MUNKASZERVEZET ÉS TECHNIKAI FELKÉSZÜLTSÉG
MUNKASZERVEZET ÉS TECHNIKAI FELKÉSZÜLTSÉG
Nem abban az értelemben voltak persze másodlagosak ezek a növények, hogy elhanyagolták a kertészkedést: nem fordítottak gondot a konyhára valók megtermelésére. Nem az elhanyagolásnak, inkább a nagyobb törődésnek a kifejezője, hogy a kert a legjobb talajú határrészen volt, s akkor is megtrágyázták, ha a szántót nem, a munkálására pedig relatíve a legtöbb időt és energiát fordították. Csakhogy ezzel a gondoskodással, törődéssel nem a gazdálkodást irányító, szervező gazdát, hanem a gazdaasszonyt lehet jellemezni! A nemek közötti munkamegosztás értelmében ugyanis a kerti veteményekkel kapcsolatos tennivalók a család nőtagjaira hárultak, így a kerttel kapcsolatos döntések is az alárendelt helyzetű asszony hatáskörébe tartoztak. Mivel a konyhára szükséges mennyiségeket úgyis az ő kötelessége volt számon tartani, s úgyis a háztartási teendőivel kellett egyeztetnie a kertészkedést, eleve nem lehetett vitás az illetékessége, ám folyamatosan alkalmazkodnia kellett férje „fontosabb” döntéseihez. Ha a férfiak olykor részt vettek is a nehezebb kerti munkákban (például az ásásban), a kert egésze – különösen az „önmagáért való szépséget” megjelenítő virágok a ház előtti, ház melletti kiskertben – az asszonyi-leányi gondosságról, szépérzékről közvetített a faluközösségnek szóló „üzenetet”. (A nők kertműveléséről és a virágos kiskertekről lásd Sófalviné Tamás M. 1985; Zakariás E. 1995; Szabó A.–Péntek J. 1980; Madar I. 1997).
Az asszonyi illetékesség együtt járt a kertművelés alacsonyabb presztízsével: a családfő-gazda nehéz testi munkáját, folytonos erőfeszítését kívánó szántógazdálkodás és a kertben való „asszonyi pepecselés” értékminősítő szembeállításával (vö. Fél E.–Hofer T. 1997: 146–147). Ezért nem kapott a kertészkedés ismeretanyaga rangja szerinti megbecsülést. Az „asszonyi szerep” viszont abban is jól kifejeződik, hogy a zöldségfélék árunövénnyé fejlesztésében meghatározó, olykor kizárólagos szerep jutott a nők kezdeményezőkészségének és munkájának. Az első világháború éveiben íródott jellemkép-sorozat egyik darabja, mely Nagykőrös legfontosabb árunövényének, az uborkának a termesztését ismerteti, például azt hangsúlyozza, hogy az évente vasúton elszállított közel 100 000 métermázsányi uborkát szinte teljes egészében a 471100 négyszögöles haszonbéres parcellákon (porciókon) vállalkozó uborkás asszonyok termelték meg (Magyar K. é. n.: 75–95).
A kertművelés eszközanyaga és technikája nagyjából-egészében azonos a kapásnövényekével. Csak egyes veteményeknél, illetve néhány termesztési vagy raktározási és tartósítási munkafázisnál alakultak ki speciális eszközök és eljárások. Ezek között is több az olyan, amely régiesebb földművelő technika elemeinek egyszerű adaptálása. Olyan eszköz vagy eljárás tehát, mely eredetileg általános jellemzője volt a földművelésnek, de a kertművelésben – változatlan formában vagy az új szükséglethez hozzáigazítva – szinte napjainkig megőrződött. Annyira megfelelőnek bizonyult, hogy az adott munka elvégzésére nem is volt alternatívája (vö. Takács L. 1974: 122).
A kerti talajművelésnek nem az eke, hanem az ásó volt – s maradt máig – az elsődleges eszköze. Nem kizárólagos eszköze természetesen: nagyobb területet, s ha nem jelentettek akadályt a fák, a szőlőtőkék és különösen, ha a piacra termelés vált meghatározóvá, a kertföldet is szánthatták. A vas élű faásó, melyet középkori faluásatások emlékanyagából is ismerünk, szórványosan – főképp a Kárpát-medence peremterületein – a 20. századig használatban maradt. Ennek célszerűen továbbfejlesztett változata az általánosan elterjedt, köpűsen nyélre erősített vasásó. A mélyebb talajforgatást s a könnyebb munkavégzést a nyélre és a pengére támaszkodó vaspánt segítheti: a pántra rátaposva jobban a földbe lehet mélyíteni. Ásással porhanyósabb vetőágyat tudnak készíteni, ami vitathatatlan előny a sokkalta nagyobb teljesítményt biztosító ekés műveléssel szemben (Balassa I. 1994b; az ásó formájára és funkciójára lásd még Katona I. 1963). Ezt az előnyt hangsúlyozva nemcsak akkor ásóztak a kertművelők, ha megoldhatatlan volt a szántás. Makón például évtizedekkel az árutermelés kiszélesedése után – azaz a 19. század végéig, egyesek az első világháborúig – ásták, nem szántották a hagymaföldet, azt tartván, hogy „a talajt nem szabad lóval taposni” (Tóth F. 1998b: 76).
A rögtörés és a magtakarás eszköze sem az állatokkal vontatott borona, hanem a kisméretű kéziszerszám, a gereblye volt. Az ásás és a gereblyézés, illetve a szántás és a boronálás, fogasolás egymást feltételező-kiegészítő munkaműveletek. A több funk-ciójú gereblyének a 19–20. században már a szénagyűjtésben és a kötetlen kezeléssel megoldott gabonaaratásban volt nagyobb a jelentősége. Valószínű, hogy eredetileg a gereblye talajegyengető szerepe az elsődleges, csak a borona általános elterjedése után szorult vissza a kertekbe. A gereblye használata utóbb a forma és a funkció differenciálódását is előidézte: a vasfejű gereblyéket használták talajegyengetésre, a szénamunka jellemző eszközei viszont a fa fejű gereblyék maradtak (Paládi Kovács A.–Kósa L. 1979: 279–282).
A vetőgépek 19. század végi–20. század eleji terjedése a gabonaféléknél sem szorította ki teljesen a kézzel vetést, a kapások esetében pedig inkább csak kísérleteztek, hogy egyszerű vetőmag-adagoló szerkezetekkel könnyítsék, gyorsítsák a vetést. A kerti veteményeknél a kézi vetés napjainkig kizárólagos maradt. A különböző vetési módok – s ezek között igen archaikus megoldások – egymás mellett léteztek, akár ugyanabban a gazdaságban is. Az apró magvak (mák, répa stb.) esetében a szórva vetés, a magok gereblyével való betakarása, s a kikelés utáni ritkítás is, a magoknak kapával húzott egyenes árkocskákba szórása és betakarása – azaz a sorba 472vetés – is jellemző módszer volt. A hüvelyeseket, ha köztes növényként termelték, ugyanúgy pergették a barázdába, mint a kukoricát. Dobálták a sarkukkal fúrt vagy kapával vágott fészkekbe is a vetőmagvakat, s az apró magvakhoz hasonlóan szórva is vetették, vagy kapával sort húztak (Kósa L.–Diószegi V. 1982: 546–548).
A veteményezésnél, különösen pedig az előnevelt palánták kiültetésénél nélkülözhetetlenek az ültetőfák és palántázófák. Ezek az eszközök a földműveléssel egyidősek, tehát eszközkészletünk legarchaikusabb rétegéhez tartoznak. Az ültetéshez (cuca) vagy palántálásához (palántaültető, palántázó bot) hozzáigazított formaváltozatok – az egyik végén hegyes bot, illetve az ezt utánzó fémeszköz megannyi variánsa – azonban egyszersmind a folyamatos változékonyság bizonyítékai is. Nem „meg-őrzött archaikumok” tehát, sőt – mint Takács Lajos megállapította (1963: 368) – „némelykor egy-egy ilyen eszköz egy adott közösségen belül teljesen új fejlemény, amelynek útja, alakulása is nyomon követhető”.
A gyomirtó és talajlazító kapák mind a kapásnövények, mind a kerti vetemények gondozásának legfontosabb eszközei. A sokféle formaváltozat 18–20. századi fejlemény: a középkori régészeti leletek tanúsága szerint akkor még sokkal kevesebb volt a kapák közt a formai különbség. A kapaváltozatok részben a talajadottságokhoz, részben a növények talajművelési igényéhez való igazodás eredményei. E formai és funkcionális differenciálódás közben alakultak ki a kukorica, a burgonya művelésekor használtakhoz képest jóval kisebb répa-, hagyma-, virág- stb. kapák: a kertészkedők speciális kéziszerszámai. Mellettük használták persze a kertekben a kapásnövények művelésére szolgáló kapákat is. (A kukorica- és burgonyaművelő kapák táji változataira lásd Szolnoky L. 1987.)
A magtermésű kerti növények szemnyerési módja szintén régiesebb maradt a gabonafélékénél. A babot vagy borsót a gépi cséplés általánossá válása után, és azokon a vidékeken is, ahol nyomtatták a gabonát, kézicséppel vagy egyszerű bottal, vasvillával verték ki a hüvelyekből. A vetőmagnak szánt bugákból, fürtökből pedig még egyszerűbb eljárással távolították el a picinyke magvakat: kézzel dörzsölték ki vagy lábbal tiporták (Bellon T. 1984: 568. – Kecel; Ikvai N. 1985: 268–269. – Tápió mente).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
