1. Endre meggyilkoltatása.

Full text search

1. Endre meggyilkoltatása.
Endre helyzete anyjának Nápolyból való eltávozása után napról-napra rosszabbra fordult és főleg neje, Johanna fáradozott leginkább azon, hogy férjét meg ne koronázzák királlyá, mert a hatalomhajhászó asszony az országot egymaga akarta kormányozni.
De nemcsak ez, hanem más udvari cselszövények is mind kiállhatatlanabbá tették a helyzetet. Özvegy Valois Katalin, Róbert, Fülöp és Lajos tarantói hercegek édesanyja, mindenáron arra törekedett, hogy Johannát férjétől elidegenítse, ez utóbbit alkalomadtán láb alól eltegye, s aztán Johanna kezét és a trónt fiai egyikének megszerezze. Egy másik özvegyasszony, Ágnes, Károly, Lajos és Róbert durazzói hercegek anyja, viszont azon mesterkedett, hogy ha nem is Johannát, akkor legalább annak nővérét, Máriát, a végrendelet szerinti második örököst, kaparintsa meg fia számára, akit különben Valois Katalin Lajos fiának szánt, hogy a trónt mindenáron és a legmesszebbmenőleg a maga családjának biztosítsa. Ágnes durazzói hercegnének fivére, Talleyrand bíboros útján a házassági diszpenzációt a pápától kieszközölvén, hogy a Tarantóiakat kijátssza, rábírta Károly fiát, hogy Máriát szöktesse meg és így az egész udvart fait accompli elé állítsa. Így is történt és Károly herceg másnap Máriát törvényes feleségének nyilvánította. Ez nagy tűszúrás volt a Tarantóiak számára, mert e házasság révén a Durazzóiak, náluknál közelebb jutottak a trónhoz.
De ezzel a botránynak még nem lett vége. A könnyűvérű Johanna királynő Róbert király természetes fiának, Artus Károly kincstartójának Bertrand nevű fiával tiltott szerelmi viszonyt kötött és ez hamarosan annyira köztudomásúvá vált, hogy Endre is tudomást szerzett róla. De ő eleinte ezt a megaláztatást is bölcs mérséklettel tűrte, de mikor a pápa, Lajos király sürgetésére, végre mégis kitűzte a nápolyi királlyá leendő koronáztatásának napját, erről Endre 1345 nyarán biztos hírt vevén, ha nem is nyiltan, de félre nem magyarázható jelekkel tudomására hozta mindazoknak, akiket illetett, hogy türelme véget ért és hogy bosszút készül venni mindazokon, akik életét annyira megkeserítették. Ez a minden esetre meggondolatlan tett abban nyilvánult meg, hogy a herceg az egyik udvari torna alkalmával oly zászlóval jelent meg, amelyen a királyi címer alatt egy-egy bárd és hurok volt látható. Ez az ízetlen tréfa, ha ugyan annak lehet nevezni; vesztét okozta a szerencsétlen ifjúnak. Mindazok, kezdve Johanna királynőn, akik a fenti szimbolikus jeleket magukra vonatkoztatták, összebújtak és Endre herceg vesztét határozták el. Megállapodásuk szerint Johanna férjét vadászatra Aversába csalta. Szeptember 17-én vadászat és vacsora után a mitsem sejtő Endre nejével az aversai kastélyban, amelynek egyik része klastromul szolgált, nyugovóra tért, de már éjfél után egy óra tájban Endrét erős kopogás után egy ismerős hang sürgős ügy megbeszélése végett a mellékterembe hívta. A gyanútlan ifjú, felkelvén neje mellől, rövid hálóköntöst öltvén magára, hajadon fővel fegyvertelenül kiment a mellékterembe, ahol a gaz árulók rögtön rárohantak, földre teperték és fojtogatni kezdték, babonásan azt hívén, hogy vas, vagy méreg nem fog rajta, mert ez ellen megvédi az anyjától kapott gyűrű. Endre erélyesen védekezett és tépett hajjal, összekarmolt arccal kétségbeesetten kiabálva, kiszabadította magát a gonosztevők karmai közül és hálószobája felé igyekezett, ahol fegyverei voltak. Ámde közben gonosz jegyzője, Milazzo Miklós, az összes ajtókat bezárta s így Endre semerre se tudott kimenekülni. Ekkor a gonoszok leggonoszabbja, Artus Károly fia Bertrand újból ráveti magát, majd a többiek is nekibátorodva szintén rárohannak, a földre tiporják s hurkot csavarva nyaka köré, a kertbe nyiló erkélyre cipelik, amelynek ablakfájára felakasztották s aztán a kertbe dobták.*
Giannone Pietro, Storia civile del regno di Napoli, III. 220.
A nagy zajra Endre dajkája, Izolda, aki a herceget mindenüvé elkísérte, s aki egy távolabb fekvő szobában töltötte az éjszakát, szintén felriadt s Endre jajveszékelését hallván, nagy lármát csap, felveri a cselédséget és az épület másik szárnyában lakó szerzeteseket, akik aztán megtalálják a hullát a kertben. Izolda közben a királyi hálóterem ajtajához fut, ott Endre nevét kiáltozza, de bár Johanna benn volt, onnan semmi választ nem kapott. Utóbbi reggelig ágyban maradva, akkor felkelt, felöltözött s anélkül, hogy férje hült tetemét megtekintette volna, a krónika szerint könytelenül és sietve távozott a klastromból. Épígy elmenekültek a szörnyű tett elkövetése után a gyilkosok is anélkül, hogy valaki felismerte volna őket.
Durazzói Károly, aki mindig jó barátságot színlelt Endre iránt, másnap megjelent Aversában s a halottat Nápolyba vitette. Miután azonban azzal az udvar részéről senki sem törődött, két nap letelte után az egyik kanonok gondoskodott eltemetéséről. Johanna néhány napig gyászt színlelt ugyan, de aztán csakhamar nekiadta magát a víg, könnyű és ledér életnek.
Az iszonyú gaztett nemcsak Nápolyban, hanem egész Olaszországban közmegbotránkozást keltett, sőt nemsokára Európa összes udvarai követelték a bűnösök kiderítését és példás megbüntetését. Közben Durazzói Károly igen különös szerepet kezdett játszani. Ő maga is haragudott Johannára, mert ez nem akart beleegyezni, hogy ő mint Mária férje calabriai herceggé kineveztessék, amit most azzal akart megbosszulni, hogy Johannára nyiltan rásütötte az elkövetett gyilkosságban való bünrészesség gyanúját s azt Lajos királynak is megírván, fölhívta őt, jöjjön el és foglalja el Nápolyt, aminél ő és elvbarátai készséggel segítségére lesznek. Sőt még ennél is tovább ment, vizsgálatot indított a gyilkosság ügyében, aminek az lett az eredménye, hogy az alárendeltebb szerepkörrel bíró tettesek és cinkostársak közül néhányan kínos vallatás után kivégeztettek.*
Thúróczy, III. 4., Dominic. de Gravina, Chron. de rebus in Apulia gestis 558. – Anonymus de Obsid. Jadr. Schwandertnél III., 680. – Chron. Estense, Muratorinál XV.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT