A nyelv nem puszta közlési eszköz
A nyelv nem puszta közlési eszköz
„Nem találunk szavakat. Meg vagyunk kövülve.” – így hangzik Esterházy Péter Termelési-regényének (1979) nyitánya. A nyitómondathoz a következő kommentárt fűzi az elbeszélői alakmás: „Egy tavaszi »mosolygós kedd reggelen« Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd kissé ingerült hangon azt mondta: »Nem találom.« Mind Esterházy, mind Esterházy felesége számára világos volt, ezt úgy érti: »Hová a túróba tetted már megint?« »Vak vagy?« – válaszolt egy kérdéssel a kérdésre az asszony sallangmentesen. Másnap Esterházy így replikázott: »Szavakat vezet világtalan.« – Ebből az életszeletből párolta le a mester e nevezetes nyitómondatot, melyet representativ voltáért mégegyszer rögzítek: Nem találunk szavakat.”
Jól látható itt, hogy a nyelvhasználatnak ez az öntükröző formája már nem az „életszelethez” való viszony igaz/hamis ellentétének távlatában áll, és nem is puszta közlési eszközként teszi hozzáférhetővé a nyelvet. Különös módon épp a szemünk láttára, az írás gyakorlatában teszi kérdésessé a nyelv használatának „megfeleltetés-elvű” poétikáját. Mert a valóságnak való megfeleltetés esztétikai értékelve azon a kartéziánus eredetű elgondoláson nyugodott, hogy minden igaz ábrázolásnak a realitás értelmében vett – külső életvilágban lelhető fel a mértéke. A szubjektivitás e formális struktúrájában a műalkotás egyfajta alany-tárgy viszonylat horizontjába került, és már esztétikai megtapasztalhatóságát megelőzően elveszítette a maga beszédkarakterét. Azt a sajátosságát, hogy – mint minden emberi közlemény – a mű is csak a megértetés dialogikus igényén keresztül férhető hozzá egyáltalán. Nem a beszédben megszólaló nyelv teljesítményét látták tehát benne, hanem olyan (imaginatív) tárgyat, amely – képzeteinkben konstituálódva – képes esztétikai „élmény” kiváltására.
Példánk ezzel szemben az esztétikai tapasztalatnak azt a formáját hangsúlyozza, amelyik a retorikai hatásesztétikák hagyományából vezethető le. Éspedig elsősorban annak belátásával, hogy gyönyörködtetés és kogníció esztétikai egysége csak akkor áll helyre, ha a nyelv teljesítménye nem korlátozódik a – művészi befogadás tárgyát mintegy csupán „prezentáló” – eszköziség szerepkörére. Az eszközjellegű nyelvhasználat ugyanis akként alkalmazza a szavakat, mintha azokkal az eset-törvény logikára emlékeztető szabályok szerint fejezhetnénk ki a közlendőnket. Mintha az egyes nyelvi kijelentések pusztán a grammatika rögzített törvényeit aktualizálva nyernének korrekt, a másik ember számára is érthető formát. Ha a nyelv így működnék, gyakorlatilag folyamatosan változatlanként termelné újra önmagát.
Századunk egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, nyelvfilozófusa, kultúrtörténésze, Mihail Mihajlovics Bahtyin
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
