A gondolkodás elsőbbsége

Full text search

A gondolkodás elsőbbsége
A gondolkodás elsőbbségének tézisét mentalista álláspontnak nevezhetjük. Bár kifejtett változatában a 17–18. század jellegzetessége, megkérdőjelezetlen kiindulásként jóval régebben létezik a filozófiában. Alapfeltevése szerint a gondolkodás univerzális, nemcsak abban az értelemben, hogy az ember (tehát minden egyes ember) lényegénél fogva gondolkodó lény, hanem a tekintetben is, hogy gondolkozásunk szerkezete, sőt, jórészt tartalma is, egyetemes. Megismerésünk tárgya a mindannyiunk számára közös és eleve adott struktúrával rendelkező világ, ismereteink pedig (bármilyenek legyenek is egyébként a belátásra jutás előfeltételei) elvben képesek e világ helyes tükrözésére. A nyelvvel való rendelkezés ugyan maga is egyetemes jellemzője az embernek, de a nyelv az ismeretek megszerzésében nem játszik szerepet, vagy esetlegességével, pontatlanságával, félrevezető megrögzöttségeivel éppenséggel gátolja a tiszta, valódi tudásra törő megismerést. A nyelv legfőbb funkciója a kommunikáció, a tőle függetlenül létrejött gondolatok megjelenítése és „elszállítása” a beszélőtől a hallgatóhoz. A René Descartes filozófiájában megalapozott racionalista felfogás a nyelvet alapjaiban az ész (ráció), s így a gondolkodás struktúráiban gyökerezőnek, ezért a nyelvet tartalmilag univerzálisnak tartja, az egyes nyelvek különbségeit alapjában csupán a szavak hangalakjában látva. A John Locke nevével fémjelezhető újkori szenzualizmus (a megismerésben az érzeteket előtérbe helyező filozófiai irányzat) szerint az ismeret végső forrása az érzékelés, ideák (eszmék) alkotása a kívülünk létező dolgok tudati jeleiként, a szavak pedig csak ezeknek az ideáknak a jelei, vagyis másodlagos jelek. Minthogy az ideák magánjellegűek, szavaink pontos jelentését kizárólag mi magunk ismerhetjük (ez az ún. privát nyelv koncepció), s csak bízhatunk benne, hogy nyelvi közléseink a hallgatóban a miéinkhez hasonló ideák felmerülését váltják ki.

John Locke arcképe J. Greenhill metszetén

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir