Jura ősmaradványok a Dunántúli-középhegységben

Full text search

Jura ősmaradványok a Dunántúli-középhegységben
A Dunántúli-középhegység ősmaradványokban igen gazdag jura rétegsorai a felszínen Sümeg vidékétől a Pilis nyugati vonulatáig ismertek. A fosszíliák hosszú ideje az őslénytani érdeklődés középpontjában állnak. Nemcsak tudományos értékük nagy; szépségüknél fogva múzeumi kiállítások és magángyűjtemények látványos darabjai is. A középhegység jura üledékei a Tethys korábbi felső-triász karbonátos platformjának lesüllyedt darabjaira, mélyebb tengerben rakódtak le. Az egyik legelterjedtebb kőzettípus az ammonitico rosso. Az olasz kifejezés a mészkövek és márgák színére, illetve jellemző ősmaradvány-tartalmára utal. Hasonló kőzetek az alp-kárpáti régió számos területéről ismertek.
Az ammoniteszek közül a legnagyobb számban a Phylloceras- és Lytoceras-félék kerülnek elő. Gyakoriságuk arra utal, hogy az „ammonitico rosso” mélytengeri viszonyok között rakódott le. Az eredetileg kétoldali részarányos ammonitesz-házaknak általában csak az egyik, a betemetődéskor lefelé néző oldala őrződött meg, míg a példányok felső része „összenőtt” a beágyazó kőzettel. Ennek oka az, hogy miután az állat elpusztulását követően az üres ház a tenger fenekére süllyedt, a kalcium-karbonátra telítetlen víz a ház iszapból kiálló részét feloldotta. Később, a kőzetté válás során általában erre a sorsra jutott a ház lefelé néző része is, ez azonban, mésziszappal kitöltődve, kőbél formájában megmaradhatott. Bizonyos kőzetekben az ammoniteszek eredeti aragonit váza is – a kalcium-karbonát stabilabb módosulatává, kalcittá alakulva – megőrződött. A felső-jura kőzetekben nem ritkák az ammoniteszek szájadék-fedőjeként, más vélemények szerint rágószerveként értelmezhető, kagyló alakú aptychus-félék sem.

Jura ammoniteszek a Dunántúli-középhegységből. Fent: Hildoceras; Ludwigia; Stephanoceras. Lent: Lytoceras; Gregoryceras; Phylloceras. A skála hossza 5 cm
Az ammoniteszek házának fala rendszerint igen vékony. Ennek köszönhetően, mivel a különféle – feltehetően a szilárdítás és víznyomás elleni védekezés céljára szolgáló – díszítőelemek kialakulása általában a váz teljes vastagságát érintette, a kőbelek a héjas példányokhoz hasonlóan jól meghatározhatók. Sőt, esetenként előnyösebb is a kőbél-megtartás: mégpedig, ha a kamra-válaszfalak és a külső fal egykori érintkezési vonalát, az úgynevezett loba-vonalat kell vizsgálni. Ez a vonal a Nautilus-féléknél egyszerű lefutású, ám az ammoniteszek legtöbbjénél nagyon bonyolult, az egyes csoportokra jellemző rajzolatú. Vizsgálata mikroszkóp segítségével történik, és meglehetősen időigényes, ám a külső alakjukat tekintve összetéveszthető formák elkülönítéshez olykor nélkülözhetetlen. Az utóbbi három évtized során a Dunántúli-középhegység jura képződményeiből – rétegről rétegre haladva – több tízezer ammonitesz-példányt gyűjtöttek, ami lehetővé tette a kőzettanilag monoton rétegsorok nagy pontosságú tagolását, és beillesztését a jura nemzetközileg elfogadott rendszerébe.
Az ammoniteszeken kívül a középhegység jura rétegeiben természetesen más ősmaradványok is találhatók. Gyakori és jellegzetes fosszíliák a pörgekarúak (brachiopodák). Egyes kőzettípusokban, mint például az alsó-jura, az északi-mészkőalpi típusterületről elnevezett „hierlatzi” mészkőben tömegesen találhatók, de más üledékekből is nagy számban gyűjthetők. A leggazdagabb pörgekarú együttesek az alsó-jura szinemuri és pliensbachi emeletéből kerültek elő: a Bakony hegységből az utóbbi emeletből 101 faj több ezer példányát gyűjtötték be. A leggyakoribb faj a Lingiuthyris aspasia, de nem ritka a nagy termetű Securithyris sem. A középső-jura jellegzetes formája az Apringia, míg a felső-jurában a sajátságos, nyílással áttört házú Pygope-félék az ősmaradvány-együttes feltűnő elemei.
Különösen az alsó-jurában más lábasfejűek, mint például a ma élő Nautilus őseinek, valamint a mai polipok távolabbi rokonságába sorolható, egyenes vázú belemnitesek és Atractites-félék maradványai is gyakoriak. Az ammoniteszek mellett az utóbbiak nagy, kúp alakú vázának metszeteit is láthatjuk például a budapesti Iparművészeti Múzeum gerecsei vörös mészkőből készült lábazatán.
A csigák és kagylók általában csak alárendelt szerepet játszanak a középhegységi jura ősmaradvány-társaságaiban. Kivételt képeznek a középső-jurára jellemző vékonyan rétegzett, megütve csengő hangot adó mészkövek, melyek tömve vannak a Bositra nevű kagyló apró, néhány milliméter átmérőjű teknőivel. A bositrás kőzetek az egykori Tethys rétegsoraiban széleskörűen elterjedtek. Az Inoceramus-félék a mélyebbvízi üledékekben találhatók. Csigamaradványok különösen az egykori sziklás tengerfenék hasadékaiban őrződtek meg. A leggazdagabb ismert együttes Bakonybél mellől, egy egykor tengeralatti hasadékot kitöltő középső-jura kőzetből került elő. A lapos, korong alakú Discohelix nemcsak a középhegységi, hanem az egész mediterrán jura jellegzetes csiga-nemzetsége.

Jura ősmaradványok a Dunántúli-középhegységből. Baloldalt: Atractites. Fent: Securithyris, Linguithyiris, Pygope (pörgekarúak); Discohelix (csiga); Cenoceras (lábasfejű). Lent: Inoceramus (kagyló); Laevaptychus, Punctaptychus
Más fosszíliák, mint például tengeri sünök, korallok és szivacsok maradványai elvétve ugyancsak előfordulnak a középhegységi jurában. Tömegesen azonban egyedül a tengeri liliomok (krinoideák) fordulnak elő, mégpedig a jórészt karízeikből és azok törmelékéből álló krinoideás mészkövek formájában.
A Dél-Dunántúl szigethegységeinek (Mecsek, Villány), valamint a földtani szempontból velük többé-kevésbé rokon Erdélyi-középhegységnek a jura rétegsorai alapvetően különböznek a Magyar-középhegységéitől, s ősmaradvány-együttesük is egészen más képet mutat. Mint a lemeztektonikai fejezetben olvashattuk, a jura folyamán a középhegység a Tethys déli szegélyéhez tartozott, az előbbi területek viszont – az egykori európai kontinens déli, leszakadozó peremének részeiként – az ősóceán északi partjait alkották.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir