KÖZSÉGI RÉT, ILLETMÉNYRÉT

Full text search

KÖZSÉGI RÉT, ILLETMÉNYRÉT
A földközösség maradványa a községi rét, amelyet a kommunitás lovainak, apaállatainak takarmányozására, közös kiadásainak, állami adóterheinek rendezésére és a községi alkalmazottak javadalmazására fordítottak. Mezővárosokban a városgazda (allodiator) és a tanács által kijelölt esküdtek szervezték, irányították a haszonvételt. A községi rétek kaszálása, a széna felgyűjtése és behordása vagy közmunkában történt, vagy részes kaszásoknak adták ki. Közmunkáért a kaszások áldomást kaptak, de a gyűjtők, boglyarakók és szénahordók rendszerint még azt sem. Részes munka esetén a kaszások a széna egyharmadát kapták, kétharmadát pedig beszállították a városmajorba.
A 18. században sok község és mezőváros a saját kezelésű rétekről elégítette ki az állandó katonaság lovait, teremtette elő a szénaporciót a vármegye által kivetett mennyiségben. (Előfordult azonban, hogy a porciózás végett kiosztott nyilasok füvét a gazdák lábon eladták.)
Kisebb falvak községi rétje csupán arra volt elegendő, hogy a falu egy-két bikáját eltartsa. A Bika-rét, Bikakert típusú helynevek legtöbb magyar falu földrajzi nevei között megtalálhatók. A Bika-rét rendszerint a falu legjobb kaszálója, közel a településhez. 246Szomszédságában áll a bikaistálló és a csordás háza. Kaszálása sok vidéken még az 1950-es években is közmunkában, kalákában történt.
Állandósult rétbirtoka sok vidéken volt a falusi plébániáknak, parókiáknak is. Ezeket a hívek kalákái, illetve a gazdálkodó egyházközségek béresei, kocsisai kaszálták le, takarták fel. Főként református vidéken tartozott az illetményrét vagy illetményszéna a lelkész, a rektor vagy diák (tanító), illetve a falusi nótárius javadalmazásához (Szendrey I. 1962: 77–83). A dűlőszélen, mezei szekérutak mentén nőtt fű a csőszök járandóságához tartozott.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir