A drámaíró
A drámaíró
Vörösmarty folyamatosan írt színműveket is, elsősorban nagy romantikus történelmi színjátékokat, melyeknek bonyolult helyzetei és lélektani játékai sokszor a tragikusnak ábrázolt sors végzetszerű kibogozhatatlanságát célozzák meg (nemegyszer a Vörösmartyra nagy hatást tévő, általa le is fordított néhány Shakespeare-mű módszerét is felidézve: pl. Vérnász 1836), vagy pedig a történelem folyamatának sokágú voltára figyelmeztetnek (pl. Czillei és a Hunyadiak, 1844); s írt olyan allegorikus ünnepi színjátékot is, melynek már témája maga is a liberális értelemben vett nemzet megújulása (ilyen a Nemzeti Színház 1837-es megnyitására készült Árpád ébredése). Legnagyobb drámai remekműve, a Csongor és Tünde azonban a maga korában nem nyert bemutatást, és visszhangtalan maradt (csak a szintén mélyen romantikus Kölcseynek volt róla elismerő szava). A drámai mesejáték, mely egy régi magyar széphistória történetét írja át kozmikus díszletek közé, a szerelem és halál filozofikus és mitikus példázatát nyújtja gyönyörű és fantasztikus kompozícióban, hihetetlenül gazdag képiséggel és nyelviséggel, egészen ritka módon ötvözvén egybe a romantika legmélyebb és legmagasabb jellemzőit (az Éj nagy monológja, mely a létfilozófia alapkérdéseit ragadja meg csodálatosan sűrű szintetikus nyelvvel, alighanem a magyar költészet legmagasabb csúcsteljesítményei közt említhető csak).
A magyar irodalomban Vörösmarty volt az első, aki munkáinak honoráriumából meg tudott élni
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
