KÖRLEVÉL A TÖRVÉNYHATÓSÁGOKHOZ AZ ORSZÁG SÉRELMEIRŐL Zalaegerszeg, 1846. március 3. | Deák Ferenc munkái

KÖRLEVÉL A TÖRVÉNYHATÓSÁGOKHOZ AZ ORSZÁG SÉRELMEIRŐL
Zalaegerszeg, 1846. március 3.

Kedves barátaink s atyánkfiai!

Alkotványos állásunkban polgári kötelességünk nyíltan felszólalni a sértett törvények oltalmára. Nem keresünk tikos célokat a kormány cselekvéseiben, nem gyanúsítunk szándokot, csak Isten előtt tárvák a szívnek rejtekei. Akarjuk hinni, hogy a kormány rendet akar, oly rendet, mely oltalma legyen az alkotmányos szabadságnak, nem pedig annak elnyomója; s akarjuk hinni, hogy a kormány szellemi s anyagi kifejlődésünk eszközlésére törekszik. Akarjuk 469hinni mindezt, mert tudjuk, hogy ezek legelső s legszentebb kötelességei a kormánynak; oly kötelességek, melyekről megfelejtkeznie soha nem szabad; melyeket, ha szándékosan mellőzne, megcsalná a fejedelem bizodalmát, s árulást követne el a haza ellen. Erősnek óhajtjuk mi is a kormányt, s erősnek nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is; mert meg vagyunk győződve, hogy csak a szellemileg erős kormány képes a nemzet érdekében célszerűen használni azon hatalmat, melyet a törvény s a fejedelem bizalma kezeibe tett le. De fájdalommal mondjuk ki aggodalmunkat, hogy azon ösvény, melyen a kormány némely közelebbi cselekvései által megindult, nem vezet a nemzet és fejedelem érdekében kitűzött magasabb cél felé. Fájdalommal mondjuk ki, hogy a kormány ezen ösvényen nem eszközli az alkotmányos szabadságnak oltalmával párosult rend fenntartását, s nem fogja elősegíteni a nemzet kifejlődését. Tényeket hozandunk fel állításunk mellett, s nem keresve titkos irányt, rejtett okokat, csak azokrul fogunk szólani, mik a kormány törvény elleni cselekvéséből vagy káros mulasztásából szármoztak. Ugyanis:

Az 1836. évi XXI. törvénycikkely határozottan azt rendeli, hogy Kraszna, Zaránd s Közép-Szolnok vármegyék s Kővár vidéke Magyarországhoz teljesen és tökéletesen visszacsatoltassanak. Közel tíz esztendő folyt le már ezen törvénynek alkotása óta, s a kormány tíz esztendőnek leforgása alatt nem teljesítette a törvénynek világos rendeletét. A közelebb lefolyt országgyűlés alatt közkereset alá vonattak ezen törvényhatóságok, minthogy az országgyűlésre követeket nem küldék. Eljárt hivatalos körében a törvényes bíróság, s a törvény szabta büntetésben elmarasztotta a vádlottakat; az ítélet végrehajtása megkísértetett, de gátolva lőn tettleges ellentállással, s ámbár egy éve már, hogy ezen botrány történt, a kormány mégsem tett erőteljes lépéseket a törvényes ítélet végrehajtásának eszközlésére. Tíz év óta gátolja tehát a kormánynak hanyagsága az országnak törvényben kimondott s királyi hitlevelekben is biztosított kiegészítését. Tíz év óta nem engedelmeskedik a törvény parancsának. Tíz év óta mellőzi a fejedelemnek törvényben kijelentett akaratát, s elnézi, hogy a törvényes bíróság ítélete sikeretlen maradjon, sőt éppen sikeretlensége miatt gúnynak s megvetésnek tárgyává tétessék.

Horvátországban évek óta visszavonás, gyűlölség s pártoskodás ütötte fel vészt terjesztő táborát. Egymást váltva érkeztek onnan a legszomorúbb hírek, rémüléssel s aggodalommal töltvén el kebleinket a kétes jövendő iránt. Fájdalmas panaszokat emeltek Horvátországnak számos lakosi, sőt még egyes törvényhatóságok is, azon szomorú s valóban borzadalmas állapot ellen, melyet indulatos kitörések, a közbátorságnak veszélyeztetése, sőt vérengzések bélyegeznek. Felszólaltak ez ügyben Magyarországnak is számos törvényhatóságai. 470Felszólaltak a múlt országgyűlésen a nemzet képviselői, s a kormány évek óta nem akart vagy nem tudott sikeres eszközökhöz nyúlni, hogy ezen állapotot megszüntesse. Királyi biztosok valának odaküldve, hogy vizsgálatot tegyenek, nyomozásaik eredménye azonban titokban tartatik, s a kormány még annyira sem méltatja Magyarország törvényhatóságainak kérelmét, annyi tekintettel sincs az országosan egybegyűlt rendek felszólalása iránt, annyi figyelmet sem mutat a törvényhez s fejedelemhez egyaránt hű polgárok súlyos aggodalma iránt, hogy azon esetben, ha ezen aggodalom alaptalan volna, a vizsgálatok nyilvánításával, a csendnek, békességnek és rendnek helyreállításával igyekeznék az aggódókat megnyugtatni; ha pedig csakugyan vétkes törekvéseket s törvény elleni cselekvéseket hoztak a vizsgálatok világosságra, törvényes hatalmával erőteljesen lépne fel, a vétkeseket szigorú feleletre vonná, s a méltatlanul üldözötteket hatályosan pártolná. És a kormány ezen részvétlenségének vagy talán hanyagságának szomorú következménye az, hogy azon egyének, kik közvélemény szerint a horvátországi mozgalmakat tettleg megindították, vagy legalább élénken táplálják, hír szerint önmagok a kormány pártolásával dicsekszenek, s ezen hiedelem terjedni kezd Horvátországban, sőt terjedni kezd már Magyarországban is; mert a kormány semmit nem tesz, mi által azon ámítókat tettleg megcáfolná, s ezen terjedni kezdő kártékony, bizodalmat ölő, gyűlölséget nevelő hiedelmet elfojtaná.

De nem csak hanyagsága, nem csak mulasztása által követett el súlyos hibát a kormány Horvátországban. Azon főbb parancsolat,1 mely a horvát tartományi gyűlésre legközelebb érkezett, s melyben azon gyűlés elnökének meghagyatik, hogy csak azok szavazatait számítsa, kik báni levél által vagynak a tartományi gyűlésre meghíva, tettleges megsértése a törvényes gyakorlatnak s alkotmányos szabadságnak, mert Horvátországnak nemességét önkényesen s törvénytelenül fosztja meg azon alkotmányos jogától, miszerint a tartományi gyűlésekben tettleges részt venni s a fennforgó tárgyak felett eldöntőleg határozni szabadságában állott mindenkor. Ha Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen szavazata nem volna, miután Horvátország részéről Magyarország gyűlésére a tartományi gyűlésből küldetnek követek, Zágráb, Varasd és Kőrös megyék pedig Magyarország gyűlésére külön követeket nem küldenek, Horvátországnak nemessége semmi közvetlen befolyást nem gyakorolhatna azon képviselők választásában, kik az ő nevében s érdekében vesznek részt a magyar törvényhozásban, pedig a magyar törvényhozás Horvátországnak is törvényt szab. Ilyen képviselet ellenkeznék alkotmányunk szellemével és egész rendszerével. De a szakadatlan törvényes gyakorlat is bizonyítja Horvátország nemességének ezen kétségtelen jogát. Nem 471szólunk fejedelmek kiváltsági leveleiről; nem szólunk főbb rendeletekről, melyek Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen leendő megjelenését parancsolják. Csak azt említjük meg, hogy Pozsega, Verőce és Szerém vármegyék küldöttjei sok ízben panaszolkodtak a tartományi gyűlésen, miszerint ezen megyéknek nemessége a tartományi gyűlések helyének nagyobb távolsága miatt ott számosabban meg nem jelenhetik, Zágráb megyének közel lakó köznemessége pedig gyakran seregestől részt vesz a tartományi gyűlés tanácskozásaiban, s így azoknak eldöntő sokasága ellen ők küldőik érdekében egyes szavazataikkal semmit nem eszközölhetnek. Márpedig alaptalan, sőt képtelen lett volna ilyen panasz, ha a megjelent nemesség a tartományi gyűlésen szavazati joggal nem bírt volna. De megemlítjük még ezenfelül azt is, hogy azon választmány, mely a tartományi gyűlés rendezése iránti javaslat készítésére volt a tartományi gyűlésből kiküldve, 1837. esztendőben készített munkájában a horvátországi nemességnek ezen gyakorlatáról több helyeken világos, határozott szavakkal kétségbe nem vonható bizonyságot tesz, s a célszerű elrendezés tekintetéből ezen gyakorlatnak megváltoztatását indítványozza. Márpedig ha valaki, tehát bizonyosan az említett választmány szólhatott öntudománya után a nemesség szavazatjogának mibenlétéről, és csakugyan szólott is az világosan bizonyítólag, s indítványozván annak megváltoztatását, elismerte az eddig gyakorlott jognak kétségtelen létezését. Alkotványos joga volt tehát Horvátország nemességének tettleges és elhatározó részt vehetni a tartományi gyűlésekben, s ezen alkotványos jogot a szakadatlan törvényes gyakorlat is szentesítette. A kormány azonban, nem tekintve az alkotványos

deak-001-005-026-0011 Ferdinánd 1845. szeptember 14-én rendelte el, hogy a horvát tartománygyűlésen csak azok szavazhatnak, akiket a bán személyesen meghív.

jogok sérthetetlenségét, nem tekintve a fennálló gyakorlatot, mellőzve a törvényhozás rendes útját, főbb parancsolat által fosztja meg azon nemességet jogától, törvényes szabadságától. Ha igazság, méltányosság és az ország közjava változtatást kívánnak a tartományi gyűlés rendezésében; ha más módot s rendet szükséges behozni a szavazatok elosztásában s arányosításában: történjék az törvényhozás útján, a közállomány hatalmával. De a végrehajtó hatalomnak önkényesen, parancsolatok által ily változásokat behozni nem szabad, s midőn ily lépéseket tesz, áthágja hatalmának törvény szabta korlátit. A kormánynak ezen lépése súlyosan sérelmes a jogától megfosztott horvátországi nemességre nézve, de súlyosan sérelmes az nekünk is, nemcsak azért, mert ők, a jogaiktól megfosztottak, nékünk testvéreink, s velünk ugyanazon egy hazának polgárai, hanem azért is, mert a magyarnak és horvátnak alkotmánya egy, alkotványos2 szabadsága ugyanaz. Minden jogsértés tehát, mi azokon elkövettetik, sértése a mi jogainknak is, minden veszély, mely őket fenyegeti, minket is fenyeget. Az 1790. esztendei 12. tc.3 , mely egyik alaptörvénye 472alkotványunknak, világosan mondja, hogy Magyarországban és a kapcsolt részekben a nemzet és fejedelem közt van megosztva a törvényhozó hatalom, s törvényt alkotni, magyarázni s változtatni országgyűlésen kívül nem szabad, és hogy Magyarország s a kapcsolt részek parancsolatok által kormányoztatni soha nem fognak. És mégis a kormány országgyűlésen kívül alkotványos jogok felett parancsolat által határoz, s Horvátország tartományi gyűlésének rendezését önkényes hatalommal kezdi meg. Parancsolat által alkotványos jogokat szüntet meg, s tettleges végrehajtáson kezdi azt, mit előbb törvény által kellett volna elhatározni.

deak-001-005-026-0022 Mind a körlevelet papírra vető zalai írnok, mind pedig Deák következetlenül, váltakozva használta az „alkotmány” és az „alkotvány” kifejezéseket.

deak-001-005-026-0033 Az 1790:12. tc. a törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlásáról rendelkezett.

Nem hozzuk fel most mindazokat, mik még a mondottakon kívül Horvátország iránti aggodalmainkat nevelik. Nem szólunk a sajtónak méltatlanul egyoldalú kezeléséről, s a könyvvizsgálatnak4 igazságtalan részrehajlásárul, mely gyakran engedékenyebbnek mutatkozik azok iránt, mik a magyar nemzetiséget s Horvátországgal eddig fennállott alkotványos kapcsolatot gúnynak, gyűlölségnek tárgyává teszik, ellenben önkényes és szigorú azok eránt, mik a méltatlan megtámadások ellenében nem is megtorlásul, csak cáfolatul íratnak. Azért nem szólunk pedig ezekről, mert itt a fő sérelmet nem egyedül a méltatlan részrehajlásban, a viszonosság hiányában, hanem leginkább a sajtó lebilincselt állapotjában látjuk, s meg vagyunk győződve, hogy sajtószabadság nélkül biztosítva sohasem leszünk a sajtó kezelésének egyoldalúsága ellen, mivel azon hatalom, mely az előleges könyvvizsgálatot kezeli, gyakran hajlandó azt egyoldalúlag és önérdekében használni. Csak annyit jelentünk ki e részben, hogy az előleges könyvvizsgálatnak törvényességét el nem ismerjük, a sajtónak horvátországi működéseire nézve pedig nem titkolhatjuk aggodalmunkat, hogy ezen működések nem Horvátországnak, nem Magyarországnak, de nem is az öszves monarchiának tisztán felfogott érdekében történnek. Nem hozzuk fel továbbá Horvátország tartományi gyűlésének őfelségéhez felterjesztett azon kívánatit, melyek, ha valósulnának, Horvátországnak egyházi és közigazgatási tekintetben Magyarországtól különválását húzhatnák magok után; mert ezen különválás lényegében s eredményeiben alkotvány elleni, káros, sőt veszélyes volna mind Magyarországra, mind a kapcsolt részekre nézve, azt tehát a magyar király, ki fejedelmi szavának és esküjének szentségével biztosította polgári alkotványunk fenntartását, ki nem akarja s nem akarhatja, hogy hű népei között az érdekegységnek, kölcsönös szeretetnek fennálló kapcsai szétszakadjanak, elfogadni soha nem fogja.

deak-001-005-026-0044 Értsd: a cenzúrának.

A horvátországi eseményeket s azon kormányi rendeletet, mely által Horvátország nemessége a tartományi gyűlésen eddig gyakorlott szavazati jogától megfosztatik, oly súlyosan sérelmesnek, oly terhes aggodalmat ébresztőnek 473látták az országnak több törvényhatóságai, hogy némelyek felírás által kértek őfelségénél orvoslást, mások pedig küldöttségeik által kívántak a királyi széknek zsámolyához járulni, s ott urunknak, királyunknak szentséges személye előtt kitárni kebleiknek fájdalmát, elmondani súlyos panaszaikat, s aggodalmaik megszüntetéséért könyörögni. Pest megyének küldöttei meg is jelentek Bécsben,5 s ott megkísértettek mindent, hogy urunk királyunk elébe juthassanak, jobbágyi hódolattal előadandók megbízóik aggodalmát s esdeklését. De a királyi palotának ajtói zárva maradtak előttök, felséges urunkhoz nem bocsáttattak, s a kormánynak egy tisztviselője által azon izenetet vették, miszerint őket, mint Pest megyének küldötteit, őfelsége nem fogja elfogadni; sőt kijelentetett előttök az is, hogy a kormánynak minden orgánuma6 el vagyon tiltva a küldöttségnek elfogadásától. Később hasonló küldöttséget határozának Pozsony megyének rendei, s ámbár a főispáni helyettes a gyűlésen nyilván kijelentette, hogy a megyének küldöttsége őfelségéhez juthatni nem fog, nem ingadoztak a fejedelem személye iránti határtalan bizodalomban, s küldöttjeiket meg is választották. Csakhamar érkezett azonban még azon gyűlésre egy dorgáló királyi leirat, melyben a megyének cselekvése rosszalltatik, a megye rendei keményen megrovatnak, hogy engedelem nélkül, a főispáni helyettes kijelentésének ellenére is, merészlettek küldöttséget nevezni, s nekik meghagyatik, hogy jövendőre azon főbb rendelethez tartsák magokat, mely 1770. évben országszerte kihirdettetett, s melyben az ország törvényhatóságai odautasíttatnak, hogy közdolgokban felírásokkal, nem pedig küldöttségek által terjesszék fel panaszaikat őfelségéhez.

deak-001-005-026-0055 Pest megye küldöttsége – Batthyány Lajos gróf vezetésével – 1845. december 14-én nyújtotta át Bécsben november 12-i tiltakozó feliratát a magyar kancellárnak.

deak-001-005-026-0066 Szerve.

Ha nem említjük is azt, hogy már régiebb törvényeinknek tartalma és szelleme világosan odamutat, miszerint az ország törvényhatóságai gyakran küldöttségek által adták elő súlyosabb sérelmeiket a hódolva tisztelt király előtt; ha nem említjük is, hogy az 1770-i főbb rendelet nem törvény, mely általánosan s minden esetben kötelező erővel bírjon; ha nem említjük is, hogy azon főbb rendelet óta is voltak esetek, melyekben a magyar királyok személyesen fogadták és kihallgatták egyes törvényhatóságoknak küldöttségeit; azt kénytelenek vagyunk mégis nyíltan kimondani, hogy azon törvényhatóságok, melyek a fejedelem személye iránti határtalan bizodalommal akartak a királyi széknek zsámolyához járulni, s panaszaikat, súlyos aggodalmaikat küldöttjeik által a fejedelemnek atyai kebelébe kiönteni, a jobbágyi hódolatnak, szeretetnek s ingatlan ragaszkodásnak ezen világos tanúságáért ilyen visszautasítást nem érdemlettek. Nem leghasznosabb szolgálatot tesz a hazának és a fejedelemnek azon kormány, mely nyitva nem tartja mindenkor a királynak ajtaját a panaszolkodó előtt. Monarchiai rendszerben, bármennyire korlátolva 474legyen is törvények által a legfőbb hatalom, a fejedelemnek magas személye több mint első tisztviselője a közállománynak. Ő atyja egyszersmind népének, s a fejedelem és nemzet között az atyai szeretet és fiúi bizodalom szorosabb s édesebb kapcsainak is kell fentállani. Ezen atyai s fiúi legszentebb viszonnyal pedig miképpen egyeztethető az, hogy a fejedelemnek ajtai zárva legyenek a hű polgárok előtt; hogy minden panasz, minden kérelem, minden felszólalás csak szárazon, hivatalos úton juthasson a fejedelem elébe; hogy szólni se lehessen, a fejedelemmel másképpen, mint kormányának magos hivatalnokai által? De saját érdekét sem tisztán fogja fel azon kormány, mely nem igyekszik a királyi szék elébe utat nyitani még azon panaszolkodónak is, ki a kormánynak cselekvése ellen intézi panaszát; mert könnyen azon gyanút – pedig néha talán alaptalan gyanút – ébresztheti az elutasított folyamodónak kebelében, hogy a kormány éppen azért, mert saját cselekvése volt a panasznak tárgya, nem akarta, hogy a fejedelem önszemeivel láthasson, s elfogultság nélkül ítélhessen azoknak eljárása felett, kiket bizodalmával megajándékozott, s országának érdekében hatalomra emelt. Ilyen gyanú pedig csökkenti mindenkor a kormánynak magas méltóságát, s a polgárok bizodalmát megingatja. Nem is volt még eddig elzárva hazánkban s az egész monarchiában felséges urunknak ajtaja bármely egyes folyamodó előtt. Volt légyen bármi csekély, bármi alaptalan kérelme, odajuthatott urához királyához, kitől vigasztalást remélt. Csak Magyarország köztörvényhatóságaitól lőn most megtagadva, mit eddig bármely egyes polgár megnyerhetett; csak a megyék küldöttségei előtt van elzárva azon út, mely mások előtt folyvást nyitva áll. Egyesek panaszai jobbára csak egyes tisztviselők eljárását érdeklik; de a sérelmek, melyeket az ország törvényhatóságai akartak őfelségének jobbágyi hódolattal előadni, az öszves magyar kormány cselekvéseiből szármoztak. Érdekében, sőt kötelességében állott volna tehát az öszves magyar kormánynak azon igyekezni, hogy a küldöttségek, melyek őfelsége előtt ezen sérelmeket előadandók valának, személyesen őfelségéhez járulhassanak. Mert ily módon vagy azon küldöttségeknek sikerült volna felvilágosítani őfelségét minden körülményekről, s orvoslást nyerni vérző sebeiknek; vagy legalább bizonyságát adta volna a kormány tiszta szándékkal párosult szellemi erejének azáltal is, hogy azon vádaktól sem fél, melyek nem az ő kezein keresztül jutnak felséges urunk kezeibe, s igazolni kész minden cselekvéseit a király és haza előtt minden időben. Ehelyett azonban hidegen és szárazon elutasíttatott Pest megyének küldöttsége, elutasíttatott a királyi palotának ajtajától, s a magyar kormánynak semmi orgánuma által el nem fogadtatott. Az 1770-i királyi rendeletet hozza fel a kormány ezen éppen nem méltányos visszautasítás 475támogatására, azon rendeletet, mely nem törvény, s mely tettleg el vala már nemegyszer mellőzve. Hetvenöt évek előtt kiadott főbb rendelet szabályai közé akarja-e tehát a kormány szorítani a fejedelem és népe között fennálló atyai és fiúi viszonyt? Ilyen szabályok mintájára kívánja-e vonni az ingatlan bizodalomnak tiszta kitörését? Azt akarja-e, hogy urunk királyunk mindég és minden esetben egy régi főbb rendeletnek szabályai miatt utasítsa el szentséges személyétől a nála esdeklőket? Hetvenöt évek múlva is meg tudott a kormány emlékezni egy oly főbb rendeletről, melynek tartalma nem méltányos, sőt sérelmes az ország törvényhatóságaira nézve. Szigorúan tudta alkalmaztatni a kormány e parancsnak tartalmát a fájdalmasan panaszolkodókra, holott más esetekben, más tárgyakban még a törvényeknek éspedig későbbi törvényeknek rendeletéről is megfelejtkezett, s azokat, például az 1836. esztendei XXI. törvényt, éppen nem teljesítette.

Hont vármegye főispáni helyettesének hivatalos eljárása7 ellen súlyos vádak emeltettek. Vizsgálatot kértek a panaszolkodók őfelségéhez terjesztett felírásukban, s azt kívánták, hogy bűnhődjék, ki a részrehajlás nélküli vizsgálat után vétkesnek találtatik. Pártoltuk mi is felírásunk által a panaszolkodóknak igazságos kérelmét, semmit se kételkedve, hogy a vizsgálat meg fog rendeltetni, s annak folytában szigorú feleletre vonatik mindaz, ki törvényt sértett, és Hont vármegyének megzavart nyugalma ismét helyreálland. De a joggal kért s méltán remélett vizsgálat helyett királyi leirat érkezett Hont megyéhez, melyben a vádlott főispáni helyettes jelentésének folytában annak eljárása helyeseltetik, a panaszolkodóknak felszólalása pedig szigorúan roszszalltatván, azok keményen megrovatnak. Nemcsak alkotványos országban, de még oly közállományban is, hol a kormánynak hatalmát alkotványos törvények nem korlátolják, a rendnek s igazságnak érdekében múlhatatlanul szükséges, hogy midőn valaki törvényes jogainak sérelméről panaszolkodik, midőn vádat emel a köztisztviselő ellen, hogy az túllépett hivatalos hatalmának korlátin, a panasz és vád szigorúan megvizsgáltassék. És mégis a magyar kormány határozott Hont megye főispáni helyettesének ügyében, a vádakat figyelmére se méltatva, egyedül a vádlottnak jelentésére hivatkozva. Határozott a panaszolkodók ellen, kik panaszaiknak s vádjaiknak bebizonyíthatására vizsgálat kiküldését várták, azoknak bővebb meghallgatása nélkül. Ilyen kormányi eljárás nem biztos ösvény az alkotmányos szabadsággal párosult rendnek fenntartására, mert a rendnek csak igazság lehet biztos alapja; az igazság pedig azt kívánja, hogy a főbb hatalom egyaránt méltányos legyen panaszolkodó és panaszlott ellen, s részrehajlatlan eljárásának szigorúságát politikai tekinteteknek soha fel ne áldozza. Meg vagyunk győződve, hogy a kormány 476méltóságát s a kormányi tisztviselők tekintélyét semmi annyira nem csökkentené, mint ha a kormány önmaga palástolná tisztviselőinek hibáit, s a vádokat, mik azok ellen emeltetnek, vagy figyelem nélkül mellőzné, vagy kímélő kedvezéssel mentegetné, sőt védené. Mert akkor mindazon keserűség, mely a panaszlott tisztviselők hibás cselekvéseiből származott, az öszves kormányra megy által. A mesterséggel ápolt s az erőszakkal fenntartott tekintély szellemi gyengeségnek jele mindenkor, s ugyanazért biztos és állandó sohasem lehet.

deak-001-005-026-0077 1845. augusztus 11-én Luka Sándor, Hont megye adminisztrátora nem engedte megnyitni megyéje közgyűlését, mire az ellenzék külön ülést szervezett. Luka másnap katonai fedezet mellett tartotta meg a közgyűlést, majd véres verekedés robbant ki az ellenzék és a konzervatívok között.

Bihar megyében, hol a főispáni helyettes8 és megye rendei már több idő óta keserű ellenkezésben háborognak egymás között, a kormány egy főbb parancsolat által azon elvet állította fel, hogy midőn a főispáni helyettes valakit a gyűlésen széksértési kereset alá rendel vonatni, a tiszti ügyésznek kötelessége a megrendelt keresetet azonnal megindítani, habár a megyei rendeknek többsége a keresetnek helyét nem látná is, habár aziránt egyenesen ellenkezőt határozna is. Alkotványos országban bármi fenyítő közkeresetnek megindítását elrendelni egyes embernek akaratjától sohasem függhet; a szabadon tanácskozó testületeknek természetével pedig ellenkezik az, hogy azon testület elnökének parancsoló szava elnyomhassa, megsemmisíthesse a testület többségének határozatát. Hazánkban a megyéknek s megyei gyűléseknek törvényes önállása egyik fő része a polgári alkotvány rendszerének; a főispán első tisztviselője a megyének, elnöke, de nem ura a megye közgyűlésének, s ugyanazért a megye végzéseit meggátolni, felforgatni s önakaratját a többség akaratjának ellenében parancsoló hatalommal felállítani törvényes joga nem lehet. És mégis ily jogot adott a kormány említett rendelete Biharban a főispáni helyettesnek, őtet mint a gyűlés elnökét különválasztotta a megyének gyűlésétől, s hatalmát a többség törvényes hatalmának fölébe emelte. A széksértési büntetésnek nemcsak a megyei gyűléseken, hanem az ítélőszékek üléseiben, sőt az országgyűlésén is vagyon helye törvényeink szerint; s kinek juthatna valaha eszébe azt állítani, hogy akár az ítélőszékek ülésében, akár az országgyűlésén egyenesen s egyedül a tanácskozó testület elnökétől függ a testületnek valamely tagját, a többség határozata nélkül, sőt annak ellenére, közkereset alá vétetni? Pedig sem a törvény, sem a széksértési keresetnek természete nem tesz e részben különbséget a megyei gyűléseknek és egyéb fenn említett testületeknek tanácskozásai között. De hol is volna egyes ember ily hatalmának határvonala, s mi adna biztosítékot, hogy azon elnök, ki ma valamely széksértési esetben semmisítette meg parancsoló szavával a többségnek határozatát, holnap más határozatok megdöntésére nem fogja terjeszteni hatalmát? Az ilyen főbb rendeletek nincsenek a rendnek 477érdekében, mert a rendnek fő kelléke: tisztelni a jogokat, öszve nem zavarni az egyeseknek és testületeknek törvényes hatalmát, le nem rontani, által nem hágni a hatalomnak törvény szabta korlátit.

deak-001-005-026-0088 Tisza Lajos (1798–1856), Bihar megye korábbi alispánja és országgyűlési követe, 1841-től a megye adminisztrátora.

Fájdalmasok azon események is, mik Biharban évek óta történtek, de különösen borzadalmas a múlt évi december hónapban tartott közgyűlésnek véres eredménye.9 Nem soroljuk el az akkor történteket; hiszen ki az, aki utálatnak, rémülésnek s kebellázító keserűségnek fájdalmas érzetével nem emlékeznék azokról? Felette sajnosnak tartjuk azonban, hogy közel három hónap múlt már el azon véres események óta, s a szükséges vizsgálat, melyet erőteljes kormány nemcsak megrendelni, de néhány hét alatt teljesíteni is tudott volna, rendelve van ugyan, de még nem teljesíttetett, sőt talán el sem kezdetett.

deak-001-005-026-0099 Bihar megye 1845. december 15–18-i közgyűléséről Tisza Lajos adminisztrátor katonasággal távolíttatta el a főispáni helyettes tevékenysége ellen tiltakozó ellenzéket.

Mindazok, miket elsorolánk, a kormány cselekvései vagy mulasztásai valának. Nem szólunk az egyes kormányi tisztviselők tetteiről, kik a hazában mindinkább terjedő közhír szerint az elveknek s okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül sok más eszközöket, éspedig néha nem helyeselhető eszközöket használnak, hogy az egyes törvényhatóságokban a kormánynak bármi nézete, bármi cselekvése mellett többséget szerezzenek. Nem szólunk ezekről azért, mert akarjuk hinni, hogy a kormány őket ilyen toborzásra soha meg nem bízta. Aki rendet akar, aki a nemzet kifejlődését kívánja eszközölni, annak megvesztegetéshez nyúlni nem szabad. A megvesztegetés nem vezet törvényes rendre, hanem első lépés mindenkor az anarchiára; megvesztegetett népben nemzeti erő kifejlődni nem fog. De nincs is a magyar királynak szüksége arra, hogy részére valaki többséget hajhásszon. Királyi széke nemcsak hatalmának anyagi erejében, hanem hű magyarjainak hódoló tisztelettel párosult buzgó szeretetében is ingatlan támasszal bír, s a nemzetnek többsége, de nemcsak többsége, hanem az egész nemzet, nem hajhászott, hanem a kebelnek mélyéből önként fakadó bizodalommal állja körül alkotványos királyának szentséges személyét. A magyar király, amidőn a törvényhozó hatalmat a nemzettel együtt közösen gyakorolja, nem akarhatja, hogy a nemzet szava oly többségnek szava legyen, melyet a kormány saját érdekében keresett és szerzett öszve, mert az ily többségnek szava csak mesterséges visszhangja volna a kormány kívánságának, nem pedig tiszta és el nem fogult kiömlése a nemzet akaratjának. Ily többség mellett a fejedelem soha nem ismerhetné a nemzetnek valóságos óhajtásait, s ily többség mellett a törvényhozó hatalmat tettleg mindenkor egyedül és kizárólag a fejedelem gyakorolná, s a nemzet nem annak lényegében, hanem csak formájában venne részt. A magyar király, midőn a végrehajtó hatalmat kormánya által gyakorolja, nem 478akarhatja, hogy kormányának mikénti eljárására nézve, a nemzetnek törvényszerű szabad felszólalása helyett oly többségnek szavát hallja, melyet a kormány nem eljárásának törvényszerűsége s ingatlan szilárdsága által, nem intézkedéseinek s a haza érdekében tett minden lépéseinek tisztasága és célszerűsége által, hanem mesterséggel s talán ámítással szerzett meg magának. De a kormány maga sem örülhetne ily többségnek, mert hol az eszközök nem tiszták, ott a legtisztább cél mellett sem adhat az öntudat megnyugvást a kebelnek; s az ily módon szerzett többség ingatag és változó mindenkor. Az ily módon szerzett többséggel nem dicsőség a győzedelem, s midőn a többség elrepült, a bukás kétszeresen keserű, mert a szégyennek égető fájdalmával van párosulva. Ismételve mondjuk tehát, hogy akarjuk hinni, miszerint ha vannak kormányi tisztviselők, kik nem helyeselhető eszközökkel hajhásznak többséget a kormány részére, azok nem a fejedelemnek akaratjából, nem a kormánynak egyenes megbízásából cselekesznek; sőt lealacsonyítják toborzásaik által a királyi hatalomnak magas méltóságát, s nem tisztán fogják fel a kormánynak valódi érdekét. Tudjuk, hogy a kormánynak alig lehetne parancsoló hatalommal szabályozni a kormányi tisztviselők minden lépteit, még azokat is, miket nem szorosan hivatalos körben tesznek; de meg vagyunk mégis győződve, hogy ha a kormány mindazokkal, kik vele hivatalos viszonyban vannak, nyíltan s határozottan tudatná, miszerint nem akarja, nem szereti, ha kormányi tisztviselők a kormány részére többséget hajhásznak, s az okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül bármi nem tiszta s nem helyeselhető eszközöket használnak, alig volna kormányi tisztviselő, ki ennek ellenére tenni akarna, vagy merészlene. Pedig ez és a kormánynak mindenben törvényszerű eljárása, szigorúság a törvények végrehajtásában s a beligazgatásnak ebből származó javulása, jobban emelnék a kormány tekintélyét s méltóságát, mint a dorgáló, bizodalomra intő, megnyugvást parancsoló kormányi rendeletek; tisztább és szilárdabb többséget gyűjtenének a mindenben részrehajlatlan kormány körül, mint egyes kormányi tisztviselőknek bármi toborzása.

Elmondottuk, kedves barátink s atyánkfiai, keblünk fájdalmas érzésével mondottuk el nézeteinket a közelebb történtek felett. Keserű kénytelenség sérelmet panaszolva felszólalni a kormány hatalma ellen, azon hatalom ellen, melynek rendeltetése őrködni a törvények sérthetlen szentsége felett, védni az alkotványos szabadságot, fenntartani a törvényes rendet, s a nemzet erejének kifejlődését lehetőségig eszközölni. De kétszeresen keserű ezen kénytelenség hazánk jelen állapotjában, midőn érezve, hogy oly sokban elmaradtunk a mívelt világnak fokonként emelkedő kifejlődésétől, s a kornak parancsolva 479sürgető kívánatitól, minden erőt, minden figyelmet, minden tehetséget arra kellene fordítanunk, hogy lerázva a gyáva tespedésnek ónsúlyát, ébresztgessük s fokonként emeljük mi is nemzetünknek elhanyagolt szellemi s anyagi erejét. Királyunk maga tűzte ki a közelebbi országgyűlésén a korszerű haladásnak zászlóját, és mi ezen zászló körül oly szívesen csoportozunk, készek önmegtagadással is hozzáfogni a nehéz, de szép reménnyel kecsegtető munkához. És midőn éppen fennálló törvényeink javításán, a polgárok egymás közti viszonyainak tisztább s igazságosabb rendezésén, az alkotványos szabadság áldásainak célszerű terjesztésén szívvel-lélekkel akarnánk dolgozni, akkor látjuk sértve a kormány által törvényeinket, veszélyeztetve a megyék törvényes önállását, megtámadva az alkotványos szabadság egyes pontjait, s kényszerítve vagyunk figyelmünket, erőnket s tehetségünket a sértett törvényeknek, a megtámadott szabadságnak törvényszerű védelmére fordítani. A törvénysértés, a törvények teljesítésének elmulasztása, a törvényes szabadság önkényes korlátozása rendre nem vezethet, sőt inkább a rendnek fenntartását veszélyezteti. Törvényt sérteni annak, ki anyagi erővel bír, nem nehéz; de szellemi erőnek hiányára mutat mindenkor. A szellemileg erős hatalom hódol a törvények parancsának, kíméli másoknak jogait, eltűri, sőt tiszteli hatalmának törvény szabta korlátit még akkor is, ha ezen korlátok neki nem kedvesek. Mi pedig nemcsak anyagilag, de szellemileg is erősnek óhajtanánk a magyar kormányt, hogy erejének mindenkor törvényszerű, célirányos alkalmazásával hatályosan segíthesse nemzetünket a haladásnak kifejlődésre vezető pályáján.

Az elsorolt sérelmeknek s fájdalmas panaszoknak minden egyes pontjai fel valának már terjesztve több megyék által fejedelmünk királyi székéhez. Több pontok iránt mi is felírással járultunk urunkhoz királyunkhoz. De a felírásoknak nem vala sükere; a megyék küldöttségeit sem őfelsége, sem a kormány el nem fogadta, pedig a horvátországi szomorú eseményekre nézve mi is küldöttség által öntöttük volna ki súlyos aggodalmunkat a királyi szék zsámolyánál, ha zárva nem volnának előttünk a királyi palotának ajtai. Nincs tehát egyéb hátra, mint az öszves törvényhozás előtt adni elő a panaszt a kormánynak eljárása ellen. Ha osztja e fájdalmat és ezen súlyos aggodalmakat a nemzetnek többsége, nem maradnak zárva urunk királyunk ajtai; az országosan egybegyűlt rendeknek fájdalmas szava felhat az igazságos királynak fejedelmi székéhez, s a kormány felelni fog minden hibáért az öszves törvényhozás előtt. Ugyanazért feljegyeztük mindezeket mint súlyos sérelmeket, utasításul adandók követeinknek, hogy a közelebb tartandó országgyűlésen azoknak mindenekelőtti orvoslását sürgessék. Most pedig testvéri 480bizodalommal és szeretettel közöljük e végzésünket és nézeteinket kegyetekkel, kedves barátink s atyánkfiai, mert édes enyhülést ad a kebelnek, kiönthetni rokon és hű barát előtt a szívnek fájdalmas érzéseit. Tudjuk, hogy kegyetek hideg részvétlenséggel nem veendik bizodalmas felszólításunkat, mellyel ez ügyet kegyeteknek buzgóságába ajánljuk, s meg vagyunk győződve, hogy kegyetek előtt is első leend mindenkor a hazának szent ügye.

Többire atyafiságokba, szíves barátságokba ajánlottak szokott tisztelettel maradunk

Kegyeteknek szíves baráti s atyjokfiai:

Zala megyéjének közönsége.

Kelt Zalaegerszegen 1846. esztendő tavaszelő másodikán s több utána következett napjain folytatva tartatott közgyűlésünkből.

Eredeti fogalmazvány, Deák Ferenc s. k. javításaival. ZML kgy. ir. 1846:452. Közli Kónyi Manó 2. köt. 117–130. p.