A Bős–nagymarosi vízlépcső környezeti kockázatai (Vargha János)

Full text search

A Bős–nagymarosi vízlépcső környezeti kockázatai
(Vargha János)
A Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építése 1977-ben, egy csehszlovák-magyar államközi szerződéssel vette kezdetét. A vízerő-hasznosításon kívül más szempontokat az akkori mérnöki tervezés nem vett figyelembe, s így a vízlépcső építése súlyos környezeti károk kockázatát hordta és hordja magában. Mivel a szerződés 1992-es magyarországi megszüntetését Szlovákiában nem követte hasonló szemléletváltás, az egyre súlyosabb fordulatokat vevő ügy számunkra kedvező megoldását immár csak a hágai nemzetközi bíróságtól várhatjuk.
A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer terveit – egy első világháború előtti elképzelést „felmelegítve” – a hazai vízépítő szakma 1951 és 1963 között alakította ki. Az akkori mérnöki szemléletnek megfelelően az elsődleges cél a Pozsony és Nagymaros közötti Duna-szakasz vízenergiájának kihasználása volt mindenáron és a lehető legnagyobb mértékben; ehhez még Csehszlovákiában olyan politikai érdek is társult, hogy „kedvező” műszaki megoldással a határfolyót felségterületükre tereljék. A tervezés során mindennemű egyéb szempont háttérbe szorult, a tervezők a vízlépcsőrendszer környezeti hatásaival és következményeivel átfogóan és megalapozottan nem foglalkoztak. Ily módon anélkül született döntés egy nagy térséget érintő vízlépcsőrendszer felépítéséről, hogy annak gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi kockázatait egy rendszerben, a kölcsönhatásokat figyelembe véve vizsgálták volna.
Magyarország a rendszerváltás küszöbén leállította az építkezést (lásd alább), Szlovákia azonban tovább folytatta, és 1992 őszén a Dunát saját országterületére terelve üzembe helyezte a bősi vízlépcsőt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir