KERÍTŐHÁLÓS HALÁSZAT
KERÍTŐHÁLÓS HALÁSZAT
Sok 16–18. századi adat idézhető arra, hogy zsákmánytömeg elérésére alkalmas tavi kerítőhálókat is használtak a jobbágyparasztok. Olyan hálóféléket tehát, melyek elsősorban az árutermelő halászok üzemét szokták jellemezni, mivel a komoly befektetést feltételező eszközöket csak folyamatos használattal s a zsákmány biztos eladhatóságára számítva lehet rentábilisan működtetni. Ez a látszólagos ellentmondás azonban könnyen feloldható. A „gyalmos társaság” ugyanis nem csupán a háló kezeléséhez szükséges halászbokrot (Herman O. 1887–88: 67–71) jelentette, hanem vagyoni társulást is: a gyalom közös tulajdonban volt. Az előállítási költség nem jelentett tehát egy-egy résztulajdonos számára túl nagy befektetést, különösen ha figyelembe vesszük, hogy – lévén földművelők – maguk termelték meg, dolgozták fel a kendert, s a hálót is maguk kötötték. Ezzel a parasztgazdaságban, házimunkaként előállított nagyhálóval nyilván megérte, ha nem napról napra, hanem csak a halfogásra legkedvezőbb időszakban – télen, jég alatt, illetve tavasszal és ősszel, a mezőgazdasági munkák szüneteiben – halásszanak; olyan rendszerességgel, ahogyan a zsákmány értékesíthető.
Nemcsak maguknak a paraszthalászoknak volt közös tulajdonában a nagyháló, hanem olyan gazdáknak is, akik bérelvén a halászóvizet, halásztattak. A nagyobb részben házimunkaként előállított, kisebb részben vásárolt halászati felszerelésüket tehát közös vállalkozásban hasznosították. A kerítőháló „haszna” ilyen esetben a zsákmány egyharmada volt, mind a történeti, mind a recens adatok ugyanis ezt az elosztási elvet fogalmazzák meg: „a fogott hal egyharmada a halászoké lett, másik harmada a szerszámé, harmadik harmada a tó tulajdonosáé” (például Kiss L. 1961: 69 – Dombrád, Szabolcs m.). A nagyháló közös birtoklása mint a parasztgazdaságok „tőkebefektetése” ilyen adatokkal igazolható: 1777-ben egy özvegyasszony, aki maga 130természetesen nem akart halászni, azért emelt panaszt az egyik túrkevei (Jász-Nagy-Szolnok m.) „halásztársaság” ellen, mert a férje halála után helyette új társat vettek be, noha – így érvelt – „a hajóban kötelben is szinte annyi Jussa vagyon, mint akár melyik[nek] a Társaság közül, ugy a hálónak inában”. Hódmezővásárhelyen – ugyancsak a 18. században – egy tanácsi rendelet, mely a hálótulajdonosok érdekében fogalmazódott, a halászokat huzamosabb munkavállalásra kötelezvén, megkülönböztette a hálótartó gazdát, megbízottját-alkalmazottját, a halászmestert és a napszámban halászó legényeket (vö. Szilágyi M. 1992a: 147).
Akár a halászbokoré volt a közös kerítőháló, akár parasztok alkotta bérlőközösség halásztatott vele, mindenképpen az árutermelés szolgálatában állott: a saját konyha szükségletét messze meghaladta az egyszerre partra húzható zsákmány. Ott és akkor halásztak tehát a paraszthalászok kerítőhálóval, ha a városi halpiacon biztosan értékesíteni lehetett a zsákmányt.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
