ERDŐTÍPUSOK

Full text search

ERDŐTÍPUSOK
Az erdő értékét az ember számára mindig a használati lehetőség szabta meg, s ez koronként változott. Az erdőhasználat szabályozása előtt, amikor fa még bőségesen állt rendelkezésre, elsősorban koruk szerint tettek különbséget az erdők között. Leginkább a fiatal erdőt választották el a már felserdült, nagy fákkal rendelkező erdőségektől. A felnőtt erdőn belül pedig a használat jellegének megfelelően volt különbség.
Tanulságos ilyen szempontból a Werbőczy Hármaskönyvében található értékrend, mely szerint a legértékesebb az 50 márkára becsült makkos erdő. Ez is jelzi, hogy a kukorica megjelenése előtt milyen fontos szerepe volt a makknak a rideg sertéstartásban. Ugyanezen forrás szerint a makkos erdővel egyenértékűnek számított a bárdos erdő, amelyik elsősorban az építkezési alapanyagot szolgáltatta. Az effajta erdő későbbi neve lehetett a szálas vagy lábas erdő is, amely felnövekedésig védelem, illetve tilalom alatt állt. Ezt a típust még frángos vagy álló erdőnek is nevezték (Takács L. 1991: 105). Werbőczy kategóriái közül a közönséges erdő volt a legkevésbé értékes (3 márka), melyet a közösség szabadon, minden korlátozás nélkül használhatott. Ugyanebbe a kategóriába tartozhatott a konyhaerdő és a közönséges erdővel azonos jelentésű élő erdő kifejezés is. Ez szintén az erdő szabad élésére utal.
Különösen a fiatal erdőket kellett védeni, óvni, hogy a legelő állat le ne rágja, ki ne törje, és a hasznos fákat idő előtt ki ne vagdossák. Erre a megkülönböztetett figyelemre utalnak a fiatal erdők olyan elnevezései, mint az eresztvény, a gyermek erdő, míg a gyakor erdő a bozótos, tisztítatlan, fiatal erdőt jelölhette. Helynevekben, nyelv-járásainkban maradt meg a fiatal, sarjadó erdőt jelölő cserke, cseplye, csepe, csigar kifejezés (Takács L. 1991: 105–106).
Az erdőhasználat utóbbi két évszázadában gyakran találkozunk a vágáserdő és legelőerdő megnevezéssel, amelyek már tudatos erdővédelmet tükröznek. A vágáserdő fanevelésre szolgált, s ebből a faállományt károsító legelő állatok ki voltak zárva. Ezek az erdők jóval sűrűbbek, s a fák sorban nőttek, hiszen a felnőtt erdő kivágása után időnként magról is vetették. Ezt az erdőt rendszerint 40–60 részre osztották, melyek közül minden évben egy-egy rész került vágásra, majd felújításra. A legelőerdő ritkán elhelyezkedő fái nagyok, ágai szétterülnek; alatta és köztük legeltethették az állatokat.
A 19. század végén a magyar erdők faállományának 27,9%-a tölgy, 51,3%-a bükk és más lombfa, 20,8%-a pedig fenyő. Az erdőterületből körülbelül 60% esett a 600 211métert meghaladó tengerszint feletti magasságokba, 30% a 300–600 m magasságú előhegységekre és dombvidékekre, s mindössze 10% a síkvidékekre (Kolossváry Sz.-né 1975: 57). A 18. század második felében kezdődik az Alföldön a futóhomok megkötését is célzó tudatos erdőtelepítés. Itt a fűzfa, nyárfa, akác a legelterjedtebb fajta. 1777-ben Kiskunhalas 4000 szál fűzfát kapott ültetésre, amit a gazdák között kiosztottak. Debrecenben 1868-ban még a kocsányos tölgy volt az uralkodó fanem, de az igénytelen és gyors növésű akác térhódítása következtében a 19. század végén 38% a tölgy, 55% az akác és 7% az egyéb fanem (Miklós Zs. 1972: 238).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir