melegágy
melegágy: trágyaréteggel fűtött, rendszerint védőkerettel körülvett és különféle fagyálló takarókkal fedett palántanevelő és hajtató ágyás. A melegágyat a középkori Mo.-on a kolostori és főúri kertkultúrában virágok és botanikai ritkaságok nevelésére és megóvására használták. Első mo.-i leírója, Lippai János Posoni kert c. munkájában (1664) így tartja számon a „ganéjos ágy”-nak nevezett melegágyat. A melegágy használata a 18–19. sz.-ban vált általánossá a városi kertészetekben. Paraszti alkalmazására a múlt századtól ott került sor, ahol az intenzív dinnye- és dohánytermesztés (→ dohány, → görögdinnye, → sárgadinnye), ill. a bolgárrendszerű öntözéses zöldségtermesztés (→ bolgárkertész) kialakult. Másutt a korai zöldségpalántát lakóhelyiség ablakába elhelyezett edényekbe vetett magról nevelték. A primitívebb formájú melegágyakat a közelmúltban elsősorban a dinnye- és dohánytermesztésben alkalmazták. A legegyszerűbb úgy készül, hogy a trágyadomb egyik sarkát földdel beszórják és magot vetnek bele. A melegágyakat az udvarok és kertek védettebb és naposabb részére építik vagy a föld felszínére vagy félig, ill. egészen a földbe süllyesztve (40–60 cm) készítik. Alapját 25–50 cm vastag trágyaréteg képezi, amely erjedésével a fűtést, a fiatal növények hőigényét biztosítja. Erre döngölik és tapossák a porhanyós, humuszos melegágyi földet. A trágyát és a termőtalajt sövény (vessző, napraforgó- vagy kukoricaszár) vagy deszkakeret fogja körül. A karó nélkül rakott melegágyaknál a felmagasított trágyarakásra kerül a deszkából készített, üvegfedéllel (ablak) ellátott keret (szegély, deszka), mely hőcsapdaként szolgál és a külső hidegtől is véd. A melegágyi palánták és fejlődő növények számára a szükséges fényt és levegőt a keret fedelének föltámasztásával, rendszeres szellőztetésével biztosítják. Hideg napokon és éjszakára szalmát vagy fonott takarót, → hasurát borítanak a tetejére. A melegágyakban nevelt növények fokozott gondozást, árnyékolást, öntözést, gyomlálást, talajporhanyítást stb. kívánnak. A melegágyi palántanevelés és hajtatás legmagasabb szintre a primőrtermelő paraszti zöldségkultúrákban fejlődött. A D-alföldi öntözéses zöldségtermesztő körzetekben (Gyula, Szentes) helyi találmányként az országos szabványtól (100×160 cm; 90×150 cm) eltérő nagyságú (100×150 cm) üveges keretet használnak, melynek könnyebb a kezelése. Ugyancsak speciális a Csányban használt melegágykeret is. A termelőszövetkezetek megalakulása után a szalma- és trágyahiány miatt az egyéni melegágyi termesztést folytató kertészek fokozatosan áttértek a műanyagfóliára, ill. a fűtött üvegházak alkalmazására. A melegágy használata a paraszti kertészeti kultúrákban a szakismeretek ugrásszerű növekedését és a kisárutermelői tudat fejlődését hozta magával. Az eredetileg uradalmi kertészektől és szakkönyvekből származó szakismeretek paraszti alkalmazásba kerülve számos új termelési tapasztalattal bővültek. (→ még: hajtatás) – Irod. Takács Lajos: A dohánytermesztés Magyarországon (Bp., 1964); Kósa László: A gyulai zöldségtermelő körzet kialakulása (Agrártört. Szle, 1967); Boross Marietta: Bolgár és bolgár rendszerű kertészetek Magyarországon 1870–1945 (Ethn., 1973).
A mag beterítése földdel (1955, Fácánkert, Tolna m.)
Fiókos melegágy szellőztetése fogaskefével (1955, Fácánkert, Tolna m.)
Kósa László
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
