fene
fene: a → népi gyógyászat betegségelnevezése. A finnugor eredetű szó jelentése tisztázatlan. Mivel kezdettől gyakran szerepel a farkas jelzőjeként („... egy nagy fene sárkány” Tel. C., „a fene farkasnak szájától” Winkl. C.) vagy el kell fogadnunk a Nyelvtörténeti Szótár „ferus, efferus” jelentését, vagy föltételezni, hogy később a jelzett szó elkopott mellőle. Ennek ellentmond a szó korai, önálló használata és az összetételek (rákfene, bőrfene) második tagjaként szereplése. Megszemélyesített betegségokozó voltára ma már csak szólásokból, szitkokból következtethetünk („Vigyen el a fene” – „egye meg a fene”). A fene tisztázatlan, valószínűleg nem egységes, bőrelváltozással is járó betegség. Több fajtája ismeretes: hidegfene (a csontban van), melegfene (a végtagokat bántja), a rákfene (az ember arcát), van még lépfene (sertésbetegség). Egy 1798-ból származó feljegyzés szerint (Pápai-Páriz) a fene „kemény dagadás, de fájdalma igen nagy”, mások nyílt sebnek írják le. A leírások szerint a furunkulusok egyik fajtáját jelölték ezzel a névvel – erre utalnak azok az adatok, amelyek a pokolvarral, pokolszökéssel azonosítják. Ezt a fekélyes, gennyes sebet különféle füvek főzetével, levével (cickafark, hunyor-fű, torma, hagymáz-fű, vénusz-köldöke fű) kenegették. Fenye, pene néven és feneseb, fene pokolvar összetételben is ismert, a mai orvosi nyelvben is megtalálható a lépfene (anthrax) betegségnévben. A ráksebet, rákfenét helyenként farkasalmalevél főzetével gyógyítják, ezenkívül még nyers húst, kocsikenőcsöt, pipamocskot, fehér kutyaürüléket is használnak. – Irod. – Melich János: Fene (Magyar Nyelv, 1920); Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (II., Bp., 1929); Berde Károly: A magyar nép dermatológiája (Bp., 1940); Grynaeus Tamás: A népi orvoslás Orosházán (Szántó Kovács János Múz. Évkve, 1963–64, Orosháza, 1965).
Grynaeus Tamás–Hoppál Mihály
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
