Barlangi ízeltlábúak
Barlangi ízeltlábúak
Az ízeltlábúak alkalmazkodóképességének különösen jó példáját láthatjuk a barlangi állatok körében. A barlangok életközössége nagyon sajátos összetételű. Hiányzik mindenekelőtt a fény. A látás szerepe gyakorlatilag megszűnik, helyette döntővé válik a szaglás és a tapogatás. A fény hiányából következően hiányzanak a barlangi életközösségből a fotoszintetizáló szervezetek is. A barlangi környezet rendkívül energiaszegény. Minden olyan változás, amely egy adott élőlény energiaháztartását takarékosabbá teszi, hordozójának előnyt biztosít: a kevés rendelkezésre álló energiából többet tud „huzamosabb” célokra, pl. szaporodásra fordítani.
Nem úgy van tehát, hogy a „nem használat” sorvasztja el a barlangi állatok szemét, vagy a „feleslegessé váló” színanyagok tűnnek el. Nem! Arról van szó, hogy az anyagcsere minden energiamegtakarítása, akár a szem elcsökevényesedése, akár a festékanyagok szintézisének „megspórolása”, a barlangi környezet mostoha viszonyai között szelekciós előnnyel jár. Ezért vak és fehéres színű (pigmenthiányos) a valódi barlanglakó állatok legtöbbje. Van azonban a barlangi ízeltlábúak még egy igen fontos sajátossága. Ez a végtagok: csápok, lábak megnyúlása. Ezek a végtagok azonban nemcsak rendkívül hosszúak, hanem rendkívül gazagok érzékelő szőrökben, amelyekkel az állat kémiai ingereket fog fel.
A barlangi környezet másik nagyon fontos tényezője az állandó, az adott terület évi átlagával egyező hőmérséklet. Ez a hőmérséklet, ha nyáron látogatjuk barlangjainkat, igencsak hűvösnek tűnik. Ne feledjük azonban: ez a hőmérséklet télen megvédi a fagyérzékeny állatokat. Nem véletlen, hogy az ősember is a barlangokban lelt védelmet a hideg ellen, mint ahogy ezt Magyarországon is több ősmaradvány igazolja, főleg a Bükk hegységben és az Aggteleki-karszton. Ha pedig ezt a jelenséget evolúciós időtávlatban nézzük, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a barlangi életmód volt az egyik fontos lehetőség a földtörténeti közelmúlt klímalehűléseinek, az ún. „jégkorszakoknak” a kivédésére. Ahol a jégkorszaki változások nagyon súlyosak voltak, ott a korábbi barlangi élővilág is kipusztult, s a felszíni élővilág sem lelhetett menedéket a barlangokban. Kiderült azonban, hogy akár az alpi eljegesedések peremterületein is megmaradhattak kis testű, nagy tűrőképességű barlangi élőlények. Így pl. az Ausztria területén, az Északi-Mészalpokban lévő „Totes Gebirge” („halott hegység”) sivár magaskarsztjának barlangjaiban találták meg az ősi típusú csáprágós ízeltlábúakhoz (Chelicerata), a szálkafarkúakhoz (Palpigradi) tartozó Eukoenenia austriaca nevű fajt. Ennek számunkra az a jelentősége, hogy legközelebbi rokona, az Eukonenia vagvoelgyi, az Aggteleki-karszt barlangjainak lakója. Az eljegesedések pereméhez közel, az ún. periglaciális övezetben csak kis termetű gerinctelen állatok maradhattak fenn a barlangokban. Gerinces állatok nem. Ugyanakkor a jégkorszakok alatt is kedvezőbb éghajlatú mediterrán területeken gazdagabb a barlangi élővilág. Gerinces állatok is akadnak a valódi barlanglakók között, ilyen pl. a horvát és szlovén karsztvidéki barlang vizeiben élő vak barlangi gőte (Proteus anguineus), amely azonban nemcsak vak és színhiányos, hanem egyedfejlődése is leegyszerűsödött: élete végéig megmaradó külső kopoltyúfüggelékei mutatják, hogy szaporodóképessé vált lárvaalakról van szó.
Nálunk tehát nincsenek valódi barlangi gerinces állatok. Denevéreink nem azok, hiszen csupán egy-egy időszakra találnak menedéket a barlangokban. Vannak viszont valódi barlangi (ún. troglobiont) ízeltlábúak. Az Aggteleki-karszt barlangjainak leggyakoribb valódi barlanglakó állata egy apró (kb. 0,5 cm-es), fehéres színű barlangi vak ászka (Mesoniscus graniger). Szerves törmelékkel (detritusszal) táplálkozik, ezért a barlangoknak azokon a részein gyakori, ahol lehetőség van szerves törmelék felhalmozódására. Barlangi vizeinkben elterjedtek, a vak bolharák- (Niphargus-) fajok. Egyes fajaik talajvízben, ill. kutakban is előfordulnak, a barlangiak pedig időnként a karsztforrások vizével együtt jutnak felszínre. A Mecsek Mánfai-barlangjából írták le Molnár vakbolharákját (Niphargus molnari). Az Aggteleki-karszt több barlangjának (Baradla-, Béke-barlang) vizeiben él a Dudich Endre professzor, a hazai barlangbiológia atyja által leírt aggteleki vakbolharák (Niphargus aggtelekiensis). Nagyobb elterjedésű viszont a tátrai vakbolharák (n. tatrensis), amely a Bükktől a Bélai-Tátráig számos hegyvidék karsztforrásaiban él.
A barlangi ízeltlábúak további fontos csoportját képezik a barlangi vak futóbogarak. A Trechus nem fajai egyaránt élnek kövek alatt, sziklaüregekben és barlangok szájadék körüli részein. Specializált barlanglakók az Anopthalmus és a Duvalius fajok. A Bükk hegységi Kecske-barlang bennszülött (endemikus) lakója a Gebhardt-vakfutrinka (Duvalius gebhardti). A magyar vakfutrinka (D. hungaricus) viszont előfordul a szerkezetileg egy egységet alkotó Aggteleki- és Szlovák-karszt több barlangjában. A különböző barlangokban élő, ma már elszigetelt (korábban nyilván összefüggő) népességek már a fajon belüli differenciálódás bizonyos alaktani jegyeit mutatják. A mi karsztvidékünkkel szorosan szomszédos Szilicei-fennsík barlangjaiban találták meg Bokor Elemér vakfutrinkáját (Duvalius bokori). A felsorolt barlangi fajok közül valamennyi védett. Védettek egyrészt azért, mert faunánk sajátos, bennszülött (endemikus) tagjai, hanem azért is, mert a szigetszerű izolált népességekben végbemenő evolúciós folyamatok elméleti szempontból is fontos példái.
A barlangi ízeltlábúak másik csoportját azok alkotják, amelyek a barlangokat csak meghatározott életszakaszukban keresik fel, ezáltal nem mutatnak olyan specifikus alkalmazkodási jellegeket, mint a valódi barlanglakók. Ilyenek pl. azok a fajok, amelyek barlangokban telelnek át, mint egyes tegzesek, illetőleg egyes bagoly- és araszolólepkék. Szorosabban kötődnek a barlangokhoz azok a tegzes- (Trichoptera-) fajok, amelyek lárvái a barlangi folyóvizek bejárat közeli szakaszaiban fejlődnek. Ezek azonban aligha választhatók el élesen a forrásokban, forráslefolyókban fejlődő fajoktól. Részletesebben tehát a következő fejezetben szólunk róluk.
A barlanglakók több bennszülött ízeltlábúfaj élőhelyei
V. Z.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
