Clepsydra

Full text search

Clepsydra, κλεψυδρα, vizi időmérő (nem óra), mely főkép a törvényszéki tárgyalásoknál volt használatban a szónokoknak engedélyezett idő megmérésére (Demosth. Macart. 1052); a rómaiak pedig a táborban is ezzel határozták meg az őrváltások (vigiliae) idejét. Veget. de re mil. 3, 8. Aristotelesnek pontos leírása szerint (problem. 16, 8) a Cl. egy tripuson nyugvó, gömbalakú edény volt (κωδια), felül a rövid nyak (αυλος) végén nyílással a víz betöltésére, alul pedig több apró lyukkal (τρυπηματα, ηϑμος), melyeken a víz az alatta álló edénybe lassankint lefolyt, mintegy elsikkadt (κλεπτειν, innen a név); a felső nyílást dugóval (πωμα) el lehetett zárni s így a víz kifolyását is megállítani (επιλαβειντο υδωρ). Mindezekből látható, hogy a Cl. nem volt absolut, hanem csak relativ időmérő. – A tulajdonképeni vízóra, melyet állítólag Plato talált fel, az előbbitől lényegesen különbözött. Ennek üvegből volt az edénye, melybe állandóan és egyenletesen folyt a víz, de alul ki nem csurgott, e szerint tehát a víz magassága mutatta az órákat az edény külsején lévő vízszintes vonalakon. Ezt a vízórát az alexandriai Ctesibius (l. e.) tökéletesítette annyiban, hogy az edény fölé, melyet ő érczből készített, számlapot és mutatót alkalmazott. A mutató szög alatt meghajlított fémdrót volt, melynek egyik vége a vizen úszó s a vízzel együtt emelkedő parafába volt dugva, a másik pedig a víz állása szerint mutatta a számlapon az órákat. Vitruv. 9, 8, 2. Görögországból Scipio Nasica Corculum (l. Cornelii, 16) hozta Rómába s állította fel az első vízórát Kr. előtt 159-ben (Plinius nat. hist. 7, 215); a császárok idejében használatuk már általános volt. M. J.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir