szőlő
szőlő: bortermő szőlő (lat. Vitis vinifera), az egyik legrégebben termesztett kapásnövényünk és gyümölcsféleségünk. A borkultúrában betöltött szerepe (fehér, vörös – minőségi és mennyiségi jelleg stb.), eredete (keleti, déli és nyugati) szerint több százra rúgó tájnyelvi és növényrendszertani névvel megkülönböztetett csoportja, ill. változata van. A művelésbe vont szőlőfajták száma, továbbá a művelés módja az egész gazdasági kultúrát meghatározza, azokban történt szűkülés (bizonyos fajták monokulturás művelése – árutermelő jelleg) vagy bővülés (nagy számú fajta differenciálatlan művelése – önellátó üzemszervezet), továbbá a fajtacserék a művelési ág tendenciaszerű megváltozásához vezetnek. – A szőlőfajták nagytáji megoszlása és történeti rétegzettsége, az egész magyar (nem egy esetben Kárpát-medencei) szőlő- és borkultúra alakulásának útjelzője, a paraszti szőlőművelés hagyományanyagának történeti értékű forrása. A fejlett magyar ampelográfia növényrendszertani besorolása és származásmegjelölése, a szőlőnevek nyelvészeti kutatása, továbbá a gazdaságtörténeti és történeti néprajzi vizsgálatok, s legújabban a szőlőmagvakra és venyigedarabokra vonatkozó archeobotanikai megfigyelések több vonatkozásban nem fedik egymást, mert a történeti és tájnyelvi nevek és a növényfajta nem vagy nehezen azonosítható (a szőlőfajta gyűjtemények jórészt elpusztultak, ill. a történeti források hiányosak). A kutatás nyomon követte azt a nagyarányú szőlőfajta-váltást, ami a filoxéravész után szükségessé vált. A nyugati eredetű és új hazai csemegeszőlőfajták (Saszla, Szőlőskertek királynéja stb.), továbbá a fehér (Rizling stb.), vörös (Burgundi stb.) szőlők és magántermő amerikai fajták (Nova, Otelló stb.) kiszorították a középkor óta termesztett (egyes feltételezések szerint pannnóniai kontinuitású, ill. keletről hozott) szőlőfajtákat. A középkori magyar fehér borkultúra alapját jelentették azok a borszőlőfajták, amelyek az ampelográfiai irodalom szerint magyar eredetűek, de legalábbis a 18. sz.-ban országszerte ismertek voltak, helyi változataik is kialakultak. Ide tartoznak a következő fajtacsoportok: Ezerjó, Hárslevelű (neve szerb-horvátból tükörfordítás), Juhfark, Kéknyelű, Lisztes, Rakszőlő, Sárfehér. Az egyik legjelentősebb minőségi borszőlő-fajtacsoport, a Furmint (Szigeti, Somszőlő, Zapfner stb.) valószínűleg a 14. sz.-tól ismert, a név (francia eredetű) és a fajta (balkáni típusú szőlő, szerémségi vagy tokaj-hegyaljai tájfajta), de megítélése nem egyöntetű. – Néhány szőlőfajtacsoport már a 16. sz.-ban több változatban (fehér, vörös) és hasznosításban (bor- és étkezési szőlő) volt ismert: a magyar eredetű Gohér, a keleti típusú Kecskecsecsű és Muskotály (Sárga Muskotály). – A kevéssé ismert eredetű szőlőkultúra több olyan magyar eredetű, elsősorban fehér borszőlőfajtákat őriz, ami e területről terjedt el a 18–19. sz.-ban a Kárpát-medence más területeire is: Alanttermő, Bálint, Járdovány, Kövér szőlő, Leányka, Mustos, Szilváni stb. A Bakator (Pankota stb.) fajtacsoport olasz eredeztetése kérdéses, az viszont bizonyos, hogy erdélyi területről terjedt el, itt találjuk meg nagy számú helyi változatait is. A 16–18. sz.-ban több jelentős fajtacsoport került a Kárpát-medencébe déli, balkáni területről. Mai vörösbor-kultúránk legfontosabb szőlőfajtája a Kadarka (Török szőlő) tartozik e körbe, de a fehér bort adó Dinka és Szlankamenka fajtacsoportok is ide sorolandók. Valószínűsíthető, hogy magyar eredetű vörös szőlők is kialakultak a 16–18. sz.-ban (Bajor, Cigány szőlő, Csőka szőlő), de a Kadarkával, a ma is legnagyobb területen termesztett vörös borral nem állták a versenyt. Hazai német-osztrák szőlőművesek terjesztették el a 18–19. sz.-ban a Cirfandli és Tramini fehér borokat. (→ még: szőlőművelés) – Irod. Bakos József: Nevelésügyi és művelődéstörténeti adatok egy XVIII. századi diákalbumban (Az egri Pedagógiai Főiskola Évkve, 1959); Németh Márton: Ampelográfiai Album (Termesztett borszőlőfajták, I–II., Bp., 1967–1970); Kozma Pál: Csemegeszőlő (Bp., 1968); Pákay Zsolt–Sági Károly: A szőlőművelés hatása a Balatonkörnyék népének életére és településére. Holub József emlékének (A Veszprém m.-i Múz. Közl., 1971).
Szőlőábrázolás és részlete faragott kapun (Ketesd, v. Kolozs m., 1947)
Kecskés Péter
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
