Hadsereg
Hadsereg Az ÓSZ népének története annyira része volt az egykori világ történelmének, hogy nem hiányozhatott belőle a HÁBORÚ sem. Kezdetben honfoglaló, később honvédő háborúk részese volt Izráel; időnként pedig belső harcokra, testvérháborúkra fecsérelte erejét, különösen az ország kettészakadása után.
A háborúkban részt vevő hadsereg jellege koronként változó volt. Ha visszatekintünk a pusztai vándorlás korára, majd Józsué honfoglalására, úgy tűnik, hogy akkor minden fegyverfogható férfi részt vett a harcban. A Bi szóhasználat szerint eleinte »Izráel« harcolt és győzött (2Móz 17,8kk; 4Móz 21,21-35). Józsué honfoglalásának a leírásánál már van némi megkülönböztetés, amikor csak »fegyveresekről« (Józs 6,9kk) vagy »vitéz harcosokról« történik említés (Józs 10,7). A »fegyveresek« alatt könnyű fegyverzetű gyalogságot kell értenünk, a fegyverük nyíl, lándzsa, parittya volt, valamint a kézitusához szükséges rövid kard. Az elfoglalt városok lakóit »kardélre hányták« (Józs 6,21; 10,28kk). A magas falakkal védett kánaáni városok ostromához ez a fegyverzet kevés volt, védőik fegyverzettel is jobban fel voltak szerelve. Ez magyarázza a Kánaánba küldött kémek csüggedését (4Móz 13,27kk), valamint azt a tényt, hogy a honfoglaláskor az izráeliták megtorpantak a síkság nagy városai előtt (Bír 1,19-21.27kk).
A bírák korában különböző irányból érték támadások Izráelt, amely ekkor laza törzsi szövetségben élt, s a védekező harcokban is csak egy-egy kisebb terület harcosai vettek részt. Ritkán jött létre nagyobb törzsi összefogás, így Gedeon (Bír 6,35) vagy Bárák csatájában, az utóbbit Debóra éneke mutatja be (Bír 5,13-18). A hadra kelő sereg amolyan »népfelkelő« önkéntesekből állt, akiket követek útján toboroztak. Kürtszóval, hangos kiáltással fellármázták a városok, falvak lakosságát (Bír 6,34k). Néha drasztikusabban, fenyegető módon toborozták a törzsek harcosait, pl. Saul a szorongatott Jábés-Gileád felmentésére (1Sám 11,7). Az ilyen népfelkelő sereg a háború végeztével haza is vonult, hogy folytassa békés munkáját.
A királyság korában már lehetetlen volt ilyen alkalmi katonasággal felvenni a harcot a támadó ellenséggel szemben, szükség volt állandó katonaságra. Elsősorban zsoldos katonaság toborzásával igyekeztek ezt megoldani. Saulról azt olvassuk, hogy »ha meglátott egy-egy erős vagy bátor embert, azt maga mellé vette« (1Sám 14,52). Igazi hivatásos katonaságot pedig először Dávid szervezett és tartott fegyverben. Magvát képezte ennek bizonyára az a pár száz ember, aki még a Saul előli bujdosása idején csatlakozott hozzá (1Sám 22,2), ők szolgálatban maradtak királysága idején is. Valóságos elit-csapatot képezhetett az a harminc ember, akiket név szerint is felsorol 2Sám 23,24kk. A filiszteusok leverése után éppen e népből válogatta ki Dávid a testőrcsapatát, melyet »keréti és peléti« (krétaiak és filiszteusok) néven említi a B (2Sám 15,18). Dávid nagyobb szamú zsoldos hadsereget is tartott fegyverben, hiszen meg-megújuló háborúi során szüksége volt egy állandó, jól begyakorlott katonaságra. Ezt a sereget a történetíró Dávid »szolgáinak« nevezi (2Sám 2,17; 3,22 stb.). Egyébként azonban a hadseregnek, vagy egyes csoportjainak a megnevezésére különböző szavak használatosak: vitézek, ifjak. Az utóbbiak, talán mint apródok, a király személyes szolgálatára álltak, később belőlük kerültek ki a »tisztek«.
Salamon királysága idején új fegyvernem került a hadseregbe: a harci kocsikon küzdők csapata. A könnyű kétkerekű harci kocsikat lovak húzták és rendszerint három ember állt rajtuk: a fogathajtó, a fegyveres harcos és egy »harmadik«, aki a nyilakat, lándzsát adta kézre a harcosnak, vagy a pajzsot tartotta védelmül (az utóbbinak a h. neve is az volt, hogy sális = »harmadik«) (1Kir 9,22 stb.). E fegyvernem létrehozásával kapcsolatban megjegyzendő, hogy éppen Salamon volt az, aki közvetítő kereskedelmet folytatott Kis-Ázsia és Egyiptom között, lovakat és harci kocsikat transzportálva; ezen a réven a maga részére is szerzett be ilyeneket (1Kir 10,26kk). Külön városokat jelölt ki a lovak és kocsik számára (1Kir 9,19), s mivel a lótartás akkoriban drága dolog volt, az ország egyes kerületeinek a kötelessége volt a nagy mennyiségű takarmányt beszolgáltatni (1Kir 5,8). Régészeti érdekesség volt, amikor Megiddó város romjai közt megtalálták »Salamon lóistállóinak« a maradványait. Később ugyan kiderült, hogy e maradványok ahhoz a városréteghez tartoztak, amely Aháb király korában épült, de a mélyebben fekvő eltemetett rétegben valószínűleg ugyanazon a helyen voltak Salamon istállói is. Egyébként ismert egy asszír felirat, amely arról szól, hogy III. Salmaneszer asszír uralkodó Kr. e. 853-ban a Karkar melletti csatában az ellene szövetkezett kisebb szír-arám királyok egyesült seregeit legyőzte, s a legyőzött királyok között említve van Aháb király is, mint aki kétezer harci kocsival vett részt a csatában.
A korábbi önkéntes katonaság helyett, ill. a későbbi zsoldos haderő mellett idővel nagyobb létszámú rendes katonaságot kellett mozgósítani hadkötelezettségi alapon. Ehhez szükség volt a lakosság összeírására, amely ugyan Dávid idejében súlyos ellenkezést váltott ki (2Sám 24), később azonban elkerülhetetlenné vált. A nagy háborúk idején behívó paranccsal mozgósították a katonaságot; a királyi tisztviselők közé tartozott »a hadseregparancsnok írnoka«, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét« (2Kir 25,19). A hadkötelezettség 20 éves korban kezdődött (2Krón 25,5). A behívottakat általában családi, rokoni kötelékek szerint osztották be csapategységekbe, melyeknek természetes vezetői is a családi, nemzetségi kötelékből kerültek ki. - Bizonyosra vehető, hogy békében is voltak fegyverben kisebb kötelékek az erődített városokban.
TK
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
