Kohérencia

Full text search

Kohérencia Szöveglingvisztikai szakkifejezés, amely az egyes szövegrészek, mondatok összekapcsolódását, ill. belső összefüggését jelöli. Minden szöveg kapcsolatoknak a hálózata. A hálózatban a mondatok a már ismert információk mellett (ezt a szöveglingvisztika théma-nak nevezi) ismeretlen, új információkat (rhéma) is tartalmaznak. Az egyes mondatok azáltal lesznek szöveggé, hogy a thémához mindig új információk kapcsolódnak. A kohérencia így biztosítja a szövegben szereplő tárgy egységességét. Ugyanazon szövegrészen belül nagyobb a kohérencia, mint a szövegrészbeli és a szövegrészen kívüli mondatok között. Ezáltal könnyebbé válik a szövegrészek elhatárolása is. Egy-egy szöveg recipiense ui. hajlamos az egymás után következő mondatokat kétséges esetekben is összefüggő szövegként értelmezni, mintsem egymástól független mondatok halmazának tekinteni.
Az ÚSZ-ben a szöveg-összekapcsolódás (kohérencia) következő eszközeit lehet megállapítani: 1. Ismétlés. Ugyanaz az elem a szöveg több helyén is feltűnhet. Az ismétlés a recipiensre általában figyelemfelkeltő módon hat. Színesebbé teszi a szöveget, mivel minden ismétlés csupán részleges egyezés, ezen túl mindig tartalmaz valami többletet, újat is (pl. a Lk 15,11–32-ben a tékozló fiú bűnvallásának ismétlődése; a Lk 10,30–37-ben a pap és a lévita magatartásának ismételt elmondása, míg a samaritánus alakja már egészen új helyzetet teremt. Hasonlóan megváltozik a 36. v.-ben a 29. v. »ki az én felebarátom?« kérdése is. 2. Az ún. pro-formák használata: pronomina, pl. Lk 19,2: Zákeus... »aki« (autosz) gazdag volt, »aki« (autosz) vámszedő volt; pro-verbumok (pl. a »cselekedni« ige a Lk 10,37); pro-adjektívumok (1Kor 5,11); pro-adverbiumok (Róm 1,27) stb. 3. Kötőszavak (»mert«, »és« stb. pl. Róm 8,13–14; Mk 6,21–29) szintén a szöveg-összefüggést biztosítják. 4. Azonos témák és szemantikai mezők használata. 5. Hasonló tagok felsorolása (pl. az erény- és bűnkatalógusok az ÚSZ-ben).
VG

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir