Az első nemzedék költészete
Az első nemzedék költészete
A Nyugat első nemzedéke sokféle líratörténeti kezdeményt jelent. Balázs Béla (1884–1949) esztéta, író, filmszakember, a Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára c. alkotás szövegkönyvírója megkísérelte összeolvasztani a szecesszió, a szimbolizmus és a népköltészet hagyományait.
Az impresszionista költészet versszervező lehetőségeivel élt a nehéz sorsú költő, elbeszélő, kritikus Juhász Gyula (1883–1937). A budapesti egyetemen költőnek készülők között annakidején ő volt a legtekintélyesebb. 1899-ben verse jelent meg a Szegedi Naplóban, 1900-ban az ugyancsak szegedi Balázs Béla első műveiről tanulmányt szándékozott írni, 1904-ben episztolában köszöntötte Oláh Gábort, Négyesy László professzor szemináriumának pedig, annak a fórumnak, ahol az első Nyugat-generáció gyülekezett, nyolc szemeszteren át tagja, hat szemeszterben pedig a titkára volt. De nem csak itt volt meghatározó költői tekintélye. Nagyváradi tanárként fontos szerepe volt A Holnap antológia megszervezésében, abban, hogy a modern irodalomban oly fontos 1908. évben Ady verseivel (és az övéivel) egy gyűjteményben jelent meg Babits, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka több alkotása. Ez a kiválóan szervező költő azonban végül perifériára szorult. Talán gyenge fizikuma, betegségre és melankóliára hajló természete, talán szerencsétlen életsorsa, vidéki élete okozta ezt. A Nyugat első nemzedékében benyomásokra, érzet-emlékekre építő versei (Tiszai csönd), reménytelen szerelmét, Sárvári Anna alakját idéző alkotásai (Milyen volt, Anna örök), társadalmi érdeklődését, a szegények iránti részvétét mutató művei (Tápai lagzi, Tápai Krisztus) egy jelentős költői pálya ígéretét jelzik.
Juhász Gyulához hasonlóan az impresszionizmus lehetőségeit próbálta a nemzedéktársaihoz képest későn indult Tóth Árpád (1886–1926). Szecessziós költőként kezdte pályáját, hamarosan azonban tüdőbetegsége, kiszolgáltatottsága, keserűsége, általában az emberi magányosság lett különösen csengő verseinek alaptémája (Meddő órán, Sóhaj, Kisvendéglő). Ez a melankólia jelenik meg háborúellenes műveiben, köztük az Elégia egy rekettyebokorhoz címűben csakúgy, mint feleségéhez írt Esti sugárkoszorúban, az Ady, Babits és Kosztolányi által is versben idézett külvárosi hangulatképben, a Körúti hajnalban. Ezek, továbbá a búcsúzó kötet, a Lélektől lélekig darabjai hangulatot őriznek a világról, olyan ember benyomásait, aki csontsoványra fogyva, nem perlekedve, hanem megnyugodva, az Úr döntését elfogadva készült a halálra.
Balázs Béla, Juhász Gyula és Tóth Árpád mellett a Nyugat első nemzedékében különös hely illeti meg Szép Ernőt (1884–1953), a dalforma megújítóját, avantgárd ihletésű hosszú versek szerzőjét és Dutka Ákost (1881–1972), a természetben otthonra lelt költőt.
A 20. század első két évtizedének azonban nem ők voltak a meghatározó szerzői. A líratörténet új útjait egy évtized alatt induló három költői pálya jelenti: Ady Endréé (Új versek, 1906), Babits Mihályé (Levelek Irisz koszorújából (1909) és Kassák Lajosé (Eposz Wagner maszkjában 1915).
Kassák Lajos: Egy ember élete
Részlet 1911
Néhányat kiválasztottam újabb verseim közül, s rászántam magam, hogy felmegyek velük Osváthoz [...]
A Mérleg utcában volt a szerkesztőség. Eldugott, csöndes utca, amin úgy járnak végig a fiatal írók, mint a megszállott zarándokok. Valamennyien tudtunk erről az utcáról, és már majdnem valamennyien jártunk is benne. Jó remény világított a szemünkben, s hittük, hogy a kézirat, amit a zsebünkben őrizgetünk, egy pillanatban megnyitja előttünk a szent birodalom kapuját.
Néhány diákféle, jól öltözött, sima képű fiatalember álldogált a hagyományos előszobában [...] Helyet engedtek az egyik széken. Adyról beszélgettek, olyan szendén és rajongón, mint valami csitri lányok az elképzelt vőlegényükről [...]
Fölálltam a helyemről, és ide-oda mozogtam, hogy lecsillapítsam izgalmaim, s így mutatott bátorságommal megkülönböztessem magam a többiektől.
Közvetlenül a szerkesztőségi szoba előtt álltam, egyszer csak kinyílott az ajtó, a váratlanul egy fekete ruhás, szemüveges paposképű emberrel találtam magam szemben. Osvát Ernő volt. Kissé meghajolt, és majdnem alázatosan kérdezte: – Mit tetszik parancsolni?
Részlet 1911
Néhányat kiválasztottam újabb verseim közül, s rászántam magam, hogy felmegyek velük Osváthoz [...]
A Mérleg utcában volt a szerkesztőség. Eldugott, csöndes utca, amin úgy járnak végig a fiatal írók, mint a megszállott zarándokok. Valamennyien tudtunk erről az utcáról, és már majdnem valamennyien jártunk is benne. Jó remény világított a szemünkben, s hittük, hogy a kézirat, amit a zsebünkben őrizgetünk, egy pillanatban megnyitja előttünk a szent birodalom kapuját.
Néhány diákféle, jól öltözött, sima képű fiatalember álldogált a hagyományos előszobában [...] Helyet engedtek az egyik széken. Adyról beszélgettek, olyan szendén és rajongón, mint valami csitri lányok az elképzelt vőlegényükről [...]
Fölálltam a helyemről, és ide-oda mozogtam, hogy lecsillapítsam izgalmaim, s így mutatott bátorságommal megkülönböztessem magam a többiektől.
Közvetlenül a szerkesztőségi szoba előtt álltam, egyszer csak kinyílott az ajtó, a váratlanul egy fekete ruhás, szemüveges paposképű emberrel találtam magam szemben. Osvát Ernő volt. Kissé meghajolt, és majdnem alázatosan kérdezte: – Mit tetszik parancsolni?
1934-ben jelent meg Kiss József prózai írásait és kortársainak visszaemlékezéseit tartalmazó kötet
A Nyugat Kiadó jelentette meg a folyóirathoz tartozó költők, írók, művészek köteteit, köztük Balázs Béla Kodály Zoltánnak, egykori kollégista szobatársának ajánlott verseskönyvét
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
