Az ellenhatás

Full text search

Az ellenhatás
Az új szavak legtöbbjét már a kortárs írók nyelvfejlesztő vívmányoknak tekintették, és bőven éltek is velük. Nem kevesen voltak azonban, akik akár megszokásból, maradiságból, akár nyelvérzékük vélt vagy valós sérelméből harcot kezdtek az újítások ellen. A szembeforduló ortológusok legnevezetesebb cselekménye a Mondolat című röpirat megjelentetése volt (1813.), mely nyakatekert újításokkal teletűzdelt szövegben gúnyolta ki a neológusokat, köztük is elsősorban Kazinczyt. Erre válaszolt Kölcsey Ferenc és Szemere Pál a Feleletben (1815.), ahol viszont a maradiak ósdi nyelve került pellengérre.
A nyelvújítási harc lényegében inkább a neológusok javára dőlt el, mert ha az újítások férgese jórészt ki is hullott a használatból, vagy be se nagyon került oda, a szükséges, nélkülözhetetlen új magyar szavak tömegével nyertek nyelvünkben polgárjogot. Végleges meghonosításukban és irodalmi rangra emelésükben aztán már a reformkor nagy írói játszották a legjelentősebb szerepet, a nyelvi haladás dicsőségére és nyelvünk nagy nyereségére. E szavak százai, sőt inkább ezrei nélkül ma is lényegesen szegényebb volna anyanyelvünk.

A pesti Magyar Merkurius címlapja

Mondolat, az ortológusok röpirata (belső címlap)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir