Búvópatakok nyomában
Búvópatakok nyomában
A Gömör-Tornai-karszt legnagyobb kiterjedésű és felszínalaktani szempontból is legváltozatosabb része a Szilicei-fennsík, melynek túlnyomó része Szlovákiához tartozik, hazánkba csak kisebb fennsíkrészletei (a Haragistya-fennsík és a Nagy-oldal) nyúlnak át. Agyagpala- és homokkősávokkal tagolt planinája a Sajó- és a Jósva-völgy között terül el. A délről észak felé emelkedő, 450–650 m magasságú fennsík meredek, sziklás peremmel szakad le a Sajó völgye felé, nyugaton viszont, Pelsőc (Plesivec) és Gömörhosszúszó (Dlhá Ves) között, kisesésű, aszóvölgyekkel szabdalt lejtőkkel ereszkedik le a Sajó-balparti dombság felé. Keleten az alsó-triász agyagpalasávok mentén hátravágódó Torna- és Ménes-völgy hasít mélyen a fennsíkba, itt ágazik ki belőle a tornai Alsó- és Felső-hegy.
A Gombaszög (Gombasek) – Szilice (Silica) – Torna-völgy közti antiklinális alsó-triász vízzáró palái és homokkövei, illetőleg a Szádvárborsa (Silická Brezová) – Ménes-völgyi antiklinális vizet át nem eresztő kőzetei három egymástól elkülönülő mészkősávot választanak el, amelyek önálló hidrogeológiai rendszert alkotnak.
A Baradla Retekága: a Grand-kanyon
A legváltozatosabb karsztos felszínformák a Szilicei-fennsík északi mészkősávjában alakultak ki, ahol egy-két kisebb rétegforrás közvetlen környezetétől eltekintve teljesen hiányoznak a felszíni vízfolyások. A kis erek és csermelyek vize gyorsan elszivárog, bejut a mészkő repedéshálózatába, és a szinklinális peremén átbukva a Sajó-völgyében bővizű források formájában jelenik meg. A borókával, karsztbokorerdővel fedett, vízben szegény planina felszínébe mélyülő hatalmas karsztos medencék számos töbröt, uvalát, víznyelőt rejtenek, köztük aknabarlangok, szakadékok, zsombolyok vezetnek a mélybe. Üdítő látvány e kopár tájon a Gyökérréti-tó sással, náddal szegélyezett medencéje, amely egy víznyelő eltömődésével keletkezett.
A Szilicei-fennsík északi része alatt – a felszínen mutatkozó számos karsztjelenség ellenére – jelentősebb barlangrendszert még nem sikerült feltárni. A terület leghosszabb ismert barlangja a várhosszúréti Buzgó-forrás mögött húzódik, járatait mintegy 1 km hosszan tárták fel a kutatók. A Várhosszúréti-barlang fő nevezetessége a korróziós formákon kívül egy óriási méretű, 32 m magas cseppkőoszlop, amely túltesz a Baradla büszkeségén, a 25 méteres Csillagvizsgálón is, és valószínűleg a legnagyobb egész Európában. A Szilicei-fennsík középső – viszonylag kis kiterjedésű – mészkősávjában jött létre a Kárpát-medence legrégebben ismert jégbarlangja, a Szilicei-jegesbarlang, vagy ahogyan a krónikák emlegetik, a Lednice. A Lednice a gombaszögi Fekete-forrás búvópatak rendszeréhez kapcsolódik. A vízzáró palákban kialakult antiklinális boltozatáról lefutó vizeket Szilice határában a víznyelő elzáródásával keletkezett Papverme-tó gyűjti össze. A víz továbbszivárog a karsztfennsík hasadékrendszerébe és impozáns méretű járatokon át a Sajó-völgy peremén fakadó forrás felé áramlik. Folyása közben a búvópatak több nagy barlang és zsomboly alján megjelenik, többek között a szakadékdolina alján nyíló Lednicében.
A hatalmas földalatti járatrendszer egy másik, cseppkőképződményekben gazdag szakaszát, a Gombaszögi-barlangot a Fekete-forrás felől nyitották meg, és a látogatók számára villanyvilágítással látták el. A nagyközönségnek nem hozzáférhető, a régészek számára viszont annál jelentősebb a Szilice melletti Ardócska-hegyben nyíló Majdu-Hraskó-barlang, amely valószínűleg a Kijétei kultúra emberének kultikus helye – esetleg áldozóhelye – volt. Az előkerült leletek arról tanúskodnak, hogy az áldozat fejére maszkot erősítettek és úgy taszították a mély szakadékba.
A Szilicei-fennsík legdélebbi, Magyarországra is átnyúló mészkősávja a Szádvárborsa-Kecsői barlangrendszert zárja magába. E földalatti járatrendszer búvópatakja a Borzovai-polje peremén nyíló Milada-barlangban tűnik el és a mészkőfennsíkok közé zárt Kecső (Kecovo) forrásbarlangjában lát napvilágot.
A vízben szegény tetőkön állataikat terelgető kecsői juhászoknak és csordásoknak aligha lehettek fogalmaik a mélyben áramló karsztpatakok természetéről és lefolyásviszonyairól. Gyakran megesett, hogy elhullott állataikat egy-egy ásító torkú szakadék aljára taszították, nem is sejtvén, hogy ezzel saját ivóvizüket szennyezik. Ilyen dögkút volt a környékbeliek által régóta ismert, és sokak által babonás tiszteletben tartott szélesszájú szakadék, a Feneketlen Lednice. A beledobott kő hosszasan, süvítő hangot hallatva zuhan alá ismeretlen mélységbe, mintha sohasem akarna feneket érni. Nem csoda, hogy a zsombolyt feneketlennek tartották. Az első bejárása után azonban kiderült, hogy csupán 68 m mély. Teremmé szélesedő alján megjelenik, azután ismét eltűnik a búvópatak, amely a vízfestések szerint a Kecsői-völgyben tör elő.
A mészkőfennsíkok szakadékai, zsombolyai gyakran levezetnek a búvópatakok járatrendszerébe. A Feneketlen Lednice bejárata a Szilicei-fennsík déli részén
A Kecső-patak vize Jósvafő felé tart, de a nyári száraz hónapokban gyakran még a határig sem jut el, vize elszivárog a köves mederben. A patak elszivárgó vize újból bejut a mészkő repedéshálózatába, ahol egy másik földalatti járatrendszer kialakításán fáradozik. Valószínűleg a Haragistya-fennsík alatti vizekkel egyesülve a jósvafői Kistohonya-forrás felé áramlik. A Haragistya-fennsík és a Nagy-oldal közti vápában bújik meg a karsztvidék legkülönösebb – időszakos kitöréseiről nevezetes – karsztforrása, a Lófő- vagy Lófej-forrás.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
