alföldi pásztorművészet
alföldi pásztorművészet: A magyar → pásztorművészet összképében az alföldi háztípus különösen szaru- és bőrmunkákkal válik ki. Szaruból → kürtök, ivótülkök (→ ivótülök), → sótartók, → rühzsírtartók készültek. Ezeket → karcolt díszítéssel, → vésett díszítéssel, választóvízzel való színezéssel díszítették. A sótartókra, rühzsírtartókra kezdetlegesen egyszerű ember- és állatfigurák, virágos ágak közé foglalt címer, betűjel, templom, madarak, szarvasok és a pásztor alakja kerülhetett. A 18. sz. végéről és a 19. sz. elejéről fennmaradt régi szarutárgyakon az alföldi pásztorművészetnek a forrásait is érzékelhetjük. Egy 1788-ban Kőteleken készített kürtön a virágornamentika még a → régi stílusú népművészet, az úri hímzések stb. kimódolt virágaira emlékeztet, mellette jelentkeznek már a figurális jelenetek is. Más korai darabok geometrikus rozettái a → lőporszaruk archaikus díszítményeihez hasonlítanak. A századforduló körül, jórészt már dísztárgynak, különösen sok szarukürt és ivókürt készült a Felső-Tiszavidéken (Szabolcs, Bereg, Zemplén, Ung és Szatmár síksági területén). Ezeken általában egyetlen rozettából indított és az egész felületet befonó virágos ágak díszlenek, a régibb darabokon erőteljes véséssel, a későbbieken egyre aprólékosabbá váló karccal. Az alföldi pásztorok egyes → bőrruhákat is maguk készítettek el, a bőrmunkához való hozzáértésük mutatkozott meg a → karikás ostorok remekbe készült fonásában, a nyelekre rakott → sallangokban, pillangókban, bőrrojtokban. Maguk készítették → pásztorkészségüket, a bőr késtokokat és tűzszerszámtartó erszényeket, → szironyozással és préselt, szurkált díszítéssel, sallangokkal, szíjukra csontból faragott → kupáncsokat fűztek. A csontot és szarut, később a színes celluloidot használták → berakásra is botokon, ostorok nyelén, borotvatokokon. Apró ember- és állatalakokat, templomot, pásztorkunyhót, holdat, csillagokat, szerszámokat vágtak ki és helyeztek el méretarányra, az egyes figurák közti kapcsolatokra nem ügyelve úgy, hogy a díszítendő felületet egyenletesen beterítsék. E technikák mellett az alföldi pásztorművészetben a → fafaragás viszonylag kevéssé jelentős. Sajátosan alföldiek a Duna–Tisza közi kávakavarók és a Szegedről, Kiskunfélegyházáról ismert, női vagy férfiarcot formázó dudafejek. Mesterek, ill. specialisták készítették az alföldi pásztorok számára a vasból kovácsolt, ill. a rézből öntött juhászkampófejeket és az országszerte használt csengők, kolompok errefelé különösen díszes rézcsatjait. – Irod. Lökő Gábor: A hortobágyi pásztorművészet (Debrecen, 1940); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).
1. Tülök karcolt díszítésű részlete, címer fölött csengőöntő és faragómolnár (Kőtelek, Szolnok m., 1788, Dudás István műve). Bp. Néprajzi Múzeum
2. Pásztorkészség, csontkupáncsokkal (Hortobágy 19. sz. vége). Bp. Néprajzi Múzeum
3. Sótartó szaruból, vésett díszítéssel (Alföld északi pereme, 19. sz. dereka) Bp. Néprajzi Múzeum
4. Borotvatartó, vésett díszítéssel (Alföld, 19. sz. első fele)
5. Rühzsírtartó, juhász ábrázolásával (Okány, Békés m., századforduló)
6. Kürt, hajómalom és vadászó dáma ábrázolásával (Kőtelek, Szolnok m., 1788, Dudás István műve) Bp. Néprajzi Múzeum
Szaru rühzsírtartó két oldala. Zemplén m. 1898. Néprajzi Múzeum, Budapest.
Szaru rühzsírtartó két oldala. Tiszavasvári (Szabolcs m.) Falumúzeum, Tiszavasvári.
Alföldi pásztorművészet
Rühzsírtartó szaruból. Szeged. Néprajzi Múzeum, Budapest
Hofer Tamás
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
