ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK LEGELŐJÉRŐL Pozsony, 1835. május 20. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK LEGELŐJÉRŐL
Pozsony, 1835. május 20.

Az egész törvényt1 egybenfoglalva kívánja taglalat alá venni. Nem tagadja ugyan, hogy van a resolutiónak2 sok oldala, ami önkényre vezet, s neki éppen ezért nem is tetszhetik; de nyilván kimondja azt is, hogy a kerületi szerkeztés a feladásnak egyátaljában meg nem felel. Ő úgy véli, itt a jobbágyok sorsáról 103tanácskozunk, érezve a súlyt, mely vállaikon fekszik terhesen, érezve a nemzeti tartozást, mellyel jobbágyi karzatban lévő polgártársaink eránt, a terheknek naponkénti súlyosodásánál fogva viseltetünk; gyűlésünknek legszebb feladása volt eme legnagyobban terhelt, a tiszteletre, gondoskodásra legméltóbb nép sorsán javítani. Ez sokakban nem történheték, sokakban nem oly mértékben történheték, mint a szóló követ, mint a küldői s a velök rokon érzelműek óhajtják; de mégis biztos hiedelemmel mondhatja, hogy javítás helyett nehezítsük a jobbágyság állapotját, s enyhítés helyett súlyosítást vigyünk haza bennünk vetett reményinek igazolásául: ez bizonnyal a földesúri jussok legállhatatosb védelmezőjének is szándékában nem volt, akaratjában nem lehetett. És mégis, ha végignézzük a kerületi szerkeztést, akaratunk ellen is hinnünk kell, hogy a rendek, midőn ezt alkoták, korántsem oda intézték gondoskodásukat, hogy a jobbágyoknak kiszabják azt, ami őket igazság, méltányosság és politikai fontos tekintetek szerint megilleti; hanem minden figyelmöket annak meghatározására intézték, mennyi adassék a földesúrnak? Szóval, nem a jobbágyokról, hanem a földesurakról gondoskodtanak. De a józan logikának szabályaival sem egyezik meg a szerkeztetés. Van annak egy szakasza, mely így kezdődik: „ahol a legelő oly szűk, hogy még a jobbágyok vonós marháinak élelmére sem elegendő, ott …” No már a józan logika szerint minden ember azt várná: rendszabás következik majd a béfejezésben, hogy miként kell ezen hiányt pótolni. S ez jön-e? Korántsem. Mit mond hát a magyar legislatio3 ? Azt, hogy ezen szűk legelőnek is tizedrészét el kell venni a jobbágyoktól. A szónok az ily lényeges hibákkal bővelkedő szerkeztést nem pártolhatja. Vannak, kik azt veszik alapul, hogy a legelő nem telki állomány (constitutivum)4 , hanem csak beneficium5 . Ez már országos végzéssel is kimondatott; de a szó értelmében különbözünk. Ők a beneficiumot ajándékhoz hasonlítgatják, melyet ajándékozni vagy megtagadni szabad tetszéstől függ. A szónok ellenben nem ajándéknak, hanem oly beneficiumnak tekinti, melyet, ahol van, a jobbágytól megtagadni nem lehet, s mely a telek osztályozatának és így a jobbágy adózásinak is egyik nevezetesb alapja volt. Ezek után a szónok említést tesz azon két útról, melyeknek egyikét a szövevényes tárgy elintézésében követni lehet. Egyik a Nagy Pál6 által mindég javaslott föld és rét aránya. Ezt károsnak véli a jobbágyokra ott, ahol kevés és így leg is becsesb a legelő, jótékonynak ellenben a nagyobb határokban. Másik, hogy az úrbér béhozatalakori ösvényt követve, a legelőt oly beneficiumnak tekintsük, melyet ahol csak lehet, ki kell adni a jobbágyoknak, mégpedig az elegendőség vagy bőség aránya szerinti mértékben, mert így foglaltaték a kilenc kérdőpontokban, melyek a telkek osztályozatában alapul szolgáltanak. 104A karok és rendek mind a két módot egyesíteni akarták kerületi tanácskozásukban, de a szónok csak abban nem egyezik meg, hogy egyiket mint másikát éppen csak ott használták, hol a jobbágynak káros, az úrnak pedig hasznos, úgyhogy ismételve mondja, nem a jobbágyokról, hanem a földesúrról látszanának gondoskodva tenni rendelést. Zala vármegyének utasítása abban határoztatik, hogy a legelő bázisa volt a klasszifikációnak7 ; ahol tehát oly szűk, hogy egyedül a jobbágyok vonós marháinak szükségét képes fedezni, ott azt egészen ki kell adni nekiek, s addig, míg ez fedezve nincs, a földesúr legelőre számot nem tarthat, s mint tulajdonos más úton veszi hasznát birtokának, veszi ti. a jobbágyi szolgálatokban; az pedig igazsággal egyátaljában össze nem férhet, hogy a szolgálatokat, adózásokat megkívánja, sőt amely jobbágyoknak nincs annyi marhája, mennyi szolgálatinak teljesítésére szükséges, azt a telekről kikergethesse, de azért a legelőt is elvegye, melyen marháját tarthatná. Nem kell itt megfelejtkeznünk a nemzeti gazdálkodás fejleményéről. Hajdan a népes telek (sessio populosa) fő kincsnek tekintetett; törvényeink, midőn értékről, gazdaságról s ahhoz mért közterhek kiosztásáról szólanak, nem a majorsági földek holt birtokát, hanem jobbágylakta telkeket említenek. Ekkor, mennyire csak lehetett, ki-ki igyekezett jobbágyokat telepíteni, és korántsem a nép javára áldozni készség, korántsem a közvédelemhez járulás tekintete (mint emlegetni szeretik), hanem önérdek s magános haszonkeresés hívta meg a népet telkekre. Most az idők megváltoztanak, immár hasznosbnak látszik majorságot bírni, mint jobbágytelkeket; de ha tetszett egyszer megszállítani a jobbágyokat, tessék őket nemcsak megtartani, hanem fel is tartani, azaz kiadni mindazt, ami élelmökre, telken maradásukra megkívántatik. Itt a gazdálkodási nyereségnek változott állapotja tekintetbe nem jöhet. Meglehet, ezelőtt hasznosb volt szarvasmarhát, most hasznosb juhnyájat tartani, s eszerint ki-ki megváltoztathatja gazdaságát; de a jobbágyot (reméli a szónok), fundus instructus8 gyanánt senki sem fogja tekinteni. Teheti azt marhával, de nem teheti emberrel; nem azon jobbágyi karzattal, mely a közös hazának birtokából, a polgáriság nyújtotta jussok jóvoltából kitagadva, vagy csak így élhet, amint él, vagy éppen nem élhet. Érzettük mi, és mélyen érzettük e kitagadásnak méltatlan súlyát, s volt idő, hogy azt mondánk, adjunk a népnek birtokot, és vonjuk ezáltal hozzánk egy kissé legalább közelébb, s egy édes kapoccsal kössük őt ezen hazához, melyet ő táplál s ő védelmez; igenis adjunk a népnek tulajdont. Nem, felelé a többség, mert omnis terrae proprietas apud dominum est9 , a tulajdon pedig szent és sérthetetlen. Jól van, viszonozánk, engedjük meg tehát legalább, hogy ezen dominustól, apud quem omnis est proprietas [terrae]10 , szabad alku szerint vehessen fekvő 105vagyont magának. Isten őrizz! – válaszolt a többség. Konstitúciónkba11 ütközik. Így szorongatva, végre csak azt kértük, válthassa meg szolgálatait, s fordíthassa magának és a hazának javára azon időt jól, melyet most urának fojtott bosszúsággal rosszul dolgozva veszteget. De még ekkor is azt felelék: „erről majd máskor tanácskozunk, mert ez is az alkotmányba vág”. No, most már utolsó pontján vagyunk megtagadott rimánkodásinknak, most csak azt kérjük: élelméről gondoskodjanak, ne fosszák meg befaló harapásától azon népet, mely az ország terheit vállain hordozza. Ezt már halasztgatni nem lehet; ez már talán csak nem ellenkezik a konstitúcióval, mert nyomorult konstitúció lenne az, mellyel ellenkeznék a millió leghasznosb polgártársaink élelmérőli gondoskodás, és szerencsétlen haza volna, melynek institúciói12 azt kívánnák, hogy azon millióktul, kiktől minden jussokat elvevénk, most még az élelmet is elvegyük. Azoknak vegyük el élelmöket, kiknek mindenök, mire már számot tarthatnak, úgyis csak az, hogy élhessenek azon hazában, melynek terheit viselik, de birtokából kitagadtattak? Így áll a dolog tekintetes rendek. Ezekből kitetszik, mi fontos tárgy legyen a legelő kiosztásának kérdése, [mert sok, igen sok helyen, sőt talán mindenhol össze van ezzel kötve a földmívelő jobbágyság vagyonossága; össze van ezzel kötve az adózó nép sorsa s élhetése,]13 úgy hogy ha valahol, itt bizonnyal [a földesúri jogok mindenkori emlegetésénél] igaz ama közmondás: a summum jus gyakran summa injuria14 . Az elkülönözést a szónok is nagyon hasznosnak és kívánatosnak nyilatkoztatja; de mivel ezen hasznot a nép, ki előtt nem áll még a gyakorlati példának hatalmas ösztöne, mindenütt egyszerre át nem látja, az elkülönözést rögtön az egész országba egyszerre béhozni éppen nem óhajthatná. Ne kössünk tehát hozzá igen nagy hasznot a földesúrnak, mely ösztönül szolgálhatna, hogy e törvény kihirdetésével hirtelen az egész országban minden földesúr regulázzon, szegregáljon15 ; mert annak minden hasznos oldalai mellett is csakugyan bajos lesz példának okáért a bácsi jobbágyot kapacitálni, hogy reá nézve hasznosb azon nyolc hold legelő, melyet elkülönözéskor kap, mint volt a tizenhat hold, melyet nemcsak divatozó szokás, hanem itt-ott a királyi adománynak világos feltétele szerint is ekkorig használt volt. Végre még előadván a szerkeztésre nézve azon nehézséget, [hogy az osztályozás mellett a minőséget a mennyiséggel, kivált úgy, mint a szerkezetben javalltatik, pótolni nem lehet; hogy már a földek úrbéri osztályozásánál is azt mutatja a tapasztalás, hogy a jobbágyot a rendbe szedés leginkább azért tette nyomorulttá, mert az osztályozás hibás volt, vagy azért, hogy a telki adományok rossz minőségű földből adattak ki, s a minőségi különbséget azon egy pár száz négyszögöl, mellyel többet kaptanak, ki nem egyenlítette, a legelőnél pedig 106bizonyosan sokkal nagyobb lévén még a mennyiségbeli különbség, mint a szántóföldeknél, azon különbséget, mely határonkint, sőt még ugyanazon egy határnak több részeiben is sokféle, teoretice16 egynéhány osztályba szorítani igazságtalanság, sőt gyakorlati lehetetlenség nélkül nem lehet, s így attól félvén a szóló,] miszerint néha kényszerítve lenne a bíró vagy a redactio17 útmutatásához képest munkálva, semmivé tenni a jobbágyot, vagy pedig a törvényt megszegni, ami mind a kettő veszedelmes; szavazatját abban nyilatkoztatja, hogy míg a jobbágyok vonó marháinak szüksége fedezve nincs, addig a földesúr közlegelőbüli részesítésre számot ne tarthasson, ezenfelül 22 holdig körülmény szerintén a bíró határozzon; a rendkívüli esetekre, ha maximumot tetszik a rendeknek állapítani, azt a szónok nem ellenzi.

deak-001-002-018-0011 Tudniillik az úrbéri tárgyban készített 3. tc. tervezetét.

deak-001-002-018-0022 Királyi válasznak.

deak-001-002-018-0033 Törvényhozás.

deak-001-002-018-0044 Állomány.

deak-001-002-018-0055 Haszonvétel.

deak-001-002-018-0066 Felsőbüki Nagy Pál, Sopron megye követe.

deak-001-002-018-0077 Rendezésnek, osztályozásnak.

deak-001-002-018-0088 Gazdasági felszerelés.

deak-001-002-018-0099 Minden földtulajdon az úré.

deak-001-002-018-01010 Úrtól, akinél a (föld)tulajdon van.

deak-001-002-018-01111 Alkotmányunkba.

deak-001-002-018-01212 Intézményei.

deak-001-002-018-01313 Ez és a következő, szögletes zárójelben olvasható szövegrész csak a Kónyi Manó által használt Országgyűlési Tudósításokban szerepel, Barta István közlésében nem.

deak-001-002-018-01414 A legteljesebb jog gyakran a legnagyobb igazságtalanság.

deak-001-002-018-01515 Rendezzen, elkülönítsen.

deak-001-002-018-01616 Elméletileg.

deak-001-002-018-01717 Szerkezet, előírás.

Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 438–441. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 151–155. p.