I. Versengés Bethlen Gábor örökségéért.

Full text search

I. Versengés Bethlen Gábor örökségéért.
Alig hogy Bethlen Gábor behúnyta szemét, udvarában nyomban igen magasra szökött fel az egyenetlenség és viszály lángja. Az özvegynek, Brandenburgi Katalinnak unszolására, aki titkon még férje életében a katholikus vallásra tért át, a gyenge és erélytelen Bethlen István kormányzó szintén hozzájárult ahhoz, hogy Kemény János már a fejedelem halála napján Eszterházy nádorhoz, Pázmány érsekhez és a királyhoz Bécsbe küldessék, intézkednének a királyra visszaszállandó hét vármegye átvétele tekintetében, miből kifolyólag Alaghy Menyhért országbíró december közepén Kassán megjelenve, azt a többi városokkal és vármegyékkel együtt átvette Bornemissza János kapitánytól a király nevében.*
Katona, Hist. Crit., XXXI, 367, 432. – Kemény János, Önéletirása, 153.
Ez a dolog sehogysem volt Murtéza budai pasa inyére, aki összhangzásban Bethlen Gábor élete utolsó éveinek intencióival, arra akarta rávenni Bethlen István kormányzót, hogy a hét megyét, vagy legalább az elhunyt fejedelem hódításainak tiszántúli részét ne adja át a császárnak. E szándék alátámasztása céljából Murtéza Papazogli Mohammed egri pasát 400–500 lovassal Debrecenbe küldötte, sőt a többi végbeli pasákat is fegyverre szólította. Miután mind a fejedelemnő, mind a kormányzó attól tartottak, hogy ebből a bécsi udvarral könnyen háborús bonyodalmak keletkezhetnének, Bethlen István kormányzó kérelmére, majd ismételt sürgetésére Murtéza visszavonta fenti rendelkezéseit.*
Kemény János, Önéletirása, Rumynál 153. – Török-Magyarkori Államokmánytár, II, 158. – Óváry, Oklevéltár Bethlen Gábor diplomáciai összeköttetései történetéhez, 784. – Magyar Történelmi Tár, X, 41. és 1884. évf. 480, 694. és 698.
Alig hogy ez a veszedelem elmúlt, új borús fellegek jelentkeztek a gyulafehérvári fejedelmi udvar láthatárán. Brandenburgi Katalinnak és szűkebb környezetének sehogy se tetszett, hogy a kormányzónak felettük ellenőrző hatásköre van. Ennek a szűkebb környezetnek, a katholikus ellenzéknek a feje a fejedelemnő kegyence, a Bécsben nevelkedett, akkor 26 éves Csáky István volt, aki a kegyvesztett Zierotin Dietrich morvaországi protestáns száműzött helyébe lépve, fiatal szerelmesét szinte megigézett rabként kezelte, mert az semmiféle kérése teljesítésének ellenállni nem tudott.
Csáky pedig – mint Angyal írja* – mindenekelőtt „azon volt, hogy megtörje a gyűlölt Bethlen-család hatalmát. Hadakat fogadott a saját s kis részben barátjai pénzén. A fejedelemasszonytól is kapott néhány ezer forintot.* Kegyetlen iróniája volt a sorsnak, hogy abból a féltékenyen őrzött kincsből, melyet Bethlen a nevét viselő dynastia hatalmának megalapítására gyűjtött, özvegye katonákat toborzott a Bethlenek ellen. Különben ez úton Csáky nem boldogult. Barátjai nem támogatták, okosabbnak tartották megbékülni a kormányzóval a fiskális jószágok árán, melyeket másrészt Brandenburgi Katalin is vesztegetett, hogy pártot gyüjtsön magának”.*
Szilágyi–Angyal, Milléniumi történet, VI, 428.
Horváth Mihály, Magyarország történelme, V, 352. erre nézve mondja, hogy Csáky erre a célra Katalintól Bethlen hátrahagyott kincseinek egy részét a Fogarasban őrzött 40.000 aranyat csalta ki.
Deák Farkas, Gróf Csáky István életrajza, 109. – Tört. Tár, 1896. 467. – Ötvös Ágost értekezése a Magyar Akadémiai Értesítő, II. 1861, 178. old.
Csáky mesterkedéseit azzal kezdte, hogy a kormányzó mezei kapitányát, Kovács Pétert, aki hadaival a Csákyval tartó Szunyogh Gáspár kővári kapitány oltalma alatt Kővár vidékén volt elszállásolva, megvesztegette. Bethlen István a fondorlatról tudomást szerezvén, Toldalaghy Mihályt bízta meg, hogy a marosszéki hadakkal az esetleg Erdélybe benyomulni akaró Kovács Pétert az erdélyi határból elűzze, amit az január 9-én Zsibónál eredménnyel végre is hajtott s aztán pártütő Szunyogh Gáspárt is kirekesztette Kővárból. Csákyt ez annyira megijesztette, hogy gyorsan Almásra futott, de csak azért, hogy ott tovább gyüjtse a hadakat, melyekkel a fejedelemnővel egyetértve, a kormányzót az 1630 január 25-ikére Gyulafehérvárra hírdetett országgyűlésen, mely napon egyébként Bethlen Gábor temetése is végbe volt menendő megbuktatni szándékozott.* Emellett Csáky – mint Horváth mondja (id. m. V, 352.) – két kártyával játszék. Míg egyfelől a fejedelemasszonyt biztatta, hogy őt tartja meg a fejedelemségben, másfelől Prépostváry Zsigmondot, – kit a nádor s kassai főkapitány is feltolni óhajta a fejedelmi székbe, – hitegeté megválasztásával, a kettő között pedig magát akarta megválasztatni”. Csakhogy Bethlen István erről is tudomást szerzett s így a szándékolt puccsot megelőzni akarván, az ország rendeit nyomban összehívta Gyulafehérvárra, akik január 15-én a következő megszorító feltételek alatt mutatták be hódolatukat a fejedelemasszonynak: fejedelmükül csak addig ismerik el, amíg boldogult uruk nevét viseli s ez alatt Fogarast, Munkácsot és Tokajt bírja özvegyi bér gyanánt; a neki adott jogot más fejedelemre át ne ruházza s a fölött alkuba senkivel se bocsátkozzék; a kormányzás Bethlen Istvánt és a melléje rendelt 12 tanácsost illeti, akiknek tudta nélkül a fejedelemasszony a közügyekben semmit sem végezhet, követségeket nem fogadhat, a közjövedelmek felett nem rendelkezhetik; idegen a tanácsban nem foglalhat helyet és se kapitányságot, se más tisztséget nem viselhet; idegen katonaságot a várakban nem helyezhet el; Bethlen István halála esetén az új kormányzót a tanács választja meg; a négy bevett vallás szabadsága és kiváltságai csorbulást ne szenvedjenek; épígy az úri és nemesi rendnek, a székely és szász nemzetnek jogai és kiváltságai sem; a fejedelemnő igéretet tesz, hogy a Portától nem szakad el s hogy azon esetre, ha a közbéke s a tartomány nyugalma ezt szükségessé tenné, úgy a fejedelemasszony lemond a fejedelemségről és kiköltözik Erdélyből.*
Szalárdy János, Siralmas magyar krónika, 66. – Kemény János, Önéletirása, 160. – Toldalaghy emlékirata, gróf Mikó Imre, Erd. Tört. Adatok, I, 240.
Constitut. Adprobatae et Compil, az 1630. évre. Katonánál id. m. XXXI, 423.
Mindezek a dolgok nagyon megviselték és elrémítették Brandenburgi Katalint. „A gyönge elméjű s állhatatlan lelkű asszony idegrendszere – írja Angyal id. m. VI. 428. old. – megsínylette a sok izgalmat. Valami súlyos betegség is gyötörte, melynek természetéről sokat fecsegtek az emberek titokban. Schulitz, vagy Scultetus Weikhard, Bethlen Gábor volt udvari orvosa, gyógyította a beteg fejedelemasszonyt, és rémülve látta, hogy betegének lelki orvosságra is szüksége van. Segítségül hívta a papokat, Gelei Istvánt és Alstedet. Az orvos és papok meg voltak győződve, hogy Brandenburgi Katalint az ördög szállotta meg. A beteg istentelenül szitkozódott s látta a fenyegető sátán borzasztó arcát. Alsted, Gelei és Schulitz imádkoztak és zsoltárokat énekeltek, hogy elűzzék az ördögöt. Huszonnyolc óráig küzdött a beteg a sötétség fejedelmével; végre csillapultak idegei s ekkor kijelentette, hogy elhagyta az igaz hitet, de bánja bűnét s visszatér ősi hitéhez”.*
Schulitz jelentése: Tört. Tár, 1883, 253. – Gelei Katona levele: Tört. Tár, 1896, 458. – Knesebeck jegyzete u. o. 475. – Kemény id. m. 173.
Most aztán néhány napra helyreállt a béke a kormányzó és a fejedelemasszony között, de már a január 25-iki országgyűlésen kitűnt, hogy a rendek többsége már megunta a Bethlen-féle erőskezű kormányrendszert és sóvárogva visszakívánta ama köztársasági formát, mely kevesebb áldozatot követelt tőlük s nagyobb tért engedett az egyéni nagyravágyás érvényesülésének.* Ilyenformán állandó békére és nyugalomra számítani nem lehetett és az áskálódások az egész vonalon tovább folytak. Június elején kitudódott, hogy a fejedelemasszony újra pénzt adott Csákynak, akit egyszersmind munkácsi és tokaji uradalmának gondviselőjévé is kinevezett. Bethlen István ezt magára nézve sérelmesnek és veszedelmesnek itélvén, rávette Katalint, hogy július 10-ikére rendkívüli országgyűlést hívjon össze Meggyesre. Itt a két fél majdnem fegyveres kézzel támadt egymásra, amidőn Toldalaghy és Borsos közbenjárására végre mégis annyira helyre állott a nyugalom, hogy a rendek megkezdhették a tanácskozást. Az országgyűlés most újból szabályozta a kormányzónak és a fejedelemasszonynak egymáshoz való viszonyát és hatáskörét, amivel azonban Katalin legkevésbbé sem volt megelégedve, mert az egyik törvénycikk szerint neki erdélyi és magyarországi magánjövedelmét közcélokra a kincstárnak kellett kiszolgáltatnia s másrészt a fejedelmi tanács július 16-iki határozata Csákyt kitiltotta a fejedelmi udvarból és egyszersmind figyelmeztette, hogy ne merészeljen fegyveres kisérettel az országgyűlésen megjelenni.*
Tört. Tár, 1882, 255. és 1896, 467. – Szilágyi bevezetése az Erd. Országgyűlési Emlékek IX-hez 25–31.
Deák Farkas id. m. 243. – Szalárdy id. m. 67. – Kemény János id. m. 186. – Ötvös Ágost értekezése, id. h. 190. – Krauss, Siebenbürgische Chronik, 86.
Csáky tényleg elhagyta Erdélyt, de a nyugalom a kormányzó és a fejedelemasszony között még sem állott helyre, mert utóbbit most már a bécsi udvar kezdte mindjobban bátorítani és ösztönözni, hogy a kormányzót lerázza a nyakáról. Látván a nemzet többségének idegenkedését Katalinnal és szűkebb környezetével szemben, most már az a terv merült fel, hogy Prépostváry Zsigmondot ültetik a fejedelmi trónra. Megegyeztek tehát Bornemissza János kassai kapitánnyal, hogy mintha csak a kállai és szatmári végházak látogatására menne, közeledjék Prépostváryval a határszélekhez s onnan vett értesítésre Szamosujvárra menjen, ahova a fejedelemasszony augusztus 28-ikára a rendeket és a kormányzót is oly szándékkal hivatta meg, hogy ha utóbbi a Prépostváry-féle tervet ellenezné, akkor őt egyszerűen elteszik láb alól.
Ámde Bethlen István ezt is még idejekorán megtudta és e miatt már augusztus 4-én panaszt emelt Eszterházy Miklós nádornál, tudatván vele, hogy Bornemissza támadásának elhárítása céljából felhívta a budai pasát, tartsa készen hadait és hogy ő maga is az erdélyi hadakkal elszántan száll majd szembe a támadóval.* Ehhez képest mind fiának, ifj. Bethlen István váradi kapitánynak, mind vejének, Zólyomy Dávidnak meghagyta, hogy Bornemisszát, ha az a határokat tényleg átlépné, támadják meg. Ámde a heves ifjak be sem várták, hogy az ellenség a határt átlépje, hanem eléje menve, Tokaj közelében megtámadták és visszaverték Bornemissza mintegy 3000 főből álló hadát.* Ennek megtörténte fölött a kormányzó és az országtanács nyomban sajnálkozását fejezte ki a nádor előtt, kijelentvén, hogy a dolog tudtukon kívül és akaratuk ellen történt, miért is nagyon sajnálnák, ha a nádor ezt fegyverrel akarná megtorolni.*
Bethlen István 1630 augusztus 4-iki levele a kismartoni levéltárban.
Kemény id. m. 190. – Toldalaghay emlékirata id. h. 241. – Horváth Mihály id. m. V, 354. Szilágyi Sándor, I. Rákóczy György 1593–1648, 156.
A kormányzó és az országtanács 1630. aug. 7-én kelt levelei a kismartoni levéltárban.
E veszélyes és kétes állapotoknak véget vetendők, a kormányzó és az országtanács elhatározták, hogy Kolozsvárra országgyűlést hírdetnek s azon a fejedelemasszonyt lemondásra bírván, új fejedelmet választatnak.
Bethlen István kétségkívül maga vágyott a fejedelemségre, de a meggyesi gyűlésen szerzett tapasztalatok után nem igen volt reménye arra, hogy a rendek többségének szavazatát megnyerje. Nehogy azonban a kormányzói méltóság az ellenpárt kezébe kerüljön, István fia és veje által Rákóczy Györgyöt szólította fel, tenne most már komoly lépéseket a fejedelemség elnyerésére.
Közben az országgyűlés megnyílt és miután a fejedelemasszony szeptember 28-án heves vitatkozás és ellentmondás után a fejedelemségről lemondott, Bethlen István mégis magát választatta meg fejedelemmé, de mindjárt hozzátette, hogy ha az általa felbíztatott Rákóczy tartana igényt a fejedelmi méltóságra, ő hajlandó lesz azt neki jó feltétel alatt átengedni. Ez az engedékenység annál indokoltabb volt, mert most már ifj. Bethlen István és Zólyomy Dávid, vagyis a fejedelem fia és veje is nyiltan Rákóczy mellett foglaltak állást. Ehhez képest Bethlen István és Rákóczy György között megindultak a tárgyalások és október 23-án egy Topa nevű falunál egyezségre került köztük a dolog. Abban állapodtak meg, hogy december 1-ig, mely időpontig új fejedelemválasztó gyűlés tartandó, fegyverszünet legyen. Bethlen megigérte, hogy e gyűlésen feloldja híveit a neki tartozó hűség és engedelmesség fogadalma alól s nekik az új választásnál szabad kezet enged. Ennek fejében Rákóczy őt atyjának fogadja, Fogaras kiváltásában segíti és Huszt várának birtokában nem háborgatja.
„Bethlen – írja Angyal id. m. VI, 432. old. – november 26-ikára Segesvárra hívta össze a fejedelemválasztó országgyűlést. Időközben igérete ellenére mindent elkövetett Rákóczy megbuktatására. Hatni akart a törökre, de fia s veje már korán megnyerték a budai pasát Rákóczy ügyének. Rákóczy igért és költött. Brandenburgi Katalin is pártját fogta, mert örült, hogy a kormányzón bosszúját töltheti. Követe, Kemény János volt az első, ki december elején a segesvári gyűlésen Bethlen István példáját követve Rákóczyra szavazott. A nagy többség a két lemondott fejedelem után indult.”* Elsőnek ugyanis Bethlen István s utána Katalin is Rákóczyra adta le szavazatát.
Szilágyi Sándor, A Rákóczyak kora Erdélyben – Illésházy Gáspár emlékirata, Tört. Tár, 1891, 559. – Szilágyi Sándor, I. Rákóczy György, 163–181.
Érdekes megemlíteni, hogy a gyűlésre Ali arnauta két fermánt is hozott magával; az egyikben a szultán meghagyja a rendeknek, hogy Rákóczyt, a másikban, hogy Bethlen Istvánt válasszák meg fejedelemmé. Hogy melyik fermán kerüljön felolvasásra, annak eldöntése Katalinra volt bízva.*
Kemény János id. m. 202.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages