Egyéb nyári munkák

Full text search

Egyéb nyári munkák
A karózáson és a kötözésen kívül a szőlők nyári munkái között volt néhány olyan hajtásgondozási munka, amit nem minden vidéken végeztek el. Ezek közé tartozott elsősorban a választás vagy irtás, melynek során azokat a friss zöld hajtásokat, amelyeken nem mutatkozott termés, és a következő évi metszésnél sem volt rá szükség, tőből kitördelték. Az utóbbi száz évben, főként a Dunántúl keleti felében gyakorolt eljárás volt. Korábban szélesebb körben alkalmazták (Nógrád megyéből, Sopron vidékéről, az aradi Hegyaljáról vannak erre adataink). A 19–20. század fordulóján végbement fajtaváltás óta csak néhány, jellegzetesen sok apró hajtást nevelő fajtát szoktak választani a szőlősgazdák, például a rizlingféléket. Tolnában és Baranyában viszont, ahol legtovább maradt uralkodó a kadarka és vele a kopasz fejmetszés, a hajtások válogatása vagy amint Szekszárd környékén mondják: gyomlálása a 20. század közepéig fontos része volt a szőlőmunkáknak. A szőlősgazdák csaknem egyenértékűnek tartják a metszéssel.
A második kötözés idejére már legtöbbször jól főnyőtt a szőlő fája. Miután a kötöző felkötözte, bekötötte a tőkét, a kezében levő kaszakéssel vagy görbe késsel a karó 568vége, vagy a kötés felett marokra fogott vesszőket elmetszette. Sopronban és a karikás művelést folytató kelet-magyarországi részeken ez a művelet a harmadik kötözés idejére esett. Ezt a munkát tetejezésnek, högyelésnek vagy vástolásnak nevezték. 19. századi feljegyzésekből tudjuk, hogy a szőlőművelés vidékenként jellemző mozzanata volt az, hogy milyen magasságban kurtították be a vesszőket. Legalacsonyabbra törték Kecskemét és Eger környékén, ahol a megmaradt vessző hossza mindössze 50–60 cm volt. Tokaj-Hegyalján 80–100 cm körülire, Buda környékén 120–150 cm hosszúságúra, a karikás művelést folytató vidékeken pedig többnyire embermagasságúra, sőt esetleg még ennél is magasabbra hagyták meg a vessző végét. Általában az utolsó kötözés alkalmával szokták a tőkenyakból előtörő sustyákat, valamint a levelek tövéből növő kacsokat (hónaljhajtások) kitördelni. Az előbbi munkát fattyazásnak, az utóbbit kaccsolásnak nevezik.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir