OKSZERŰ MÉHÉSZET – PARASZTI POLGÁROSODÁS

Full text search

102OKSZERŰ MÉHÉSZET – PARASZTI POLGÁROSODÁS
A néprajzi kutatás által rajzolt képből egyértelműen megmutatkozik a kaptáras üzem paraszti közösségekben való megjelenésének folyamata. Annak ellenére van ez így, hogy a kutatás ennek vizsgálatára – miután már nem tekinthető hagyományos termelési eljárásnak – nem fordított kellő figyelmet. Ez a kép egybevág a statisztikai kimutatásokból kirajzolódó tendenciákkal, s fő jellemzője, hogy a paraszti közösségekben igen lassan nyer teret az okszerű méhészet, az a hagyományosnak tekintett paraszti gazdálkodás rendszerébe nem tud beépülni, attól idegen.
Bizonyos példák azonban arra utalnak, hogy ha lassan és igen korlátozott mértékben is, de a polgárosuló paraszti közösségekben, eltérő módon ugyan, de megjelenik az okszerű méhészet, amely egyes esetekben a paraszti üzem modernizációjában is jelentékeny szerepet játszhat.
Az orosházi eset azt példázza, hogy bizonyos körülmények között az okszerű méhészet helyet kaphatott a kapitalizálódó parasztgazdaságok modernizációs törekvéseiben (Hajdú M. 1963). A paraszti polgárosodás folyamatában a dél-tiszántúli nagy tömegű agrárszegénység anyagi kultúrája és életmódja több nyitottságról és mozgékonyságról tesz tanúbizonyságot, mint más vidékeken (Kósa L. 1990). E folyamatban – amely a belterjes kultúrák terjedésében nyilvánul meg, s egyértelmű bizonyítéka a változékonyabb vállalkozói mentalitás meglétének – értelmezhetjük az orosházi kaptáras méhészet szembetűnően gyors modernizációját.
Azonban az orosházi esetet ritka kivételként tarthatjuk csak számon, az ország nagy részén a kaptárak igen lassan és nem túl széles körben terjedtek el a parasztság körében.
A mozgó szerkezetű kaptár feltalálása és ezzel összefüggésben a méhészet okszerű gazdálkodási ággá válása időben egybeesik – természetesen véletlenül – azzal a jelentős és ellentmondásosan megvalósuló lassú életformaváltással, amin a magyar parasztság a jobbágyfelszabadítás után keresztülment. A polgárosulásban elöljáró vidékeken a korszerűbb mezőgazdasági termelésre törekvés a paraszti tapasztalatok nagyarányú megnövekedéséhez, a korszerűbb technológiák és eszközök elterjedéséhez, általános belterjesedéshez vezetett, az újításokra való hajlam megjelenésével járt együtt. Mindezek a paraszti mentalitás fokozatos modernizációját idézték elő. A mentalitásváltás az önellátó és árutermelő földműves szemléletének különbségében ragadható meg leginkább (Kósa L. 1990).
A statisztikai összeírások és a recens megfigyelések arra mutatnak, hogy a 19. század második felétől a korábbi századokban állandósult méhészeti centrumok jelentős átrendeződésen mennek keresztül. Ennek legfőbb oka, hogy a kaptáras méhészet elterjedésének nem a legfőbb motiválója és feltétele a jó méhlegelő, hanem a korszerű ismeretek, a vállalkozói szellem megléte is igen fontos tényezővé válik. Ezzel magyarázható, hogy a kaptáras méhészet térhódításával párhuzamosan bizonyos korábbi jelentős szerepet játszó vidékek, Szatmár, Gömör, Borsod, Bihar stb. a polgárosultság alacsonyabb foka miatt veszítenek jelentőségükből, és a polgárosultabb gazdálkodást folytató, s emellett jó adottságokkal is rendelkező területek válnak az inkább meghatározó centrumokká. Így válik igen jelentőssé a Jászság korán modernizálódó és nagy volumenű méhtartása (H. Bathó E. 1988a). Emellett jelentős méhészeti 103központtá növi ki magát a korábban jelentéktelen szerepet játszó Orosháza (Hajdú M. 1963). Polgárosultságának köszönhetően tud megmaradni a méhészeti központok között a Barcaság és a Dél-Dunántúl.
Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a paraszti polgárosulás Kósa László által megrajzolt folyamatában élenjáró területek igen nagyfokú egyezést mutatnak a méhészet modernizációjában központi szerepet betöltő vidékekkel (Kósa L. 1990).
Bár a polgárosulásban elöljáró területek bizonyíthatóan nagyobb szerepet játszanak a kaptáras méhészet paraszti gazdaságba való integrálásában, több példa hozható arra is, hogy a kevésbé polgárosult területek parasztgazdái is jelentékenyen kiveszik ebből a részüket (Szabadfalvi J. 1967; Kotics J. 1988). A kaptáras, okszerű méhészet paraszti gazdaságokban való megjelenése a paraszti polgárosulás folyamatában értelmezhető.
A néprajzi gyűjtések egyértelműen azt igazolják, hogy azok a méhészek, akik kitartanak a méhészet hagyományos formái mellett, a gazdálkodás meghatározó ágazataiban is elavult módon gazdálkodnak (H. Kerecsényi E. 1969; Kotics J. 1988, H. Bathó E. 1992). A polgárosulásban előbb járó területeken nagyobb a táptalaja az okszerű méhészet elterjedésének. Közvetlen kapcsolat azonban a polgárosulás és az okszerű méhészet elterjedése között nem mutatható ki, hiszen racionális gazdaságvezetés esetében több alternatív megoldás kínálkozott az üzem modernizálásához. Ennek sok esetben csak egyik aspektusa a méhészet.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir