bordal
bordal: népi líránk egyik műfaja, borozás közben énekelt dal, mely az italt dicséri, fogyasztására biztat, és csapongó gondolatmenetű, komoly vagy tréfás módon fejezi ki a mámoros hangulat által kiváltott érzelmeket, gondolatokat. Nem mindig választható el az alkalmibb jellegű → mulatónótától és a szélesebb jelentéskörű → ivónótától. Népi, félnépi és irodalmi példái az ókor óta ismertek. A magyar bordalban a közép- és újkori diákdal (→ diákköltészet), a → virágének, továbbá a falusi kántorok, verselgető kisnemesek, főként pedig a népies költők (Csokonai, Petőfi) hatásával kell számolnunk. A bordal éneklési alkalmai szinte számlálhatatlanok, koronként és tájanként azonban eléggé eltérők, részben innen van a dalhagyomány sokrétűsége is. A különféle baráti összejövetelek közül pl. a pincézés (Pince, pince, tizenhárom sor pince…), a kocsmázás (A horgosi csárda ki van festve…), a hagyományos alkalmak közül pedig a különféle bálok, mulatságok, továbbá a családi, gazdasági és ünnepi → népszokások említhetők. Borozás közben is sorra kerülnek a különféle ivó- és mulatónóták, de a tulajdonképpeni bordalok a következők: a bor- (A bor pedig mindenre jó; Bor, bor, bor, De jó ez a piros bor…) és szőlődicsérők (Hadd múljon el ez a világ, Csak szőlő teremjen!…), ezekkel összefüggésben a félnépi tájdicsérők (Ó, mely sok hal terem a nagy Balatonban; Tiszán innen, Dunán túl…); rokon daltípusok a hordó- (Kicsiny a hordócska…), korsó- (Korsikám, korsikám, bugyogós korsikám…) és kulacsköszöntők (Hol vagy én szerelmes boroskulacsom?…). Az előzők ellentéte a vízbecsmérlő (A vízre szörnyen haragszom; Vízzel éljen lúd béka…) és részben e két eltérő daltípus szintézise az ivásra buzdító (Réce van a vízbe, Bor van az üvegbe…); ez utóbbiak többsége azonban önálló lelemény (Azt mondta az öreg Kis; Igyunk egyet: jót és hosszút; Nem lehet az ember fából…). Kedvelt dalbeli közhely a munka és az ivás tréfás szembeállítása (Dolgozom én, mikor illik; Vasárnap bort inni…), a vagyonnal való példázgatás (Eladjuk a kenderhámot; Nagy gazda volt az apám…). Fő helyet foglal el a búfelejtő mámor dicsérete (Bort ide hát, hadd felejtsem bajomat; Eltemetem minden búm és bánatom…), a részegség elleni sanda tiltakozás (Nem iszom bort, csak a szőlő levét; Nem szűk ez az utca, csak kicsit szoros…). Legduhajabbak a kocsmai nóták (Még az éjjel zsandárvérrel írom ki a nevemet…). Népszerű téma a mámorban való végrendelkezés: Archipoeta 700 éves dala (Életemnek végóráját töltöm a kocsmába…) és ennek leszármazottai (Ha meghalok, a pincébe temessetek; Ne vigyetek temetőbe, Temessetek szőlőhegybe!…); ezek némelyike játékos szokás keretében kerül előadásra. Külön műfaji csoportnak tekinthető a → hagyatkozás és a kívánságvers. (→ kívánságversek) Régies hagyományt követnek a részegségcsúfoló ún. kocsmai veszekedők. (→ még: butellavers) – Irod. Kiss Géza: Ormányság (Bp., 1937); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III/B., Bp. 1955–1956).
Katona Imre
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
