PAP.

Full text search

PAP. Az ÚSZ-ben a »pap« szó a »szent«-tel kapcsolatos, és olyan embert jelent, aki szent dolgoknak van odaszánva és elkötelezve; a pap héber szava (kohen) ismeretlen eredetű, eredetileg olyasmit jelenthetett, mint »néző«, azaz olyan ember, aki isteni dolgokban forgolódik; papnak nevezték valamely vallás vagy pogány kultusz szolgálattevőjét (1Móz 41,45; Csel 14,13), kivált az ÓSZ-i világban (Mt 8,4; 1Pét 2,5.9); kezdetben egyes személyek (1Móz 4,3–4), később családfők (1Móz 12,7; 13,18); a Sínai-hegynél Isten Mózes által Áront, annak fiait és azok utódait rendelte, hogy papjai legyenek (2Móz 28,1); az ároni papságot rendkívül szigorú rendelkezések szabályozták (3Móz 21,16–24); a szentélyben való szolgálatuk alkalmával különleges ruházatot viseltek, és egy meghatározott szertartásnak voltak alávetve; 24 papi rendbe sorolták be őket, amelyek közül mindegyiknek bizonyos időnként egy-egy hetet kellett templomi szolgálatban eltöltenie (1Krón 24,1–19); képviselték a népet Isten előtt, bemutatták az áldozatokat, és imádkoztak a népért. A főpap bűnért való áldozatot mutatott be (3Móz 4), és ő mutatta be az áldozatot a nagy engesztelési napon (3Móz 16); ő szerzett bizonyosságot Isten akarata felől az »urim és tummim« (lásd ott), a melltáblácska szent sorsvetése által (4Móz 27,21; Neh 7,65); az ároni papok segítői a léviták voltak (4Móz 3). Az ÚSZ úgy beszél Jézusról, mint »Melkisédek rendje szerint való főpap«-ról (Zsid 5,6.10; 6,20; 7,1–17); Vele megszűnt az ároni főpapság (Jn 14,6; 1Tim 2,5–6; Zsid 5,7–10). Az Általa bemutatott áldozat Ő Maga volt, s ezért ezt soha többé nem kell megismételni; halálával engesztelést szerzett egyszer s mindenkorra az emberek bűneiért; az ÚSZ minden hívő papságáról tanít. A hívőknek részük van Jézus papi munkájában, az emberekhez viszik Krisztus Igéjét, és ezáltal sokakat Krisztushoz vezetnek (Ef 2,18; Zsid 10,19–25; 13,15; 1Pét 2,5.9; Jel 1,5–6).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir