A KISHALÁSZ

Full text search

A KISHALÁSZ
A társadalmi helyzet és a munkaszervezés halászértelmezését közvetítő néprajzi irodalom azokat tekinti kishalászoknak, akik nem nagyhálóval és nem akcióközösségben, hanem magányosan: egy ember által is kezelhető szerszámokkal, esetleg ezekkel alkalmilag társulva szoktak dolgozni. Nemcsak a nagy folyókon és árterületükön, hanem minden olyan vízen, ahol vontatható ugyan kerítőháló, mégsem lehet vele elérni a halak összes tartózkodási, különösen nem búvóhelyeit, elemi szükséglet, hogy kisszerszámok egészítsék ki a nagyhálókat. A Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó kiterjedt, részben náddal is benőtt sekély vizű parti sávjában vagy a folyók magas partjánál, a vízbe belenőtt bokrok, a bedőlt tuskók tájékán mindenütt, ahol lehetetlen a kerítőhálóval tanyát vetni, csak az adottságokhoz hozzáigazított kisszerszám lehet eredményes. Nem mondtak tehát le ezek használatáról a nagyhalászok sem. Voltak ugyanakkor olyan halászok mind a főfoglalkozásúak, mind a mellékfoglalkozásúak között, akik csak ilyen szerszámokkal halásztak. Azért „elégedtek meg” ezekkel az egyenként eléggé csekély hatásfokú, összességükben is csak a „szegényembe-ri” életszint fenntartásához elegendő zsákmányt eredményező fogóeszközökkel, mert nem tudtak akkora tőkét befektetni szerszámkészletük kialakításakor, amennyit a kerítőhálókba kellett volna – részben pedig azért, mert a bérlők úgyis csak kisszerszámokat engedtek nekik használni.
A „kisszerszámok” közé rendkívül sok eszköztípus és -változat besorolható, így azok a halászok, akik a vizek és a halak sokféle tulajdonságához alkalmazkodva válogatták össze szerszámkészletüket, magukat – okkal-joggal – „halászati ezermesterként” szokták jellemezni, s így tekintenek rájuk a halászati tanulmányok szerzői is. A Dunán, különösen a Tiszán dolgozó „ezermester” kishalászok állandó és kenyérkereső foglalkozásuknak tekintették a halfogást. Szerszámkészletük valóban szükségessé is tette a folyamatos készenlétet: a varsa, a parti horog és a véghorog megfelően elhelyezve „magától” fog ugyan halat, az elrakása és „felnézése” azonban naponta ismétlődő feladatot ad. S amíg ezekkel a „passzív szerszámokkal” éppen nem volt a halásznak munkája, illetve amikor úgy ítélte meg, hogy fölösleges elraknia, úgysem fogna velük, valamelyik, éppen akkor a legeredményesebbnek ígérkező szerszámával – kecével vagy villikkel, szigonnyal vagy puttyogatóval – szállt ladikba. Illetve összefogott egy másik kishalásszal, hogy kettesben a parti bokrok alól bokorhálóba zavarják a halakat, illetve palónyát vagy flákot vontassanak két ladikról.
A kishalász-szerszámkészlet összetételét, az egyes szerszámok ideális darabszámát a teljességgel azonos vízrajzi adottságok közepette sem szabályozták hagyomány szentesítette normák. Még feltűnőbbek voltak a különbségek a más-más jellegű vizeken halászó, amúgy azonos társadalmi helyzetű kishalászok között abban a tekintetben, hogy melyeket tekintették „fő-”, s melyeket „kiegészítő” szerszámoknak. A 142Fertő tó kishalászai például a tavon hagyományos vejszét – az ún. pontyfogó kürtőt – a két világháború között is az egyik legfontosabb fogószerkezetüknek tekintették, amikor más vizeken a vejszézés alig jelentett többet alkalmi próbálkozásnál (Bárdosi J. 1994). A Közép-Tisza árterületén vagy a Sajó, a Hernád nagyságú folyócskákon viszonylag nagy jelentősége volt a kishalász-eszközkészleten belül az emelőhálónak, az Alsó-Tiszán viszont nem tekintették „komoly halász” kezébe valónak (Szilágyi M. 1995: 60–74).
Csupán annyi általánosítható a gyűjtői tapasztalatokból, hogy a Dunán és a Tiszán az azonos formájú-funkciójú varsából és horogféléből kellett rendelkeznie kinek-kinek – a szerszámokba belefektethető pénzétől függően – 10–20–30 darabos készlettel, minden egyéb szerszámféléből egy-egy is elegendő volt. Az is jellemző tendenciának látszik, hogy aki tehette, elsősorban a varsái és horgai számát gyarapította; ami addig is vezethetett egy-egy halásznál, hogy az „aktív” fogási módok háttérbe szorultak, lévén, hogy munkaidejét teljesen kitöltötte az „elrakás” és a „felnézés”. A kishalász egyéni adottságai, valamelyik szerszám felettébb eredményes használatában megmutatkozó speciális készségei is számottevően befolyásolták, hogy egyik-másik szerszámot vagy szerszámcsoportot a másik rovására előnyben részesítette. Ennek következménye, hogy nemcsak a kishalászok „ezermester” voltát, hanem „szakosodásukat” is emlegetik mind a 19. századi, mind a közelmúltban keletkezett publikációk: kecésekről, véghorgosokról, puttyogatósokról is olvashatunk. Ami azonban – azok esetében, akik főfoglalkozásban halásztak – természetesen nem jelentette, hogy másféle eszközük nem volt, egyetlen szerszámfélével halászva ugyanis aligha tudtak a megélhetésükhöz elegendőt fogni.
Akik csak egyetlen szerszámmal – vagy fenékhoroggal, vagy dobóhálóval, vagy millinggel, vagy (Budapesten különösen) tauplival – halásztak, szükségszerűen „mel-lékfoglalkozású” halászok voltak. Az ő esetükben a halászszenvedélynek és a kiegészítő jövedelemszerzés lehetőségének azonos jelentősége volt abban, hogy a – gyakran – ipari jellegű főfoglalkozásukat (falusi-kisvárosi kisipart, gyári munkát) a halászattal összeegyeztessék: akkor halásszanak, amikor „ráérnek”, s amikor a szerszámnak „szezonja” van (Solymos E. 1965: 52–55).
Bármennyire „sokoldalúvá” fejlesztették is az árutermelő, ám a bérlővel függőségi viszonyban lévő „főfoglalkozású” kishalászok a szerszámkészletüket, a földműveléstől-állattartástól sem szakadtak el. Fenntartottak egy-egy, a kisparasztokra, a napszámosokra általában jellemző aprócska gazdaságot (igyekeztek megtermelni a konyhára valót, lehetőleg a hálónak való kendert is, baromfit, sertést tartottak stb.); illetve – ha alkalmilag rákényszerültek, jellemzően pedig a munkacsúcsok: az aratás és a cséplés idején – mezőgazdasági bérmunkával egészítettek ki a családi jövedelmet. Félúton voltak tehát az agrárproletárok „szegényemberi” léthelyzete és a körülményeknek kiszolgáltatott falusi-kisvárosi iparosok szerény „önálló egzisztenciája” között.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir