Aerarium

Full text search

Aerarium, államkincstár, a melybe az egyenes adók (l. Államháztartás, II. Tributum és Vectigalia) folytak be s a melyből a rendes kiadásokat födözték. A Saturnus-templom hátsó részében volt a helye. Serv. in Verg. Aen. 8, 319. Ugyanott volt az aerarium sanctius is (Liv. 26 40), melybe a 357-en behozott vicesima manumissionum folyt be, vagyis a fölszabadított rabszolgák árának 5%-a, még pedig aranyban (aurum vicesimarium). Ezt a kincset az állam végső szüksége esetére tartogatták (Liv. 27, 10), de korábban alkalmasint más állami czélokra is fölhasználták. Liv. 7, 16. A köztársaság idejében mind a két kincstár a quaestorok fölügyeletére volt bízva, a kiknek e részben a tribuni aerarii voltak a segédeik. Kr. e. 23-tól 2 praetorra (praetores aeraii) de Kr. u. 44-től ismét a császártól 3–3 évre kinevezett quaestorokra (qu. aerarii Saturni) volt bízva az aerarium (Tac. ann. 13, 29), Nero pedig két praefectust (pr. aerarii) nevezett ki e hivatalra, ugyancsak 3 évre (u. o.) A császárság idején már a senatus csak névleg viseli az aerarium igazgatását, tettleg a császár, Kr. u. 200-ban teljesen átszáll a jelentősége a még Autustustól fölállított császári magánpénztárra (fiscus Caesaris), a melynek az igazgatója procurator a rationibus v. summarum v. fisci nevet viselt; az aerarium egyszerű városi pénztárrá lőn. Alapított Augustus Kr. u. 5-ben katonai pénztárt (ae. militare) is kiszolgált katonák nyugalmi díjazására, melynek a vezetése három évre kinevezett 3 prafectusra (praefecti ae. militaris) volt bízva; ebbe folyt az árúczikkek egy százalékos adója, az ú. n. centesima rerum venalium (Tac. ann. 1, 78. V. ö. u. o. 2, 42. Dio 58, 16. Suet. Cal. 16) és az 5%-os örökségi adók (vicesima hereditatium). CS. JÓ.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir