répa (lat. Beta vulgaris)
répa (lat. Beta vulgaris): zöldségféle, ipari és takarmánynövény. Vetése kézzel sorhúzó után vagy barázdanyomon, újabban vetőgéppel történik. A kikelt növényt egyelik és kétszer-háromszor megkapálják. Nyári friss, zöld levelét összevágva, korpával vegyítve baromfinak és sertésnek adják. Kiszedését októberben puszta kézzel, ásóval vagy kiszántással végzik. A kiásott répagyökeret késsel leveleitől és a földtől megtisztítják. Főzve vagy nyersen sertés- vagy marhatakarmány. Télire szalmával és földdel letakarva a burgonyához hasonlóan vermelik (→ vermelés). – Őshazája Elő-Ázsia. A nyugati mediterrán vidékeken az ókorban vették művelésbe. Levelét és gyökerét egyaránt táplálékul használták. A római hódítás terjesztette el az egykori Germániában, onnan került más európai tájakra. A középkori Európában veteményes kertekben termesztett és rendszeresen fogyasztott zöldségnövény volt. Takarmányozásra csak a 17. sz. végétől a Rajna mellékén kezdték termeszteni, de a takarmányrépa csupán egy évszázaddal később terjedt el nagyobb mértékben előbb Németo.-ban, majd más európai országokban is. – Hazánkban 1790 körül Tessedik Sámuel vetette először. Az általa behozott fajta, a ma is legnépszerűbb burgundi volt, amely a franciao.-i Bourgogne tartományról kapta nevét. A mo.-i takarmányrépa-termesztés a 19. sz.-ban a belterjes mezőgazdaság szószólóinak népszerűsítő munkája nyomán széles körben elterjedt. – A répában található cukrot a berlini tudományos akadémia ig.-ja, Marggraf fedezte föl 1747-ben. Nyomában F. K. Achard berlini vegyész fogott nagyobb cukortartalmú fajtákra törekvő nemesítésbe. Munkáját a nádcukor behozatalát megszüntető napóleoni kontinentális zárlat sürgette. 1802-ben megalapította az első répacukorgyárat, de anyagi nehézségei miatt elképzeléseit nem tudta maradéktalanul megvalósítani. Eredményei azonban nem vesztek kárba, munkásságának folytatói kinemesítették a nagy cukortartalmú cukorrépát (lat. Beta vulgaris var. saccharifera). Mo.-on Tessedik Sámuel foglalkozott először nagyobb cukortartalmú répafélék meghonosításával is. Az első répacukorfőzdét 1802-ben Eperjesen létesítették, az első cukorgyárat 1831-ben a Pozsony megyei Nagyfödémesen alapították. 1848-ig már 63 répacukorgyár működött hazánkban hosszabb-rövidebb ideig. A Bach-korszakban, majd a kiegyezés idején egész sor nagy teljesítményű cukorgyár alakult. Nyersanyagszükségletüket elsősorban uradalmakból szerezték be, paraszti termelőktől kisebb mértékben vásároltak. A cukorrépa-termesztés jelentős idénymunkalehetőséget biztosított a szegényparasztságnak és az agrárproletariátusnak (→ summás). A cukorrépa művelése megegyezik a takarmányrépáéval. – Az emberi táplálékul szolgáló répafajták fogyasztása hazánkban az utolsó 150–200 évben megszűnt. Kivételt képez a cékla (lat. Beta vulgaris ssp. esculenta), amelynek azonban mo.-i termesztése korábban sem volt és ma sem jelentős. – A sárgarépa (lat. Dauscuscarota) (Erdélyben murok a népi neve), amelyet ételízesítőnek és főzeléknek fogyasztanak, nem tartozik a répafélék rokonságába, csak hasonló alakja miatt kapta a répa nevet. Viszonylag későn, a 10. sz.-ban a perzsák vették kultúrába. Nagy A- és C-vitamin-tartalma, jól eltarthatósága miatt hamar elterjedt mind nyugat, mind kelet felé. Hazánkban a leggyakoribb kerti zöldségnövények közé tartozik. Paraszti szántóföldi termesztése Bp., Győr, Makó környékén és a Nyírség némely vidékén jelentősebb. – Irod. Nagy Gyula: Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Bp., 1963); Mándy György–Horváth Alajos: A répa és rokonai (Bp., 1964); Benkő Samu: Murokország (Bukarest, 1972).
Kósa László
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
