Kállay-
Kállay-család
Kállay-család címere.
(nagy-kállói), egyike a legrégibb-ősmagyar családoknak, mely Szabolcs vármegyében a család nevét s predikátumát adó nagy-kállói s egyéb ottani birtokait, minden oklevél emlékezetén tul, valószinüleg az eredeti első foglalás óta birja. Mint a család levéltárában fekvő régi oklevelek bizonyítják, eredetét a 108 magyar ősnemesség egyikéből, a Balog-Semjén (Bolok-Simian) nemből veszi. Oklevélileg ismert törzse az említett ősnemzettségbeli Ubul, ki II. Endre király korában élt a XIII. sz. elején. Ennek fiaitól származtak le azok a K. nevet viselő harcos vitézek s megyei tisztviselők, fő- és alispánok, országgyülési követek, kik századokon keresztül szerepeltek Szabolcs vármegyében, s összeházasodtak és rokonságba léptek a tiszavidéki s erdélyi mágnás- és nemes-családok nagy részével; ketten közülök, ugyanis IV. István 1419. s I. Ferenc 1549. egy-egy Báthory Annát is vettek feleségül, s midőn tulságosan elszaporodtak, magából a család kebeléből is választottak maguknak házastársakat. Már Ubul, ki az oroszok elleni hadban Kálmán herceg alatt vitézül harcolt, kapta II. Endrétől adományban a napkori és guthi pusztákat, melyek birtokában V. István király Ubul fiát, Mihályt megerősítette 1271. s melyeket a család ma is bir. Budai Ferenc históriai lexikona említi Miklóst, Lökös fiát, ki Zsigmond királynak tett lényeges katonai szolgálatokat, s Miklós fiát, Jánost, ki 1426. Maróthi Jánossal együtt Radul oláh vajda ellen harcolt, s a rákosi országgyülésen, mely Hunyady Jánost kormányzóvá választotta, Várday Miklóssal együtt Szabolcs vármegye főispánjává tétetett. I. Egyed ágából, mely a XVI. sz. végén halt ki, nevezetes szerepet vitt IX. János, aki kiskállói Vitéz János név alatt lett ismeretes, s 1522. Báthory István nádor által szörényi bánná neveztetett, Tomori Pállal harcolt Ferhád pasa ellen s a mohácsi ütközetben is részt vett, de megszabadult s mindig a nemzeti párt s Szapolyai János király hive volt. X. János pedig Erdélyben harcolt Békes István zászlói alatt Báthory István fejedelem ellen, utóbb azonban a győzőnek hive lett. I. Pál állítólag együtt tanult Erdélyben Hunyady Mátyással, s későbben Mátyás király kamarása volt, s vitézül és saját költségén harcolt Jajca ostrománál s több más helyen is; minnek jutalmául 1464. Parlagi Györgygyel s némely K. rokonaival, harcos társaival együtt, a rác deszpotáktól hűtlenség címén elvett szolnokvármegyei nagy birtokot, Mezőturt kapta királyi adományul, melyet a család adományos része a legújabb időkig osztatlan állapotban birt. A XVII. sz. első felében élt II. Ferencnek leánya volt Susánna, Kemény János, utóbb erdélyi fejedelemnek neje. A XVII. század vége felé már csak III. Miklósban állott fenn az ősi család fiága, mely előbb oly terjedelmes volt, s újabb korban ismét igen nagy számra szaporodott. Ez a III. Miklós (1651) lett a kihalással fenyegetett család restaurátora, kinek egyik fiától, XII. Jánostól származott a család orosi, másik fiától, IV. Ferenctől pedig napkori ágazata. III. Miklós még református vallásu volt, s az eperjesi mészárszék korában s ennek elrémítő befolyása alatt tért a római katolikus hitre, melyben aztán utódai neveltettek, s azóta az egész család r. kat. hitü lett s maradt. Az orosi ágból XIII. János kerületi táblai elnökké, cs. kir. kamarássá és 1770. gróffá is lett; ez azonban kihalt s a család ez ágát József tartotta fenn, kinek unokája volt István, királyi tanácsos s 1840. Csanád vármegye adminisztrátora, ki 1845. halt el s nejétől, Blaskovich Amáliától hagyta hátra a családban legnagyobb hirre emelkedett fiát, Benjamint, a minisztert (l. o.). Nagy számban élnek még ez ágból a Gábor és Péter utódai. A napkor családágból György fia volt Miklós, Szabolcs vármegye hires alispánja s királyi tanácsos e század elején, kiről igen sok érdekes adatot tartott fenn a megyei krónika s adomatár; ennek fia, Kristóf cs. kir. kamarás s 1840. Kraszna vármegye adminisztrátora lett. Ugyanazon Györgynek fia, s a hires alispán testvére volt György egri kanonok s albei prépost (1807). Egy másik testvére, IX. Istvánnak fia, László hevesvármegyei alispáni széken ült a század elején; ennek fia volt K. Leo ezredes, kinek Erzsébet leányát báró Jósika Miklós, a regényiró vette nőül. Egy harmadik testvér V. Ferenctől származott Gergely fia, az 1815 szept. 3. Napkoron született K. Ödön, országgyülésen s a szabadelvü-radikál párt hive Perczel Mór iskolájából; a pesti nemzeti gyülésen s Debrecenben pedig 1848-49. szabolcs-nádudvari képviselő, s a verestollas ellenzék egyik legszózatosabb tagja; komáromvárbeli élelmezési biztos; a szabadságharc elnyomása után fogságra vettetvén, a hadi törvényszék által halálra itéltetett, de azok sorába került, kiknek Haynau 1850 nyarán megkegyelmezett. A család birtokos Szabolcs, Szatmár, Heves és Csanád vármegyékben. Jelenleg is van belőle 3 főispán, u. m. András Szabolcs vármegyében, Zoltán (szül. 1856 aug. 1.) Heves vármegyében és Albert Szeged városában, ki a főrendiháznak is tagja; 2 országgyülési képviselő, u. m. Ferenc a nagy-kállói, s Lipót a nyir-bogdányi választó-kerületből; egy budapesti királyi táblai biró, Adolf. Ferenc képviselő született 1825 október 21-én. Nyir-Béltelken, jogi tanulmányait végezte 1844. Kassán, azután Szabolcs vármegye tiszteletbeli főjegyzője lett. 1848. mint honvéd százados szolgálta a hazát, aztán megyei főszámvevő lett s 1892. függetlenségi programmal képviselővé választatott. Lipót, született 1855 február 24. Napkoron, tanult Budapesten, de Londonban s Oxfordban is hallgatott tanfolyamokat. 1876. tagja volt annak a küldöttségnek, mely Abdul Kérimnek díszkardot vitt Konstantinápolyba, s ezúttal a Medsidje-rendjelet kapta. Élénk részt vett megyéje közigazgatási s társadalmi életében, s 1892. képviselővé választatott.
K. Benjamin (nagy-kállói), közös pénzügyminiszter, szül dec. 22-én. Tanulmányait többnyire házilag, magánnevelők vezetése alatt végezte. Már 1865-ben megtanult törökül, s elsajátította a szerb és új-görög s bosnyák nyelvet is. 1869-ben belgrádi főkonzullá neveztetett ki az osztrák-magyar közös kormány által s csakhamar ügyes és hivatásának kitünően megfelelő diplomáciai ügynöknek bizonyult. Belgrádi főkonzulsága idején vette nőül Bethlen Vilma grófnét. A magyar kormányban beállott fuzió után leköszönt belgrádi állásáról, s Budapestre jövén, 1875-ben a Sennyey-féle mérsékelt konzervativ pártnak közegül szolgáló Kelet népe cimü politikai hirlapot alapította és szerkesztette. Mint lapvezér majnem önálló, korlátlan hatalmat gyakorolt lapja szelleme s tartalma felett, saját politikai pártjának az övéitől eltérő nézetei és sugalmaitól is függetlenül tartotta magát s e miatt differenciák merültek fel a lapvezér s pártja korifeusai közt, kikkel a Bosznia elfoglalását illető nagy és fontos kérdésben egyszerre szakított. A lapszerkesztés gondjai mellett rendezte azt a becses anyagot, melyet Belgrádban gyüjtöbb Szerbia történetére, s melyet azután önálló, nagybecsü s a külföldön is méltányolt munkába foglalt. A lapvezérségről lemondván, Konstantinápolyba utazott, hogy a keleti kérdést a helyszinén mélyebben s alaposabban tanulmányozza, s ezúttal Kis-Ázsiában is huzamosan időzött. A szerbek történetét követte másik nevezetes munkája, melyben Oroszország keleti törekvéseit világította meg. Folyton fokozódó diplomáciai képzettsége s páratlan jártassága a keleti politikára vonatkozó kérdések s feladatokban csakhamar annyira elismertetett, hogy a közös külügyminisztérium osztályfőnökévé nevezték ki Bécsbe. Ő inaugurálta, gróf Andrássyval kezet fogva, a boszniai politikát. Neki köszönhető Bosznia s Hercegovina újjászületése, mely ma általános elismerés szerint a Balkán-félsziget legjobban kormányzott tartománya (l. Bosznia). Alatta a közigazgatás, igazságszolgáltatás, közoktatás s egészségügy bámulatosan fejlődött, s a nyugateurópai civilizáció mindinkább meghonosul; a kultura s felvilágosodás évről-évre halad; a közlekedési eszközök, a rend, közbátorság, vagyonbiztosság folyton javul, az előitéletek oszlanak, a kereskedelem, ipar s mezőgazdaság virágzóbb lesz; a főváros Sarajevo épül, szépül, európaias kényelmekkel kinálkozik; a benne megjelenő Nada c. hirlap magas szinvonalon áll. Ez a csöndes, nyugalmas átalakulás K. nevéhez fűződik, s örömmel mondhatjuk, hogy magyar államférfiut dicsér az a fényes eredmény, melynek létrehozását Ausztria-Magyarországra bizta a berlini kongresszus. K. mint közös pénzügyminiszter s e minőségében Bosznia kormányzója, 1882 jun. 4. óta vezeti az elfoglalt tartományok sorsát. Különösen a Kelet ismeretében európai tekintély, s a Balkán-félszigetnek legalaposabb ismerője. Kitüntette ebbeli jelességét abban a nemzetközi bizottságban, melynek feladata volt a berlini kongresszus megbizásából, a déli Bulgária részére készült statutumokat kidolgozni, hol ő, mint rendkivüli követ s meghatalmazott miniszter, a monárkiát képviselte a legjelesb keleti diplomaták során, kik mind nagy súlyt helyeztek képességeire. Sok érdeméért a külső elismerés minden jelében részesült. Valóságos belső titkos tanácsos s aranykulcsos, a Szt. István-rend lovagja, a Takova szerb kir. rend nagykeresztese s több más külföldi rendek vitéze. Irói érdemeiért 1878 jun. 14. a magyar akadémia tagjává választatott s ennek folytán székfoglaló értekezése tárgyát is e téren kereste. Székfoglalója: Magyarország a Kelet és Nyugat határán, magas felfogással magyarázza hazája hivatását a Keleten s a nehéz problémát ritka világossággal fejtegeti. 1888. máj. 4-én rendes, 1890 máj. 8. tiszteleti tagja lett az akadémiának, s Trefort halála után az akadémia elnöki székére is szóba jött. Ugyancsak az akadémia 1891-iki nagygyülésén gróf Andrássy Gyula felett mondott tartalmas emlékbeszédet, remek politikai jellemrajzot, klasszikus képét adva e nagy miniszter s államférfiunak. Egyéb irodalmi munkássága a következő: Mill Stuart hires művének fordítása a Szabadságról (Budapest 1878); a Szerbek története 1870-től 1815-ig (első kötet, u. o. 1877); Oroszország keleti törekvései (u. o. 1878); Galathea, Vasiliades új-görög drámájának fordítása (u. o. 1879).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
