KERTI NÖVÉNYTERMESZTÉS – KERTÉSZKEDÉS

Full text search

KERTI NÖVÉNYTERMESZTÉS – KERTÉSZKEDÉS
A parasztgazdaságokat – minél inkább önellátásra törekszenek, annál inkább – a növénytermesztésük sokoldalúságával, a saját háztartásban hasznosítható, s ezért termelt növények fajtagazdagságával lehet a legszemléletesebben bemutatni. Termőföldjének nagyobb részét az élelemtömeg előállítása miatt kulcsszerepű gabonafélékkel és kapásnövényekkel szokta ugyan bevetni a parasztgazda, és munkaidejének, munkaerejének, szakértelmének nagyobb hányadát is az ilyen növények gondozására, betakarítására, biztonságos elraktározására fordítja, félrevezető lenne azonban, ha a vetésterület és a munkaráfordítás arányaiból kiindulva jelentéktelennek, mellékesnek tekintenénk az összes többi, külön-külön csekély mennyiségű növényfélét. 463Hiszen az önellátásra jellemző „éppen annyi, amennyi szükséges” paraszti életfelfogást is szeretnénk értelmezni, amikor a gazdálkodásról képet alkotunk. Ehhez pedig hozzátartozik a csekély mennyiségekből, de minőségi sokféleségből összeadódó eszményi teljesség bemutatása is.
A sokféle termesztett és felhasznált növény jelentőségét persze nemcsak azért hangsúlyozzuk, mert az ezekkel kapcsolatos hagyományos ismeretek nélkül hiányos és egyoldalú lenne a parasztokról alkotott képünk. Azért is, mert éppen ezeknek a speciális termelési tapasztalatoknak a birtokában tudta meghaladni a parasztgazdaságok jelentős hányada a „növénytermesztő mindenes” szintet: fejleszthette ki a piac iránt érzékeny, szakosított termelést. Eleinte parasztos mentalitással vállalkoztak egy-egy falu gazdálkodói valamelyik növényből a saját igényt meghaladó mennyiség megtermelésére, miközben követték az önellátás eszményét is. Hovatovább azonban az árutermelés olyan szintjére jutottak el az egyetlen növényre szakosodottak, bekapcsolódván a kapitalisztikus termelés rendszerébe, mely már a parasztlétből való kitörésként: a parasztos eszmények tagadásaként értelmezhető.
A ház körüli kiskertekben, a faluhatár valamelyik részén ilyen célra osztott aprócska parcellákon, a szőlős-gyümölcsös kertekben vagy a más növényekkel beültetett szántóföld „köztesnövényeként” termelt sokféle veteménynek (főzelék- és zöldségfélének, fűszernövénynek, gyömölcsnek) a bemutatása tehát – az elmondottakból következik – eleve nem jelentheti a termelési-feldolgozási módszerek egyszerű leírását. Feltételezi a paraszti léttel és mentalitással kapcsolatos kutatói véleményformálás módosulásainak nyomon követését is, mert csak így világítható meg az önellátó, illetve a piacra figyelő kertészkedés lényegi különbsége, de egygyökerűsége.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir