Hűséggel – húszezer esztendeje

Full text search

Hűséggel – húszezer esztendeje
Legősibb háziállatunk minden kétséget kizáróan a kutya, legalább húszezer esztendeje él környezetünkben. Barátunk, védelmezőnk, sokoldalú segítőtársunk. Sokáig vitatkoztak azon, hogy hol, melyik kutyafélében keressük ősét. Végül eldőlt a kérdés: a korszerű etológiai, alaktani, morfológiai, földrajzi vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy valamennyi ma élő kutyafajta közös őse a farkas!

Valamennyi kutya közös őse: a farkas
Régebben egyes zoológusok a kutyát – legalábbis részben – a sakáltól származtatták. Mások hiénaősről beszéltek. A modern kutatások azonban kizárták a hiénát a kutya lehetséges ősei sorából. Egy cáfolat a sok közül: a hiénakölykök például nyitott szemréssel születnek, s a világra jövetelüket követő percekben már képesek állni és járni, és egy-két órával megszületésük után már vidáman játszadoznak. Azt pedig, hogy sakálféle lenne a kutya őse, ma már egyre kevesebb kutató állítja.

A róka kiesett a feltételezett ősök sorából
A róka ugyancsak kizárható az ősök sorából. A kromoszómák különbözése a rókák és a farkasok, illetve a rókák és a kutyák között kizárttá teszi a keveredést. A róka vemhessége körülbelül 50, míg a kutyáé általában 59–63 napig tart. A kutya pupillája kör alakú, s gombostűfej nagyságúra tud összehúzódni – a rókáé ellipszis alakú, és függőlegesen csukódik. A kutya szeme fölötti üreges, csontos rész feltűnően nagy, míg a rókáé lapos. A róka mancsa szőrösebb és a farka jóval hosszabb, mint bármely kutyáé.
A kutya genetikai örökségének meglepően kifejező voltát sokan azzal az elmélettel magyarázták, hogy nem egy, hanem több különböző törzsből fejlődött ki. Ezek szerint egymástól jelentősen különböző „unokatestvérek” tartósan kereszteződtek, és a tőlük örökölt géneknek köszönhető a kutyák nagy fajtakülönbsége. Csakhogy a legtöbb kutyafajta az utóbbi száz év folyamán jött létre!
A legkorszerűbb vizsgálatok azonban végleg megerősítették azt a föltevést, hogy a háziasított kutya őse a farkas. E mellett szólnak az utóbbi egy-két évtizedben végzett alaktani kutatások eredményei, a földrajzi bizonyítékok és az etológiai megfigyelések: a farkas és a kutya testi felépítése, csontozata és koponyaformája sok hasonlóságot mutat; a háziasítás a farkas egykori természetes „szórásvonala” mellett történt, s feltűnően megegyezik a két állatfaj viselkedésbeli repertoárja is. Ugyanilyen eredménnyel járt a vér, a szövetek, a fehérjék, valamint a kromoszómaszám vizsgálata. Ezek a tények végképp lezárták a származási vitát: a kutyák – „szelíd farkasok”!

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir