bécsben ismerkedett meg a baloldali emigrációval, Lukács Györggyel, Hatvany Lajossal, Németh Andorral, s itt került személyes kapcsolatba Kassák Lajossal, akinek hatása már a második kötet (Nem én kiáltok, 1925) szabadverseiben érezhető. Bécsi korszakában írt tárgyias és dalszerű verseket is, ám meghatározónak az avantgárd szemléletű, a kassákos konstruktivizmus formanyelvén írott művek tűnnek. A lírai tájékozódás korszaka ez, amit pontosan érzékeltet az a tény, hogy a költői pályát reprezentálni hivatott kötetbe, a Medvetáncba (1934) majd mindössze négy ekkori versét veszi fel József Attila: az Ülni, állni, ölni, halni, a Fiatal asszonyok éneke, a Hangya és a Táncba fognak címűeket. 1926-ban baráti segítséggel Párizsba utazott, a Sorbonne hallgatója lett. Szélesíti francia irodalmi ismereteit: szürrealista verseket és klasszikusokat olvasott. Villon-élménye is innen eredeztethető, s itt sajátította el és formálta egyénivé a modern szürrealista alkotásmódot, az asszociációs technikát is. Ekkori politikai nézeteinek határozott baloldaliságát jelezte belépési szándéka a kommunista pártba, kapcsolata az anarchistákkal.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir