ütőhalászat
ütőhalászat: egyik legegyszerűbb, önálló eszközt nem igénylő halfogási mód. Alkalmilag e célra használt bunkós bottal, kalapáccsal vagy balta fokával üti meg a sekély vízben látható halat a parton járó ember, hogy azt kézzel megfoghassa. Az ilyen esetleges fogási módok közül a sekély parti vízben, a még vékony s áttetsző jég alatt meglátott halnak (főleg csukának) jégre történő ütéssel való elkábítása a legjelentősebb, néprajzi szempontból a leginkább tanulságos. A kora téli csukadorongolás, baltázás, csukabunkózás az egész országra kiterjedő szórványos adatokból következtetve a mo.-i vizeken a halászeszközzel nem rendelkezők, orvhalászok alkalmi fogási módja volt. Első leírása a 18. sz.-ból. Bél Mátyástól maradt ránk. É-Európában – különösen Skandináviában és a Baltikumban szélesebb körben gyakorolt ez a fogási mód, de szórványos elterjedésére az Ural vidékétől a keleti német területekig rendelkezünk adatokkal. – Irod. Luts, A.: Etnograafia Muuseumi Aastaraamat (Tallin, 1959); Szilágyi Miklós: Egy kezdetleges halfogási mód és európai elterjedése (Műveltség és Hagyomány, 1963).
Szilágyi Miklós
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
