BEVEZETÉS A KRÓNIKÁK, EZDRÁS ÉS NEHEMIÁS KÖNYVEIHEZ

Full text search

BEVEZETÉS A KRÓNIKÁK, EZDRÁS ÉS NEHEMIÁS KÖNYVEIHEZ
Az Ószövetség történeti könyvei között van egy másik csoport, amely nagy részben megismétli, de tovább is folytatja a „deuteronomikus” történelmet, amely Józsuétól a Királyok könyvének a végéig terjedt. Ezek a Krónikák, Ezdrás és Nehemiás könyvei. A Krónikák két könyve eredetileg egy mű volt, és Ezdrás és Nehemiás könyve is hozzátartozott. Egy szerző művének tekinthetők. Egyezik a stílusuk, ugyanazok a gondolatok szerepelnek bennük és Ezdrás 1. fejezete megismétli azokat a szavakat, melyekkel a 2Krón 36 zárul. Mindez a szerkesztés egységét bizonyítja.
 
A Krónikák két könyve (a héber elnevezés után a görög Biblia és a Vulgáta „Paralipomenon”-nak nevezi őket, ami annyit jelent, mint „elhagyott dolgok”, s arra utalna, hogy pótlást ad) a fogság utáni zsidóság alkotása. Tehát olyan korban keletkezett, amikor a nép meg volt fosztva politikai függetlenségétől, mégis bizonyos autonómiában élt, melyet elismertek a Kelet urai. Papok irányították életét vallásos törvényeik szerint. A templom és szertartásai álltak a nemzeti élet központjában. Ezt a legalista és rituális keretet a személyes jámborság, a bölcsességi irodalom tanai, a dicső múlt emlékei és hibái, valamint a próféták ígéreteiben való bizalom tette élővé.
A Krónikák szerzője valószínűleg jeruzsálemi levita, szorosan ehhez a környezethez tartozott. Ezdrás és Nehemiás kora után írt, de még a Kr. e. 2. sz. kezdete előtt, Sirák fia tőle nyerte ihletését, valószínűleg a Kr. e. 3. században. Nagy érdeklődést mutat a templom iránt. A papság nagy szerephez jut könyvében; nem csupán a papok és leviták - mint a Deuteronomiumban és a Pentateuchusban -, hanem a papság alsóbb osztályai is, a kapusok és énekesek, akik már beolvadtak a leviták közé. A papi megszentelés az áldozati lakomákon való részvétel által kiterjedt a laikusokra is. Ez a szent közösség nem korlátozódik csupán a zsidókra: Izrael országának hitehagyásán túl, amelyről igen keveset szól, úgy látja, hogy a tizenkét törzs egyesül Dávid jogara alatt, és várja a jövőben Izrael minden fiának az egyesülését. A pogányok sincsenek kizárva a templom imájából. „Izrael” az ő számára az egész hívő népet jelenti, amellyel Isten szövetséget kötött, és amellyel a szövetséget megújította Dávid személyében. Dávid uralkodása alatt valósult meg a legjobban minden feltétel az Isten földi országa, a teokrácia számára, Dávid szellemében kell a közösségnek élnie a reform állandó szemmel tartásával. Ez visszatérést jelent a hagyományokhoz. Isten ilyen feltételek mellett ígérte meg gondoskodását és az ígéretek teljesedését.
A Krónikák szerzőjének nagy gondolatai megmagyarázzák munkájának szerkezetét. Az első fejezetek (1Krón 1-9) nemzetségtáblákat hoznak, amelyek hosszasan elidőznek Júda törzsénél, Dávid őseinél, a levitáknál és Jeruzsálem lakóinál. Ez bevezetésül szolgál Dávid történetéhez, amelyet az első könyv végéig tárgyal (10-29). Dávidnak Saullal való küzdelmét kihagyja, ugyanígy kimaradt Batsebával való esete is, a családi drámák és felkelések, de Nátán jövendölése kidomborodik (17). Jelentős helyet foglalnak el a vallási intézmények: a szövetség ládájának átvitele, a jeruzsálemi istentisztelet megszervezése (13 15-16), előkészületek a templom építésére (21-29). Dávid készítette elő a tervet, gyűjtötte egybe a nyersanyagot, részletekbe menően szabályozta a papság működését, de mindennek megvalósítását fiára, Salamonra hagyta. Az ő történetében (2Krón 1-9) a templom építése, a templomszentelési ima és Isten ígérete foglalja el a legnagyobb helyet. A kettészakadástól kezdve a Krónikák szerzője nem foglalkozik mással, csak Júda országával és a dávidi dinasztiával. A királyokat aszerint ítéli meg, hogy hűek vagy hűtlenek a szövetség elvéhez, hogy követik-e Dávid példáját vagy nem (2Krón 10-36). A zavaros időket mindig felváltja a megújulás. Ezek közül a legjelentősebbek Hiszkija és Jozija reformja. Joziját istentelen királyok követték, akik siettették a szerencsétlenséget. A Krónikák könyve befejeződik Jeruzsálem pusztulásával, de a történet, amint mondani szokták, folytatódik Ezdrás és Nehemiás könyveiben.
A könyv írásához a szerző elsősorban a kánoni könyveket használta: a Teremtés és a Számok könyvét a névsorok számára; aztán főképp Sámuel és a Királyok könyvét. Szabadon használta őket, azt választotta ki belőlük, ami megfelelt céljának, hozzáadott és elhagyott. Amellett más forrásokat is említ: Izrael királyainak és Júda királyainak „könyvét”, a Királyok könyveinek egy „midrását”, ennek vagy annak a prófétának „cselekedeteit”. Ezek az írások ismeretlenek előttük, ezért a kritikusok vitatkoznak tartalmukról és egymáshoz való viszonyukról. Végül a Krónikák szerzőjének kellett használnia a szóbeli hagyományokat is, és a fogság előtti időkre vonatkozó visszaemlékezéseket, amelyek aztán összekeveredtek a legújabb emlékekkel.
Mivel a Krónikák írójának olyan forrásai is voltak, amelyeket nem ismerünk, és amelyek hitelre méltóak lehetnek, nincs jogunk, hogy elvileg kételkedjünk azokban a dolgokban, amelyek nem szerepelnek az ismert kánoni könyvekben. Minden esetet külön kell megvizsgálni. Az újabb vizsgálatok több pontban igazolták a Krónikákat olyan esetekben, amelyek előbb kétségesek voltak. De megtörténik, hogy olyan leírást közöl, amely nem fér össze azzal a képpel, amelyet a Sámuel könyve vagy a Királyok könyve vázol fel, vagy tudatosan változtat azokon, amit ezek a könyvek mondanak. Ezt az eljárást - amely elfogadhatatlan lenne egy modern történésznél, akinek az a feladata, hogy elmondja és magyarázza a tények láncolatát - igazolja a szerző szándéka: nem történész, hanem teológus, aki a régi tapasztalatok, mindenekelőtt a dávidi tapasztalatok fényénél „elgondolja” az ideális királyság feltételeit, amelyet a múlt, jelen és jövő szintézisében alkot meg. Dávid korára vetíti vissza az egész kulturális szervezetet, amelyet lát. Elhagyja mindazt, ami kisebbíthetné hősét, aki az eljövendő messiási király előképe. Az új adatokon kívül, amelyek benne találhatók, és amelyeknek értékét bizonyítani lehet, munkája nem annyira a múlt rekonstrukciója, mint inkább korának állapotáról és törekvéseiről bemutatott kép.
Azért teszi ezt, mert kortársai számára ír. Figyelmezteti őket, hogy a nemzet élete az Istenhez való hűségtől függ, és ez a hűség kifejezésre jut a Törvény iránti engedelmességben. Szent közösséggé akarja tenni a népét, hogy ezáltal megvalósuljanak a Dávidnak tett ígéretek. A zsidóságnak Krisztussal egykorú vallásos emberei elvileg ebből a szellemből éltek. Ha elhajoltak tőle, azt nem vették észre. A Krónikák szerzője hangoztatja a lelki javak elsőbbségét, és azt, hogy Isten irányítja a világ minden történését. Ezt különösen olyan korban kell megszívlelni, amikor a profán törekvések vissza akarják szorítani Isten országát.
 
Ezdrás és Nehemiás könyve mintegy folytatja a Krónikák könyvét. A fogság után ötven évvel ott veszi fel a történet fonalát, amikor Cirusz Kr. e. 538-ban kiadja rendeletét, és megengedi a zsidóknak, hogy Jeruzsálembe visszatérjenek, és felépítsék a templomot. A visszatérés azonnal megtörtént, de a templom munkálatai a szamariaiak miatt megszakadtak, és csak I. Dárius alatt folytatódtak. Az építést 515-ben fejezték be. A következő fél évszázadban erőfeszítéseket tesznek Jeruzsálem falainak felépítésére, amit szintén akadályoznak a szamaraiak (Ezd 1-6). Artaxerxesz alatt egy írástudó, Ezdrás, akit a perzsa udvar a zsidó ügyek intézésével bízott meg, egy új karavánnal Jeruzsálembe érkezik. Királyi rendelet van a kezében, mely megengedi, hogy a közösség elfogadja Mózes törvényeit. Keményen kell fellépnie azok ellen a zsidók ellen, akik idegen nőkkel kötöttek házasságot (Ezd 7-10). Aztán Nehemiás, Artaxerxesz pohárnoka a királytól küldetést kap, hogy építtesse fel Jeruzsálem falait. A munkát az ellenség akadályozása ellenére is elvégzik, és a város újra benépesül (Neh 1,1-7,72). Közben Nehemiást kormányzónak nevezik ki. Ezdrás ünnepélyesen felolvassa a Törvényt; megüli a sátoros ünnepeket, a nép beismeri bűneit és ígéretet tesz a Törvény megtartására (Neh 7,72-10,40). Jegyzékek következnek, kiegészítő intézkedések és a falakat megáldják (11,1-13,3). Nehemiás visszatér Perzsiába, de újból visszajön egy második küldetéssel, aminek tartama alatt bizonyos visszáságokat intéz el, amelyek a közösségbe belopóztak.
Az összefoglalásból láthatjuk, hogy a könyvek mennyire fontosak a fogság utáni zsidó újjáéledés történetében. Ezdrás könyvének első fejezetei kiegészítik azokat a tanításokat, amelyeket Aggeus, Zakariás és Malakiás prófétáktól le lehet vonni. A két könyv az egyedüli forrás, amellyel Ezdrás és Nehemiás működésére vonatkozólag rendelkezünk. Írásuk ideje ugyanaz, ami a Krónikák könyvéé, a Kr. e. 3. század. Forrásul felhasználja a korabeli okmányokat, melyeket szó szerint idéz: a visszatértek vagy Jeruzsálem lakóinak a névsora, a perzsa királyok aktái, levelezés az udvarral, beszámoló Ezdrás küldetéséről és Nehemiás igazoló emlékirata.
A források bősége ellenére Ezdrás és Nehemiás könyveinek magyarázata nehézségekkel jár, mert az okmányok sorrendjében zavarok vannak. A bevándorlók névsorát kétszer hozza (Ezd 2 és Neh 7); Ezdrás a 4,6-6,18 részben, amely arámul volt írva, Dárius idejének eseményeit Xerxész és Artaxerxész uralkodása után mondja el, ezért fél évszázaddal későbbre kerültek. Az Ezdrástól és Nehemiástól származó írásokat szétválasztották, azután egybekombinálták őket. A bennük levő pontos adatokat felhasználva, Ezdrás jelentését így kell rekonstruálni: Ezd 7,1-8,36; Neh 7,72b-8,18; Ezd 9,1-10,44; Neh 9,1-37. Nehemiás emlékiratát a következő részek tartalmazzák: Neh 1,1-7, 72a; 11,1-25a; a 12. fejezet az első küldetésről beszél, a 13. fejezet, amelyhez hozzá kell csatolni Neh 10-et, a második küldetésről. A Nehemiás működése utáni adatok Neh 11 és 12-ben találhatók.
Úgy látszik, hogy az író egységes képet akar nyújtani. Ezd 1-6-ban a fő tárgy a templom építése Dárius alatt; a fogságból való visszatérést csoportonként írja le, miközben Sesbaccár alakja homályban marad, hogy Zerubbábelé kidomborodjék. Ebben a részben Szamaria-ellenes anyagot gyűjtött egybe. A könyv folytatásában Ezdrás és Nehemiás együtt dolgoznak, ugyanazt a munkát végzik. A modern fordítások - hasonlóan a héber Bibliához - a két könyvet egynek veszik, s egyedül „Ezdrás könyvéről” beszélnek. Ugyanezt teszi a görög fordítás is. A különválasztás csak az első keresztény századokban történt.
A könyvek irodalmi összeállítása bizonyos kérdéseket ad fel a történésznek. Gyakran mondják, hogy Sesbaccar (Ezd 1,8; 5,14) azonos lenne Zerubbábellal (Ezd 2,2; 3,2; 5,2). Előnyösebbnek látszik, ha megkülönböztetjük őket: Sebaccar Júda hercege, Cirusz által kinevezett kormányzó, aki az első csoportot vezette. Zerubbábel valamivel később indult útnak, Dárius alatt kormányzó volt, és ő valósította meg a templom felépítését. Sokat vitatott a nehezebb kérdés, amely Ezdrás és Nehemiás kronológiáját illeti. A könyv szerint Ezdrás 458-ban érkezett Jeruzsálembe, ez I. Artaxerxész hetedik esztendeje (Ezd 7,8), Nehemiás 445-ben csatlakozott hozzá, ugyanannak a királynak 20. évében (Neh 2,1). Tizenkét évig maradt itt (Neh 13,6), tehát egészen 433-ig; majd bizonytalan időre visszamegy Perzsiába és másodszor érkezik vissza még I. Artaxerxész uralkodása alatt, aki 424-ben halt meg. Ezt a hagyományos sorrendet neves exegéták tartják, akik Ezdrás küldetését a könyv pontos adatai nyomán egy évre szűkítik össze. Tehát még Nehemiás megérkezése előtt visszamegy. Más exegéták megfordítják a sorrendet, mert úgy látják, hogy Ezdrás munkája feltételezi Nehemiás ténykedésének befejezését. Az Ezdrás számára adott évszámok nem I. Artaxerxészre és Nehemiásra vonatkoznak, hanem II. Artaxerxész uralkodására, eszerint Ezdrás csak 398-ban érkezett volna. Végül feltételezik, hogy Ezdrás Nehemiás után jött, de nem ismerik el az uralkodók változását, melyről a szöveg semmit sem mond, azért egyes exegéták újabban azt állítják, hogy Ezdrás Nehemiás két küldetése közt jött, de a szövegen ekkor változtatni kell (7,8): Ezdrás nem a hetedik évben, hanem Artaxerxész 37. évében, 427-ben jött. Lehet, hogy így volt, de nem bizonyítható: a másik két eset is lehetséges így tehát a kérdés nyílt marad.
Vallásos szempontból a könyv másodrendű. A szerző szándékának megfelelően szintetikus, de nem torzított képet ad a zsidó restaurációról. Hogy ezt megértsük, tudni kell, hogy a lelkesítő eszmék megismerése fontosabb, mint az őket követő tények. Az Achmenidáktól követett liberális vallási politika következtében a zsidók visszatérnek az ígéret földjére, visszaállítják az istentiszteletet, felépítik a templomot, felemelik Jeruzsálem falait, közösségben élnek, saját fajukból valók kormányozzák őket, és Mózes törvényei szerint szabályozzák életüket. Csak lojálisoknak kellett lenniük, de könnyen megőrizhették saját szokásaikat. Ez jelentékeny esemény volt, belőle született az új zsidóság, melyet előkészített a fogság hosszú elmélkedése, és egyes emberek gondviselésszerű munkája. Ennek a restaurálásnak úttörői Ezd-rás és Nehemiás voltak. Ezdrás valóban atyja a zsidóságnak háromlényeges eszméjével: a kiválasztott faj, a templom és a Törvény eszméjével. Izzó hite és az újjászülető közösség fennmaradásának szükségessége magyarázza reformjainak rendíthetetlenségét és különállásra való törekvését. Ezeket igyekezett megvalósítani népében. Ő az írástudók patrónusa, és alakja egyre növekvő mértékben behatolt a zsidó hagyományba. Nehemiás is ugyanezeknek az eszméknek a szolgálatában állott, de más területen dolgozott: Jeruzsálemet ő építette fel és népesítette be, ő adta meg népének a nemzeti élet lehetőségét és a hozzá való kedvet. Emlékirata sokkal személyesebb természetű, mint Ezdrás jelentése, s ebből érzékeny, saját személyét veszélynek kitevő, de okos és gondolkodó embernek ismerjük meg, aki bízik az Istenben, és imádságos lelkületű. Nagy emléket hagyott maga mögött, és Sirák fia dicséretet énekel arról, „aki felépítette nekünk a lerombolt falakat” (Sir 49,15).
A szerző a templom körül és a törvény oltalma alatt végbemenő csoportosulásban a teokratikus eszme megvalósulását látja. Tudja jól, hogy ez a megvalósulás tökéletlen és más dolgokat kellene várni. De megelégszik azzal, amit forrásai alapján mondhat. A Kr. e. 4-3. században írt. Ezt a kort nem ismerjük nagyon. De ekkor épült ki és mélyült el az önmagára támaszkodó jeruzsálemi közösség.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages