AZ ARATÁS SZERSZÁMAI

Full text search

AZ ARATÁS SZERSZÁMAI
Az aratás legősibb szerszáma a sarló, melynek legkorábbi változatai már a kőkorszakban megjelentek. Ezek kiélesített vágófelületű lapos kövek vagy olyan szétfeszített ágak, melyek hasítékába apró kovaköveket helyeztek egymás mellé. A bronzkori sarlók nagy tömege egyben annak is bizonyítéka, hogy ebben a korszakban a gabonatermelés már nagy területeket hódított meg (Takács L. 1970b, itt további irodalom). A múlt századi sarlók közvetlen ősét a kelták az időszámításunk előtti évszázadokban alakították ki és ekkor tűnnek fel az első fogazott változatok is. A sarlókat két nagy csoportba lehet osztani: 1. fogazott élű, 2. sima élű sarlók.
1. A fogazott élű sarlókat helyi kovácsok, majd a középkortól egyre inkább a kisebb-nagyobb hámorok készítették és vándorárusok juttatták el a Kárpát-medence különböző részeibe. Két alapvető változatát lehet nálunk megkülönböztetni: a) horgas és b) íves sarló. Mindkettő az időszámításunk előtti évszázadokban alakulhatott ki. Az elsőt jellemzi, hogy hosszan elnyúló formája közel áll a kaszáéhoz, de természetesen annál jóval kisebb. Táji elkülönülésével kapcsolatban Takács Lajos az alábbiakat állapította meg: „A fogazott sarló tájilag elkülöníthető típusai közül megemlíthető a kelet-magyarországi, melynek íve felfelé és lefelé erősen, csaknem egyforma mértékben nyitott. Ennek variánsa az északkelet-magyarországi, melynek felső pengevége görbültebb. A dél-alföldi típus pengéje viszont alul, a nyakánál is görbült, ezáltal kiugró álla van. Ehhez közel áll az ún. ormánsági típus, a dél-baranyai, melynek felső szára nyitottabb és vége laposra metszett. Tájilag nem különíthető el viszont az alul erősen, csaknem bugyrosan görbült ívű sarló, mely gyári készítmény, és a múlt század végétől hazánknak csaknem minden területén felbukkan” (MNL IV. 422). Az említett formák Európában sokfelé megtalálhatók; a magyar nyelvterület keleti felében egykor alkalmazottak megfelelőit Moldovában és Ukrajnában használták, a lengyelországiakhoz a mi északon használt formáink csatlakoztak. Ezek történetileg a régiségben is kimutathatók. Az egykor Baranyában általános típus megfelelőit a kelta és a római kortól ismerték (lásd még Bátky Zs. 1900).
A fogazott élű sarló fogai egy aratás alatt általában olyan mértékben eltompultak, 387hogy egy-két alkalommal újra kellett reszelni. Ezt az esetek többségében a kováccsal végeztették.
2. A sima élű, más néven kaszasarló. Alakja majdnem szabályos félkör alakú, s felső részén a kaszához hasonlóan vastagított perem fut körbe. Ezeket, akárcsak a kaszákat kalapálják, illetve fenik, amire használatkor minden nap sor kerül, néha kétszer is. Müller Róbert feltételezése szerint a 14. századtól egyes darabjai felbukkannak, de igazán csak az utóbbi két évszázadban terjedt el nagyobb mértékben (1982: II. 483). Aratásra elsősorban a nyelvterület nyugati felében alkalmazták, mely tény egyben elterjedésének irányát is mutathatja. Előfordul keleten is, de itt kisebb mennyiségű fű, gaz levágására, esetleg vesszővágóként alkalmazták.

84. ábra. Aratósarlók: af) fogazott élű aratósarló formák a Kárpát-medencében; g) simaélű kaszasarló, Hangony (Gömör és Kishont vm.); h) simaélű kaszasarlók, Örménykút (Békés vm.)
A kétféle sarlóval másképpen arattak. A fogazott élűvel úgy, hogy a kalász alatt marokkal összefogták a szálakat és a sarlóval maguk felé húzva a szálakat mintegy elfűrészelték. Ezzel a módszerrel a kalászt egyáltalában nem érte rázkódás, így szinte szemveszteség nélkül lehetett a gabonát betakarítani. A markokat az előre elkészített kötélre rakták. A sima élűvel a gabonát csak félrehajtották, és suhintással vágták le. Ezzel a munka gyorsabbá vált valamivel, de kétségtelenül nagyobb volt a szemveszteség (Takács L. 1991: 10–17).
388A kaszának két alapvetően eltérő változatát különböztetjük meg, mely nemcsak formában, de használatában is eltér egymástól.
1. A rövid kasza már évszázadok óta nem használatos a magyar nyelvterületen, de Európa egyes, főleg peremterületein ma is találkozni vele; elsősorban a fű levágására alkalmazzák. Kaszának mondjuk ugyan, de pengéje és nyele annál lényegesen rövidebb, bár a sarlónál sokkal hosszabb. K. Vilkuna használatát Finnországban a következőképpen írja le: „Hosszút suhintva először jobbról balra vágnak vele, ekkor a kasza magasan a levegőben megfordul, hogy azután balról jobbra következzék a suhintás. Így haladnak a kaszások, vágva a füvet, miközben rugalmasan és ritmikusan befejezetlen nyolcasokat írnak le kaszájukkal” (Müller R. 1982: II. 485–486). Minden valószínűség szerint a honfoglaló magyarokkal jutott a Kárpát-medencébe, de az ország középső területein a 13–14. századtól a hoszú kaszával szemben fokozatosan kiszorult.
2. A hosszú kasza mérete általában 70–120 cm között váltakozik a vele végezendő feladat, a talaj és az ember magasságának megfelelően. A kasza az előbbieknél sokkal összetettebb szerszám, melyhez a kiegészítő felszerelések egész sora járul. A hosszú kasza nálunk a 13–14. században a rétgazdálkodásban tűnik fel, az aratásban csak a 15–16. században kezdik szórványosan alkalmazni. A 15. században egyes kovácscéhek, például a debreceni, készítik a legjobb kaszákat; Erdélyben is kiváló kaszakovácsokat említenek. A dunántúli részeket a 17. századtól a stájer és a felső-ausztriai hámorok látták el kaszával. Ezek közvetlen kapcsolatban álltak a Szentgotthárdi Kaszagyárral, mely nemcsak a Dunántúlon, hanem a Nagy-Alföldön is egész eladói hálózatot épített ki; különösen a nagyvásárokban jelentek meg a kaszaárusok (Fischer F. 1966; Latinák I. 1963; Gunda B. 1994). A vásárlók a kasza hosszát, de különösen a hangját vizsgálták, hogy munkájukhoz a legmegfelelőbbet válasszák ki, hiszen azzal hosszú ideig dolgoztak.
A kaszanyél faragását a fában gazdag vidékeken házilag el tudták ugyan végezni, de az Alföldre a környező hegyvidékekről a szlovákok, ruszinok, románok és természetesen magyarok is nagy mennyiségben azt szállították a vásárokra. A kaszanyélen egy vagy két fogó helyezkedik el (mankó, kocs, kampó, bankó stb.), ezek használatának területe élesen nem válik el egymástól, de az egymankós kaszanyelek száma a magyar nyelvterületen a 20. század közepén többségben volt. Egyes vidékeken (Palócföld, Kelet-Dunántúl) kizárólagos, míg máshol (Nyugat-Dunántúl) a két-mankósok látszanak általánosabbnak (MNA 25. térkép). A kaszanyelet a kaszás testmagasságát és karjának hosszát figyelembe véve, több példányt kipróbálva állapították meg.
A kaszanyélre – elsősorban aratáskor – kaszacsapót szerelnek, mely egy vagy kétágú vesszőből készült. Ez a megoldás többé-kevésbé az egész magyar nyelvterületen ismert, de az Alföldön, a palócoknál általánosnak mondható. Nyugat-Dunántúl és Erdély egyes részein vásznat húznak rá, ami a levágott gabona rázásmentes lefektetését segíti elő. A nyelvterület nyugati felében gereblyés kaszacsapót használnak, melynek általában három ágát faragják ki. Ez a forma Erdély egyes vidékein is feltűnik. Ennél sokkal ritkábban szerelnek villát a kaszanyélre, mely többnyire négyágú. Nyugat-Dunántúlon találkozunk vele elvétve. Ennek nyelét a mankóhoz úgy erősítik, 389hogy lyukak segítségével a kaszanyél végéhez messzebb és közelebb lehet állítani (MNA 27–28. térkép).
A kaszát naponta egyszer vagy kétszer kalapálják, reggel munkakezdéskor, esetleg a déli szünetben. Ehhez a munkához két eszköz szükséges: a kalapács és az üllő. A kaszakalapács külön erre a célra készített szerszám, melynek egyik vége egészen hegyes, míg a másik tompa. Az üllőt közvetlenül a földbe verik, máshol egy faragott vagy faragatlan tuskóba erősítik, és azt nyomják bele a földbe. Az Alföldön ülve kalapálnak, míg Erdélyben ugyanazt a műveletet félig fekve végzik. A kaszaverő széken sokkal kényelmesebb a munka, de nehézséget okoz annak a határba való kiszállítása. Ezen a háromlábú széken ülve lehet elvégezni a kalapálást, elsősorban Nyugat-Magyarországon és a nemzetiségek (elsősorban németek) körében.
A kasza megfenését kaszakővel végzik, melyet a kaszás a derekára erősített és vízzel telt tokmányban (fenőkőtartó, fentok) tart. A fenőkövet a Kárpát-medence hegyvidékén bányászták vagy patakból szedték. Megkülönböztették kemény és lágy változatát, és a kaszapenge minőségéhez a megfelelőt alkalmazták. Vándorkereskedők, „sonkolyos tótok” hozták és cserélték többnyire élelemért, és mint nevükből kitetszik, méhviaszért. A század elejétől műkőből is készítették. A tokmányt tehénszarvból alakították, míg máshol fából faragták és gazdagon díszítették; a bádogból készült formák csak az első világháború után kezdtek elterjedni.
A kaszakövet, a tokmányt, a kalapácsot, az üllőt tarisznyában tartották, melyhez még a kaszakarika (örv) és faékek járultak. Az örvvel rakták fel a kaszát a nyélre, a rögzítést ékek segítségével feszítették ki.
A rendre vágó kötetlen kaszás aratás lényege az, hogy a gabonát éppúgy rendre vágták, akárcsak a szénát, összegyűjtve vontatókba rakták és a szérűnek kijelölt helyre vontatták. A munkához háromágú, hasított ágú ún. magyar villát használtak, melyet csak a 19. században kezdett a toldott ágú, a tót, más néven német villa kiszorítani. Ennek két szélső ágát a nyélhez erősítették (Balassa I. 1949a). Mindezek egyben a szénamunka szerszámaiként is szolgáltak. Ez a módszer legtovább az Alföldön, annak is dél-tiszántúli részén maradt meg; egészen az 1950-es évekig elsősorban az árpát vágták ezzel a módszerrel (MNA 30–34. térkép).
A rendre vágó-kévéző aratás az előbbivel megegyezik abban, hogy rendre vágták a gabonát, de a rendeket a marokverők gereblyével vagy villával kéve nagyságú csomókba húzták össze, majd a kévéket összekötötték.
A rávágó-kévéző kaszás aratásban a kaszás a még álló gabonához dönti a levágott szálakat, azokat a marokszedő sarló vagy fakampó segítségével összegyűjti és az előre lefektetett kötélre helyezi; ezt a kaszás vagy a kévekötő – helyenként kévekötőfával – összeköti (Selmeczi Kovács A. 1977; 1979).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir