KÖZÖS BIRTOKLÁSÚ ÉS HASZONVÉTELŰ TERÜLETEK
KÖZÖS BIRTOKLÁSÚ ÉS HASZONVÉTELŰ TERÜLETEK
Szerves részét képezték a paraszti gazdaságnak a jobbágyfelszabadítás előtt és után is a telkiállományba nem tartozó, de annak arányában hasznosítható legelők, kaszálók, erdők, nádasok. Ezeket a jobbágyok egymással és a földesúrral is közösen – bár korántsem azonos feltételekkel – hasznosították. A közös hasznosítás még azután is megmaradt, hogy a földesúr és az úrbéres gazdák közösségének birtokait „elkülönözték”, s határok választották el az úri és a paraszti erdőket, legelőket.
Az osztatlan közös tulajdonban levő területek haszonvételeinek felosztására a köznemesi falvakban már századok óta nemesi közbirtokosságok (compossessoratu-sok) voltak hivatva. Ezek szabályzata részletesen meghatározta a birtokközösségek működésének és a birtok igazgatásának módját, valamint a tagok részesedését a közös birtok hasznából. A közbirtokosságok fontos gazdasági funkciót töltöttek be a jobbágyfelszabadítást követő évtizedekben is, amikor a volt úrbéres gazdák és a zsellérség közbirtokosságai a nemesi mintát követve megalakultak. A továbbiakban azok koordinálták a parasztságnak jutó erdők, legelők hasznosítását. Országosan a közbirtokosságnak több változata volt. Működésüket az alábbi feladatok indokolhatták:
– az egykor fennálló közös birtoklás és haszonvételek osztatlan fenntartása (ne-mesi közbirtokosságok esetén);
– a jobbágyfelszabadítás után közös tulajdonban hagyott úrbéri tartozékok használata;
– az egykori földközösség egyik-másik maradványa;
– közösen szerzett, uraságtól vásárolt erdő- vagy legelőbirtok hasznosítása (Varga J. 1967: 60–69; MNL III: 319).
A közös birtoklás sokkal korábbi, s nem a faluszervezethez, hanem annál átfogóbb, több községet felölelő territoriális egységhez tartoztak a havasnak nevezett magashegyi kaszálók, legelők, erdők. Ilyen volt Csíkban a Negyedfél-megye havasa, amelyet csak 1858-ban osztottak fel az addigi birtokközösség hét községe között (Kerékgyártó A. 1992: 13). Szintén a 19. század közepéig maradt fenn a Hatod (Bar-dóc fiúszék erdeje), a Kilenc falu havasa, Sepsiszék erdeje. Az egyik legnagyobb kiterjedésű közhavas Udvarhelyszéké lehetett a Hargitán, melynek északi részét Tizenhét falu havasának nevezték a 19. század elején. Ős-Marosszék Havas Birtokossága 127 községet ölelt fel, s 1898 után a havasbirtok és más ingatlanok kezelése a megyei 200alispánra, illetve a megyei erdőgondnokságra szállt. Közösségi tulajdonban maradt az 1940-es évek közepéig (Zsigmond J. 1992: 37, 44). Az Aranyos-széki falvak Székelyerdő nevű közös birtokát korábban, már 1778-ban felosztották.
Közhavasok erdélyi vármegyék területén is léteztek a feudális kor végén (például Kolozs, Torda, Kraszna megyében). A későbbi Beszterce-Naszódhoz tartozó Rad-nai-havasokat 1762-ben, a II. román gyalogos határőrezred felállítását és a katonai közigazgatás bevezetését követően osztották fel „a községek között egyenlően” (Imreh I. 1973: 126–127; Paládi-Kovács A. 1979a: 90; Imreh I. 1983: 153; Paládi-Kovács A. 1983: 72–73; 1993b: 254). Német nyelvterületen hasonló közös birtoklási forma volt az ún. Mark, a több falura kiterjedő „Mark-szövetség” (Weber, M. 1979: 28).
Az osztatlan közös tulajdont képező legelőkről az 1894. évi XII. tc. kimondta, hogy a legelőrendtartást az érdekelt birtokosok közgyűlése állapítja meg. Az 1898. évi XIX. tc. az erdőknek a legelőktől elkülönített kezelését és önálló erdőbirtokos-ságok megalakítását mondta ki. Később a közbirtokosságok helyett legeltetési társulatok (1935) létrehozását írta elő a törvény. Az országos érvényű törvények, miniszteri és helyhatósági rendeletek átültetése a gyakorlatba azonban olykor csak évek múltán, s különféle táji, helyi változatokkal történt meg (Petercsák T. 1979: 265). Minderről a Magyar néprajz VIII. Társadalom c. kötetében (561–565) és jelen kötet Erdőgazdálkodás és Állattartás c. fejezetében szólunk kicsit bővebben.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
