Az eke fogatolása
Az eke fogatolása
A 18. század végétől a gazdasági irodalomban sok vita folyt arról, hogy ökörrel vagy lóval gazdaságosabb-e szántani. Egyes területeken, elsősorban a Tiszántúl, inkább a lovak voltak túlsúlyban, mert ezeket gyorsaságuk miatt jól lehetett a közlekedésben is alkalmazni. Így például Debrecenben 1870-ben az igáslovak száma 5073, a jármos ökröké 2480, az arány 1895-ben 6993:3890, 1935-ben 7258:1427. A lovak terjedését nagymértékben elősegítette, hogy a helyi adottságoktól függően 1,5–2-szer többet szántottak meg egy nap alatt, mint az ökrök. Azt is tartották, hogy a ló könnyebben beletanul a munkába, és egyenletesebb szántást végez. Debrecen környékén, Szatmár megyében gyakran négy-öt lóval is szántottak, ez esetben a hajtó a bal oldali hátsó lóról, a nyergesről hajtott, míg a szántónak csak az eke irányításával kellett törődnie. Igaz, Pethe Ferenc a múlt század elején (1805: 308) már rosszallóan írta: „A’ nyereg pedig, és a’ nyeregbe való, egyenesen kőltsig szaporítás a’ szántásban...”, mégis tudunk rá példát a 20. századból és a két világháború közöttről is.
Bár az ökrök száma egyre csökkent – amihez az is hozzájárult, hogy a 18. század végétől a hatóságok a hadviselésben nagy szerepet játszó lovak tenyésztését szorgalmazták –, sokáig megmaradt a tehetős parasztgazdaság jelképének, talán azért, mert 344a nagybirtokon is ezt használták. A négy- és hatökrös gazda az első világháborúig, de sokszor még utána is a magyar falu legtehetősebb rétegét jelentette.
A 19. század közepétől az ökrök és a lovak mellett a kis gazdaságokban a tehenek is egyre nagyobb szerepet játszottak az eke vontatásában. A szegényparasztokat a szükség vitte rá a tehén jármozására, bár tudták, hogy ezzel a tejhozam nagymértékben csökken. A két világháború között a földhözjuttatottak, az 1945. évi földosztás után az újgazdák csaknem kivétel nélkül tehénnel szántottak. A tehenek szántásra való használata nem újítás, hanem gazdasági-társadalmi jelenség; a legszegényebb paraszti rétegek ezen a módon igyekeztek a vonóerővel rendelkezők, a fuvarosok igauzsorája alól megmenekülni.
A bivalynak mint vonójószágnak elsősorban Erdélyben és a Dunántúl déli felének egyes részein volt jelentősebb szerepe. A nagybirtokon is alkalmazták helyenként nagy ereje és igénytelensége miatt, de makacsságát a béresek nem szerették; a mellette végzett munkát megalázónak tartották, ezért előnyei ellenére szélesebb körben nem terjedt el.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
