Woland

Full text search

Woland – a Sátán modern megjelenési formája Bulgakov A Mester és Margarita c. regényében. A harmincas évek Moszkvájában tűnt fel kísérőivel, Azazellóval, a pepita kabátos, vörös hajú ördöggel és Behemóttal, a hatalmas, két lábon járó fekete kandúrral, s a mágia professzorának adta ki magát. Hatalmas felfordulást okozott a művészeti funkcionáriusok körében, többeket tébolydába hajszolt vásott csínyeivel, s benne volt a keze egyikük tragikomikus halálában is. Botrányos bűvészestje és hasonló akciói nyomán a hatóságok is megpróbáltak föllépni ellene, de természetesen eredmény nélkül. Valódi küldetése azonban az volt, hogy összehozza a sors által elszakított igaz szerelmeseket, a Mestert és Margaritát, és hogy elvigye őket egy boldogabb, nem evilági hazába. – ~ a korábbi sátáni figurák több vonását egyesíti: varázspraktikákkal szórakoztat (s közben igazságot szolgáltat a korrupt kultúrfunkcik kárára elkövetett csínyekkel), mint a népmesék ördöge, fölényes intellektus, mint Lucifer, és világfi, mint Mephisto. A két szerelmessel szemben azonban nincs benne malícia, a lelkükre sem tart igényt, sőt épp ő juttatja el őket egy sajátos mennyországba. Sokarcú figura és sok funkciót tölt be; az író a vásott csínyek primér komikumán túl élvezettel tálalja azt az ironikus helyzetet is, hogy épp egy ateista-materialista hitvallású ország funkcionáriusainak kell az ördög jelenlétével megbarátkozniuk.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir